Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Felszabtér

Ferenc pápa és a csíksomlyói egyházi hagyomány

Parászka Boróka beszélgetése Perintfalvi Rita teológussal

2019. március 25. - Rita Perintfalvi

Sajátos kapcsolat fedezhető fel a Ferenc pápa által képviselt felszabadítási teológia és a csíksomlyói egyházi hagyomány között  – állítja Perintfalvi Rita teológus, a grázi egyetem oktatója, akivel a Ferenc pápát illető egyházon belüli és kívüli kritikákról, a katolikus egyházi mozgalmak jelenéről is beszélgettünk.

 

Parászka Boróka: Fokozott várakozás előzi meg a pápalátogatást itt Csíksomlyón, és olyan viták és dilemmák is felmerültek, amelyek számomra meglepőek, váratlanok. A Ferenc pápát illető kritikák mennyire általánosak, mennyire jellemzőek és mi az eredőjük?

Perintfalvi Rita: Ferenc pápát pont hat éve választották pápává, és ebben a hat évben rengeteg vihar keletkezett körülötte. Egyrészt az egyházon belül, másrészt az egyházon kívül is, különféle politikai erőktől érkeztek a támadások. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy egyházon belül mennyire kiélesedett az a konfliktus, hogy Ferenc pápa próbál reformokat hozni, ezzel viszont radikalizálja, felélénkíti a tradicionalista szárnyat, a fundamentalistákat. Példaként lehet hozni az Amoris Laetitia 2016-os megszületését, azt az apostoli írását, amelyben felvetett olyan kérdéseket, amelyeket már nagyon régóta meg kellene tárgyalni a katolikus egyházon belül – például az elvált és újra házasodott hívek esetét, akik nem járulhatnak szentáldozáshoz, és kirekesztve érzik magukat az egyházból. Ferenc pápa ebben az írásában csak egy lábjegyzet címén tett olyan gesztust, hogy itt lenne az ideje, hogy erről másképpen gondolkodjunk, megnyitotta a kaput, hogy egy lelkipásztor eldönthesse ebben az estben, hogyan kezelje az ilyen hívőket. Erre válaszul több nyelven is megjelent egy dubiának (=kétely) nevezett írás – amelyet négy bíboros fogalmazott meg, köztük Raymond Burke (az amerikai fundamentalista szárny képviselője az egyházon belül, fontos szereppel bír a Kúriában, és össze van fonódva az olasz szélsőjobboldallal), valamint két német bíboros is – Walter Brandmüller és Joachim Meisner –, akik testvéri helyreigazítást szeretnének kérni a pápától, valamint a tanítások egy részének visszavonását, mert úgy érzik, hogy Ferenc pápa már nem a katolikus tanítást képviseli, illetve újító gondolatai bizonytalanságot keltenek a hívőkben. Ilyen nem fordult még elő az egyháztörténelemben. Később csatlakoztak hozzájuk teológusok, hívők, akik aláírásgyűjtést is kezdeményeztek. Erre a másik szárny, a reformerek szintén elkezdtek egy aláírásgyűjtést. Ebből is látszik, hogy egyházi, teológiai szinten is mennyire kiéleződött Ferenc pápa körül a vita, ami nem véletlen, hiszen bátran belenyúl kritikus témákba, például ilyen még a női diakonátus kérdése – ha nőket pappá nem is szentelhetnek, legalább lehessenek diakonisszák, hiszen ennek is meg van a gyakorlata a katolikus egyházon belül –, az első 900 évben létezett ez az intézmény, aztán a nők ki lettek innen szorítva. Ferenc pápa újra foglalkozik ezzel, és létre is hozott egy bizottságot, amely tanulmányozza ezt a kérdést. Sok ilyen témát fel lehetne még hozni, ami mutatja, hogy teológiai kérdésekben óriási a vita, és politikai téren is olyan ellenségei támadtak Ferenc pápának, mint az Iszlám Állam, az olasz maffia, tehát láthatjuk, hogy hatalmas viharban végezte munkáját az elmúlt hat évben.

ferenc_12345.jpg

P.B.: Úgy látom őt, mint egy katalizátort, mögötte strukturális törések, tektonikus mozgások, egyházon belüli lobbi csoportok dolgoznak, és ez hullámként vonul végig. Ezt a hasadást a magyar katolikus papságon belül, a magyar egyházon belül is érezni, és itt Székelyföldön is érezni, főleg most, hogy a pápa látogatására készülünk. Mivel függenek össze ezek az ellenállások és kritikák?

