Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Best of Ferenc pápa karácsonyi gondolatok: Ne álljatok ellen a szabadságnak!

2018. december 25. - Rita Perintfalvi

Rabszolgaságban akartok élni vagy szabadságban?

 

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1). „Megjelent a pásztorok előtt az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket” (Lk 2,9). Karácsony szent éjszakájának liturgiája úgy mutatja be a Megváltó születését mint egy fény, amely behatol és szétoszlatja a legsűrűbb sötétséget. Az Úr jelenléte népe körében felszabadít a vereség terhétől, a rabszolgaság szomorúságából, és megalapozza az örömet és a boldogságot.

Az egyszerű emberek látják meg ezt a fényt, azok, akik készek befogadni Isten ajándékát. Azonban nem látják meg a gőgösek, a felfuvalkodottak, akik személyes szempontjaik szerint alakítják a törvényeket, és akik elzárkóznak embertársaik elől.

Az ajándék, amelyért hálát adunk, arra is késztet, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Isten gyermekeiként, vagy rabszolgákként élünk-e? Létünk során foytonosan él bennünk egy hajlam, hogy ellenálljunk a szabadulásnak. Félünk a szabadságtól és paradox módon jobban szeretjük – többé-kevésbé öntudatlanul – a rabszolgaságot. Megrémít bennünket a szabadság, mert felfedi felelősségünket a rendelkezésünkre álló idő felhasználása okán. Ellenben a rabszolgaság az időt pillanatokká fokozza le, úgy éljük meg a perceket, hogy azok nem elszakadnak a múlttól és a jövőhöz sem kapcsolódnak. Más szóval a rabszolgaság megakadályoz bennünket abban, hogy a maga teljességében és valóságában éljük meg a jelent, mert kiüresíti a múltat és elzár a jelen elől, az örökkévalóság elől. A rabszolgaság elhiteti velünk, hogy képtelenek vagyunk álmodni, szárnyalni és remélni. Szívünkbe fészkeli magát a rabszolgaság utáni nosztalgia, mert látszólag megnyugtatóbb, mint a szabadság, amely sokkal kockázatosabb.

Nem szabad, hogy a fáradtság erőt vegyen rajtunk, nem tölthet el bennünket a félelem, még ha okunk is adódna rá az emberiséget érő rengeteg gond és sokféle erőszak miatt. Azonban az Úr eljövetele örömmel kell, hogy eltöltse szívünket. A próféta, aki üzenetét saját nevében is hordozza – Szofoniás - „Isten védelmezi” népét –, megnyitja szívünket a bizalomra. Egy olyan történelmi korban szólt ő, amely tele volt igazságtalansággal és erőszakkal, főleg a hatalmat képviselő emberek tetteinek következményeként, Isten közli népével, hogy Ő maga fog uralkodni népe felett, nem hagyja többé gőgös vezetői elnyomásában, és minden szorongatás alól felszabadítja. Ma azt várja tőlünk a próféta, hogy „ne lankadjon kezünk” (vö. Szof 3,16) a kétely, a türelmetlenség vagy a szenvedés miatt.

ferenc_kara_csony.jpg

 

Amikor egy társadalom üldözi a saját szegényeit nem láthatja meg az Isten arcát

 

A karácsonyban felismerhetjük, hogy az emberiség történelmébe, melyet az e világi hatalmasságok mozgatnak, belép Isten történelme. Isten bevonja azokat, akik a társadalom peremére sodródtak, ajándékának, a Jézus által hozott üdvösségnek ők az első számú címzettjei. A kicsinyekkel és a megvetettekkel Jézus barátságot létesít, ami folytatódik az időben, és ami táplálja egy jobb jövő reményét. Ezeknek az embereknek, akiket a betlehemi pásztorok jelenítenek meg, „nagy világosság támadt” (Lk 2,9–12). Ők a társadalom szélére rekesztettek, nem szívesen látottak, megvetettek voltak, és nekik jelenik meg elsőként a „nagy világosság”, ami egyenesen Jézushoz vezette őket. Isten velük akar minden korban új világot építeni, amelyben nincsenek többé elutasított, bántalmazott, nyomorgó emberek.

Amikor egy társadalom semmibe veszi a szegényeket, üldözi, kriminalizálja és arra kényszeríti őket, hogy bűnözőkké váljanak, akkor ez a társadalom teljesen elszegényedik, nyomorba süllyed, elveszíti szabadságát és jobban szereti önzése rabszolgaságát, gyávasága rabszolgaságát, és ez a társadalom megszűnik keresztény társadalom lenni.

Ezekben a napokban nyissuk meg elménket és szívünket, hogy befogadhassuk ezt a kegyelmet. Jézus Isten ajándéka számunkra, és mi is ajándékká válhatunk mások számára – Isten ajándékának mások számára –, mindenek előtt azoknak, akik sosem kaptak figyelmet és gyöngédséget. Hány ember sosem kapott simogatást életében, nem kapott szerető figyelmet, gyöngédséget… A karácsony arra ösztönöz bennünket, hogy mi így cselekedjünk. Jézus így újra megszületik mindnyájunk életében, és rajtunk keresztül továbbra is üdvözítő ajándék lesz a kicsinyek és a kirekesztettek számára.

