"Az első világháború után az egyház szerepe értelemszerűen meggyengült és a státusza megmentése érdekében az egyház az »internacionalistából« nacionalista lett. Mint katolikus pap, későbbi püspök Prohászka keményen dolgozott az egyház új orientációjának sikeres magyar »honosításán«. Dr. Hrotkó Larissza írása.

Egy tankönyvi idézettel kezdek:

A századforduló idején hitében közömbössé vált katolikus híveket kiváló világi és egyházi vezető férfiak igyekeztek felrázni. Ezek közül a leghatásosabb Prohászka Ottokár, a későbbi székesfehérvári püspök tevékenysége volt.

(Szántó Konrád, Egyháztörténelem, Budapest, 1992. 184). 

Néhány mondatban röviden felvázolom Prohászka Ottokár „felrázó tevékenységének” lépéseit. 1858-ban, egy olyan családban született, amelynek magyar gyökére nem volt. Apja egy németül beszélő morva katonatiszt, anyja is németajkú volt. Gyermekként németül beszélt, szüleivel élete végéig németül levelezett. Az anyanyelv abban a korban nem jelentett nemzettudatot. És az sem volt baj, hogy a magyarságot először a bencés gimnáziumban szívta magába. Hiszen a magyarság is egy összetett fogalom, hát, ezt tette személyi identitásának részévé. A másik része a katolicizmus volt. A katolikus egyház az első világháború előtt a Monarchia vallása volt, amely a nemzetek felett állt. Az első világháború után az egyház szerepe értelemszerűen meggyengült és a státusza megmentése érdekében az egyház az „internacionalistából” nacionalista lett. Mint katolikus pap, későbbi püspök Prohászka keményen dolgozott az egyház új orientációjának sikeres magyar „honosításán”.

Így a katolikus megújító mozgalmat (német mintára 1911-ben kezdeményezte) a vallásos erkölcs megerősítésére irányította. Több civil kezdeményezést vezetett be, amely erősítette a katolikus egyház nemzetformáló szerepét. Prohászka személye sokban meghatározta a szociális Missziótársulat társulat profilját és a „Magyar Nő” sajtó orgánumának erkölcsi irányvonalát. Ennek értelmében a nők csak akkor kaphattak meg bizonyos társadalmi jogokat, ha az egyház által előírt mintának megfelelően viselkedtek. A választójogi törvényjavaslat 12/2. paragrafusához Prohászka azt fűzte, hogy a választójogból legalább két évre ki kell zárni azokat a nőket, akiket gyermekük „fölött viselt törvényes és természetes gyámságtól a hatóság jogérősen elmozdított”.

A „törvénytelen” gyerekek témájához felszólalt az április 27-i számban, ahol a nőt tette felelőssé a gyermek megbélyegzéséért. Azt írta, hogy

„…nem győzzük le azt az ellenszenvet, melyet a társadalom a törvénytelen gyermek iránt érez. Ezzel voltaképen nem is az ártatlan gyermeket, hanem a rendetlen és lelkiismeretlen anyaságot sújtja… Isten megbocsátja neki, de a gyermeke nem lesz törvényes.”

Pedig a „törvényesség” bejegyzése az egyházi házasság intézményének következménye. Más legitimációt (esetleg Isten előtt) ez a megkülönböztetés nem jelent. Hány ember élete ment tönkre egy ilyen bejegyzés miatt, amely egyedül és kizárólag az egyház érdekeit szolgálta!

Életének utolsó szakaszában Prohászka Ottokár eddigi antijudaizmusa, amely a háború előtt számos írásában és a zsidók térítésében nyilvánult meg, a háború után újfajta antiszemitizmussá változott. Erről tanúskodik Prohászka szerepe az 1920-as „Numerus clausus” törvény előkészítésében és az 1920-ban a "Deutschvölkischer Schutz- und Trutzbund" (Német népi védszövetség) újságjában nyilvánosságra hozott „Zsidó kérdés Magyarországon” című írása. A Bund 1919-ben alakult meg, a belépéshez igazolni kellett a tiszta árja származást, a helyi csoportok a németség kutatásával foglalkoztak, jelvényük horogkereszt volt. A nácizmus uralmát előkészítő műhely volt az a Védszövetség.

Prohászka köztéri szobra biztosan nem szolgálna a katolikus egyház tekintélyének növelésére, sem az ország harmonikus és demokratikus fejlődésére!