P.R.: Ha távolabbi perspektívából közelítjük meg, akkor ez a II. Vatikáni Zsinattal (1962-65) kezdődött, a katolikus egyházon belüli nagy reformzsinattal, amikor az akkori pápa, XXIII. János azt mondta, hogy ki kell tárni az ablakokat, hogy bejöjjön a friss levegő. Elindult egy reformmozgalom, azonban a következő pápák, II. János Pál és különösen Benedek visszavett ebből a lendületből, a tradicionális irányba állította vissza az egyházat. Hozzájuk képest Ferenc pápa visszanyúl oda, ahol a reformzsinat befejeződik, és onnan akarja folytatni.

Kelet-Közép-Európában viszont azt látom, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemisége még meg sem érkezett, a zsinaton megfogalmazódott újító gondolatok ezekben a poszt-kommunista országokban újdonságként hatnak, van tehát egy óriási teológiai lemaradásunk.

Ezt jelenti a teológiai konfliktus. Másrészről tapasztalunk egy politikai konfliktust is, ami köszönhető az új jobboldali populista gondolkodásnak, ami olyan értékekkel megy szembe, amely Ferenc pápának különösen fontosak. Ferenc pápa mindig arról beszél –  ami az egyháznak egyébként alapvető tanítása –,  hogy a szeretet univerzális, vagyis ebből a szeretetből, Isten szeretetéből nincsen kizárva senki, egyetlen nép sem lehet ebből kizárva, sem a vallása, sem a bőrszíne miatt, semmilyen alapon. Ezért karolja fel ilyen erősen a menekültkérdést. Kelet-Közép-Európába ez a téma úgy érkezik meg, mintha Ferenc pápa az iszlamizációt támogatná – ez meg is jelenik bíborosok interjúiban, félelmekkel teli gondolatokat lehet tőlük olvasni a menekültválság és az iszlám fenyegetés kapcsán. Ferenc pápa nézetei mögött meghúzódik egy olyan teológiai vonulat is, amit szintén a II. Vatikáni Zsinat mondott ki először, hogy a katolikus egyház nem gondolja magát egyedüli üdvözítő vallásnak, és minden más vallásban megtalálhatóak az igazság csírái. Ha pedig ez így van, akkor elindulhat köztünk a párbeszéd.  Nyugaton a tradicionálisták (például a már említett Burke bíboros) nem fogadják el a zsinat szellemiségét, szembe mennek ezekkel a reformokkal.  A kelet-közép-európai országokra pedig teológiai elmaradottság jellemző.

P.B.: Mi az oka a teológiai elmaradottságnak?

P.R.: Ha a történeti okokat nézzük akkor a negyven év kommunizmus alatt igyekeztek a kormányok ezekben az országokban elfojtani a vallási életet és a teológiai fejlődést. Ennek az lett a következménye, hogy az egyházak nagyon megcsontosodtak, nem tudtak fejlődni. Elszakadtak a nyugattól, elszakadtak a nyugat-európai teológiai fejlődéstől, a papok és püspökök nem jártak el konferenciákra, a teológusoknak nem voltak nyugati publikációik.

Ez politikai cél is volt, így akarták elsorvasztani az egyházakat. Ennek az lett a hátulütője, hogy nem sorvadtak el teljesen az egyházak, viszont a mostani évtizedekben a két világháború közötti egyházi szemlélet éled újra, ezért is olyan szívesen támogatják a jobboldali populistákat, mert abban az időszakban az egyház erős társadalmi hatalommal és hatással bírt az autoriter rezsimek támogatása által, mint Magyarországon a Horthy-korszak alatt. Ennek megvan a hagyománya, és most ide nyúlnak vissza, ehhez az ismert és bejáratott stratégiához.  

ritazo_ld2_1.jpg

           Fotó: Dr. Perintfalvi Rita, katolikus teológus.

P.B.: Milyen következményei lehetnek ennek az egyházon belüli szembenállásnak az egyházra, az egyházi élet szervezésére, a teológiai vitákra? És milyen következményei lehetnek a világi szférára, a politikai kapcsolatokra, az egyház politikai beágyazottságára és az egyház társadalmi szerepére? Próbálom ezt a hívek szemszögéből tekinteni, hogy milyen helyzet alakul ki, amikor a saját katolikus papja szidalmazza a pápát hol nyíltan, hol bújtatva vagy internetes álnéven. Nagyon nehezen feldolgozható helyzet.