(2017. december 27.)

szegeny_csalad_1_oszlopos_breaking.jpg

 

Nincsen keresztényi uralkodás! Csak keresztényi szolgálat van!

 

Ma Jézus születéséről szeretnék elmélkedni veletek, amely a bizalom és a remény ünnepe, és amely leküzdi a bizonytalanságot és a pesszimizmust.

Reményünk gyökere a következő: Isten velünk van, és még mindig bízik bennünk! Gondoljatok csak bele: Isten velünk van, és Isten még bízik bennünk! Mennyire nagylelkű ez az Atya Isten! Ő eljön, hogy az emberek között lakjon, a földet választja lakhelyéül, hogy egyesüljön az emberekkel, hogy ott találkozzon velünk, ahol megéljük mindennapjainkat örömben és fájdalomban. Ezáltal a föld már nem pusztán a siralom völgye, hanem az a hely, ahol Isten sátrat vert, az a hely, ahol Isten találkozik az emberrel, ahol Isten szolidaritást vállal az emberrel.

Isten osztozni akart emberi létünk körülményeiben, egészen addig, hogy egy lett velünk Jézus személyében, aki valóságos ember és valóságos Isten. De van ennél valami még meglepőbb. Isten jelenléte az emberiség között nem egy idillikus világban valósult meg, hanem ebben a valóságos világban, amelyet számtalan jó és rossz dolog, megosztottság, gonoszság, szegénység, hatalmaskodás és háborúk jellemeznek. Isten azt választotta, hogy belép történelmünkbe, vállalva korlátainak és drámáinak minden súlyát.

Isten értünk született Fia misztériumának örömteli szemlélődéséből két következtetés fakad. Az első, ha karácsonykor Isten nem úgy nyilatkoztatja ki magát, mint aki a magasságban van, és aki uralja az univerzumot, hanem olyannak, aki lehajol, kicsiként és szegényként száll le a földre, akkor ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy hasonlóak legyünk hozzá, mi sem helyezhetjük magunkat mások fölé, kicsinyekké kell válnunk a kicsinyek között, és szegénnyé a szegények között, hogy szolgáljuk őket. Nem szép, amikor egy keresztény nem akar szolgálni, és fontosokodik mindenütt. Az nem is keresztény, hanem pogány! A keresztény szolgál, lehajol. Cselekedjünk úgy, hogy ezek a fivéreink és nővéreink soha ne érezzék egyedül magukat!

A második következtetés: ha Isten Jézuson keresztül belebocsátkozott az emberi létbe, egészen odáig, hogy egy lett közülünk, akkor ez azt jelenti, hogy ha mi bármit tettünk egy fivérünknek vagy nővérünknek, akkor azt Jézusnak tettük. Erre maga Jézus emlékeztet bennünket: aki ételt adott, befogadott, meglátogatott, szeretett egyet is a legkissebbek, legszegényebbek közül, mindezt Isten Fiával tette.

(2013. december 18.)

 

Túlélni az aktuális Heródeseket

 

József és Mária lépteiben annyi más lépés rejtőzik. Látjuk egész családok nyomait, akik kénytelenek útnak indulni napjainkban. Látjuk sok millió ember nyomait, akiket elűznek otthonaikból, akik nem maguk választják az elindulást, hanem kényszerítik őket arra, hogy elszakadjanak szeretteiktől. Ez az elindulás sokszor reménnyel teli, és egy jobb jövőt ígér; sok más esetben csupán egyetlen neve van az indulásnak: a túlélés. Túlélni az aktuális Heródeseket, akik hatalmuk és gazdagságuk növelése érdekében gond nélkül kiontják ártatlanok vérét.

Mária és József számára nem volt hely, mégis ők az elsők, akik magukhoz ölelik azt, aki azért jött, hogy állampolgárságot igazoló iratot nyújtson át mindannyiunknak; aki szegénységében és kicsinységében megmutatja, hogy a valódi hatalom és az igazi szabadság védelmezi és megsegíti fordul a leggyengébbek törékenységét.

Azon az éjszakán azt, akinek nem jutott hely, hogy megszülessen, azoknak hirdetik, akiknek szintén nem jutott hely a város utcáin és asztalainál. A pásztorok az örömhír első címzettjei. Munkájukból adódóan olyan férfiak és nők, akiknek a társadalom peremén kell élniük. Életkörülményeik, tartózkodási helyeik lehetetlenné tették számukra, hogy betartsák a vallási, rituális tisztasági szabályokat, ezért tisztátalannak számítottak. Bőrük, öltözékük, szaguk, beszédmódjuk, származásuk elárulta őket. Mindenestül bizalmatlanságot keltettek. Olyan férfiak és nők voltak, akiket el kellett kerülni, akiktől félni kellett; idegeneknek, pogányoknak, bűnösöknek tartották őket. Nekik – a pogányoknak, bűnösöknek és idegeneknek – mondja az angyal: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában” (Lk 2,10–11)

(2017. december 24.)

Forrás: vatican.va.

szent_csala_d.jpg

 BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN A FELSZABTÉR CSAPATA! 

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr3714513790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.