P.R.: Sokakkal beszélek, akik kritikusan látják ezeket a dolgokat, és ők úgy fogalmazzák meg, hogy egyfajta identitáskrízist élnek meg, nem tudnak ezzel a katolikus egyházzal azonosulni. Sokan éppen 2015-ös események után mondják azt, hogy egyszerűen képtelenek elmenni a templomba, mert annyira éles belülről ez a lelki ellenállás: miért menjenek oda, amikor úgyis tudják, hogy miről fog a pap prédikálni, politizálni és Ferenc pápa ellen beszélni. Érzelmileg ezt nagyon nehéz kezelni, ezért sokan inkább elhagyják az egyházat. Vallástudósként tekintve szerintem ez a folyamat fel fogja gyorsítani a szekularizációt, és az emberek még jobban el fognak távolodni az egyháztól. Számomra az az érdekes kérdés, hogy erre a katolikus egyházban vajon miért nem gondolnak, miért nem gondolkodnak hosszútávon, miért csak a nagyon rövid érdekkapcsolatokat nézik.

P.B.: Egy erősen hierarchizált egyházban milyen eszközök állnak rendelkezésre  egy ilyen konfliktust orvoslásához? Jó lenne az, ha nem lennének ilyen konfliktusok?

P.R.: Itt az ideje a nyílt vitáknak. Ferenc pápának alapelve, hogy nem kell mindenben egyet érteni, de üljünk le egy asztalhoz, és ütköztessük álláspontjainkat testvéri hangnemben. Amikor bizonyos újságírók a keresztény jobboldali sajtónál demens vénembernek nevezik a pápát, akinek véleményére nem kell odafigyelni – ez ugye már túl van ezen a kategórián. De hogyha tényleg arról lenne szó, hogy ütköztetünk álláspontokat érvek alapján, együtt gondolkodunk, akkor abból építő vita nőhetne ki, és ezt támogatja Ferenc pápa is. Talán pont ezért is gerjesztett ennyi vitát maga körül, mert ő is ezt képviseli mint vezető, és nem akar egy autoriter, mindent jobban tudó hozzáállással vezetni egy világegyházat. Hisz a kollegialitás szellemében, kíváncsi a bíborosok és hívek véleményére is.

Ennek példája a 2015-ös családszinódus kapcsán látszott nagyon jól, amikor is először történt olyan, hogy a pápa a világ híveit egy kérdőívben megkérdezte, mit gondolnak a házasságról és a szexualitásról. Magyarországon a magyar hívek ezt a kérdőívet nem kapták meg, nem tölthették ki.

P.B.: És olyankor mi a teendő, ha egy katolikus hívő úgy érzi, hogy ő szeretne egy ilyenben részt venni, de az egyháza kizárja ebből?

P.R.: Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az volt a nehézség, hogy a hívek nem is hallottak erről a kérdőívről, mire értesültek róla, addig pedig már megtörtént a feldolgozásuk. Talán egyedül Beer Miklós váci püspök rakatta ki egyfajta tiltakozásul a Váci Egyházmegye oldalára, ahol kitölteni már nem lehetett, de ő legalább nem titkolta el. Azért van néhány püspök Magyarországon is, aki kiáll Ferenc pápa mellett, és ők a magyar püspöki karon belül egy olyan kisebbséget alkotnak, akik szintén kemény támadások célpontjaivá váltak. Beer Miklós atya például az egyik ilyen püspök.

P.B.: A Vatikánban látják, érzékelik ezt a folyamatot? Kialakult valamiféle korrekciós gyakorlat, hogy ezt az izolációt valahogy oldani lehessen?

P.R.: Kísérletek vannak, Ferenc pápa nagyon sokféle módon próbálkozik politikai-teológiai irányvonalát stabilizálni, például fontos kongregációk vezetőit leváltotta a Vatikánban, és menesztette a Hittani Kongregáció vezetőjét is, Gerhard Ludwig Müller bíborost, aki nem támogatta Ferenc pápa lépéseit. Az egyházon belüli szexuális visszaélések kapcsán éppen most februárban tartott püspöki tanácskozást, ahol radikális dolgokat fogalmaztak meg. Nagyon büszke voltam arra, hogy ezen az értekezleten nők is felszólaltak, mert a nők valószínűleg ezt a kérdést sokkal érzékenyebben látják, és Ferenc pápa szerint a nőkön keresztül megtapasztalunk egy másfajta szemléletet, és ezt a másságot kellene végre már integrálnunk a katolikus egyházban normalitásként.

P.B.: Ezeket a vitákat, belső konfliktusokat látva egy ilyen látogatás, mint a csíksomlyói még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a katolikus egyház feje személyesen eljuthat a saját híveihez, nem korlátozhatják, akadályozhatják a helyi püspökök. Milyen jelentősége lehet a látogatásnak a magyar közösség szempontjából?

P.R.: Ferenc pápa mindig is azt képviselte, hogy ő olyan pásztor akar lenni, aki pontosan érzi, hogy milyen a bárányainak a szaga. Ez a szép kép, azt fejezi ki, hogy közel kell lenni, oda kell menni az emberekhez, meg kell hallgatni őket. Neki ilyen a pasztorális indíttatása. Ez lesz pápasága harmincadik utazása, és nagyon fontosnak érzi, hogy eljöjjön Kelet-Közép-Európába.

Érdekes magyar vonatkozás, hogy 2016-ban Veres András akkori szombathelyi püspök meghívta Magyarországra, hiszen Szombathely akkor ünnepelte Szent Márton születésének 1700. évfordulóját, és komolyan felvetődött a lehetősége, hogy a pápa tiszteletét teszi az országban. Viszont éppen akkor történt meg az a bizonyos levélváltás a menekültkérdés kapcsán Ferenc pápa és a Magyar Püspöki Konferencia között. Veres András akkor már a Püspöki Konferncia elnökeként válaszolt Erdő Péterrel együtt, és ez a nagyon rövid és rigid válasz lehetett szerintem annak az oka, hogy a pápa nem akart eljönni Magyarországra. Tudatosan jelzi, hogy a jelenlegi magyar politikát nem akarja támogatni jelenlétével, de mégis eljön Erdélybe, amellyel pedig kifejezi, hogy nem mond le a magyarokról. Ezért szerintem nagyon fontos és örömteli dolog, hogy magyarként legalább Csíksomlyón találkozhatunk a pápával.

P.B.: Annyi egyéb konfliktus között érzékelheti-e a nem európai Ferenc pápa, hogy itt a magyar katolicizmusnak milyen speciális helyi problémái vannak, hogy itt tényleg konkrét létharc folyik a magyarok, csángók részéről akár a nyelvhasználatot, vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdését nézzük.

P.R.: Nyilván a helyi pápai nunciuson is múlik, akinek meg van a lehetősége tájékoztatni a pápát arról, hogy mi történik az adott egyházmegye területén, hiszen valóban minden részletre nem tud rálátni. Az a kérdés, hogy a nuncius mennyire vállalja fel ezeket a konfliktusokat, de az biztos, hogy Ferenc pápa nyitott mindenfajta probléma megoldása iránt. Hogy aztán ebből konkrétan mit tud előre mozdítani, az mindig egy nehezebb kérdés. Ferenc pápa igyekszik egyfajta föderalista hozzáállással vezetni az egyházat, ami azt jelenti, hogy nem akar mindent centralizálni, felülről megoldani, hanem bátorítja a helyi vezetőket, hogy ők próbálják megoldani a helyi problémákat.

P.B.: Arra számítok, hogy ha nem történik majd hatékony fellépés, előre mozdulás az erdélyi magyar katolikus közösséget érintően, akkor ezt Ferenc pápa rovására írhatják a kritikusai. Az is lehet, hogy senki nem úgy adja majd a kezébe ezeket a problémákat, hogy érdemben tudjon lépni. Hogy kellene erre felkészülni, hogy hatékony legyen az erdélyi magyar katolikus érdekképviselet? Lehet nála lobbizni?

P.R.: Lobbizni természetesen lehet mindenfajta intézmény vezetőjénél, így még a pápánál is, és ezek a lobbik nagyon erősek tudnak lenni, éppen amit említettem a progresszív–fundamentalista-tradicionalista szárny harcai is lobbiharcok. A helyi érdekképviseleti is ugyanígy küzdhet, küzdhetne a jogaiért. Nagyon érdekes lenne megvizsgálni, hogy mennyire erős például az erdélyi magyar civil képviselet, tehát a laikus hívek mennyire erősek, van-e olyan egyesület, szervezet, amely össze tudja fogni ezeket az embereket és érdekeiket, egyáltalán meg tudja-e hallani a pápa az ő hangjukat.  Magyarországon is probléma, hogy ezek a szervezetek nagyon sokáig erőtlenek, szervezetlenek voltak, és éppen például a kérdőív kapcsán nem is nagyon jutott el a pápához annak a híre, hogy nálunk még csak kitölteni sem lehetett egy ilyen kérdőívet.

P.B.: Ebből viszont kiolvashatunk egy újabb nagyon éles konfliktus lehetőségét, amikor a hívek a saját papságukkal szemben, egy másfajta egyházi koncepció mellett lobbiznak. Létezik egy ilyen világtrend, egy civil megújulási mozgalom, érdekvédelmi mozgalom a katolikus egyházon belül?

P.R.: Már a II. Vatikáni Zsinat óta kellene, hogy legyen. Ez a zsinat, amely kimondja, hogy az egyház az Isten népe és nem csak a klérusból áll, ez a zsinat az, amelyik megfogalmazza, hogy a laikusok is vegyenek részt az egyházi ügyekben, a döntéshozatali folyamatok legyenek sokkal demokratikusabbak. Nálunk a már említett okok miatt ennek nagyon gyenge a hagyománya. Nyugat-Európában a laikus szervezetek, érdekképviseleti csoportok sokkal erősebbek, csak egy példa a Wir sind die Kirche – a Mi vagyunk az egyház – mozgalom, amely már a nevével is jelzi, hogy az egyház nem csak a püspökök és a papok, hanem mindannyian bele tartozunk. Ferenc pápa nagyon sokszor kritizálja a klerikalizmust, nem akar olyan egyházban gondolkodni, amelyik csak a klérusból áll, amelyik csak a klérus igényeit veszi figyelembe, viszont a hívőket érdektelenül kezeli. Mobilizálni szeretné a világi hívőket, hogy erősödjenek meg, és hogyha kell, fogalmazzanak meg kritikákat saját püspökeikkel, papjaikkal szemben. A világi részvételt erősítené a viri probati” intézménye is – ezt a témát két évvel ezelőtt hozta be a köztudatba újra Ferenc pápa. Itt arról van szó, hogy nagyon sok településen nem tudnak már misézni, mert akkora a paphiány, és ezért “kipróbált”, erkölcsös életet élő házas férfiak válnának az egyházközségek vezetőivé, akik a misét is bemutathatnák. Ezt a témát idén fogják újra tárgyalni, amelyből biztosan megint hatalmas botrányok lesznek. A világiak szerepének erősödését szemben a klerikalizmussal, vagyis a klerikális hatalommal, nagyon jó modernizációs folyamatnak tartom.

P.B.: Beszélgetésünk végén térjünk vissza a helyszínhez, Csíksomlyóhoz, amelynek egyháztörténeti szempontból is jelentősége van. Itt Erdélyben, a rendszerváltás után politikai tartalmat – nem feltétlenül egyház kompatibilis jelentést  is – kapott a helyszín. Mennyire lehet fontos az, hogy itt egy ilyen eleven zarándokhely, egy somlyói közösség alakult ki? Valamint beszéljünk még Márton Áron örökségéről is, én nagyon izgulok, hogy ez is kapjon egy kis nemzetközi figyelmet a látogatás apropóján.

P.R.: Ahogy utána olvastam, ez lesz a 451. zarándoklat Csíksomlyóra, ami mutatja ezt az élő történelmi tradíciót, a sok százezer magyar rendszeres zarándoklatát. Ehhez a különleges spirituális élethez fog kapcsolódni most a pápa látogatása. Ferenc pápának a felszabadítás teológiai öröksége is erősíti, hogy nagyon fontos számára az úgynevezett népi vallásosság különböző formáinak megélése. Egy zarándoklat tipikusan ilyen esemény, úgyhogy biztosan nagy örömmel jön el erre a helyre. Márton Áronnak a hagyománya is fontos lenne, hogy felelevenedjen, és hogy szélesebb körben is halljanak róla, talán ebben segíthetnek majd a nemzetközi tudósítások a világ minden táján.

P.B.: Közös tehát a felelősségünk, hogy milyen tartalommal töltjük meg ezt a látogatást, és mit tud megmutatni magából az erdélyi magyar katolicizmus, valamint hogyan tudja rendezni saját benső konfliktusait. Perintfalvi Rita teológussal beszélgettünk.

boro_ka.jpeg 

A teljes interjú meghallgatható a következő elérhetőségen:

http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/ferenc-papa-es-a-csiksomlyoi-egyhazi-hagyomany1/

Az interjút készítette Parászka Boróka újságíró, a Marosvásárheliy Rádió munkatársa, aki Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológussal beszélgetett (Universität Graz tanára, a Felszabtér blog egyik alapíója).

Hálás köszönet Jézsó Tamásnak, az interjú leiratáért!

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr7014714617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.