Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Felszabtér

A pszichológia mártírja

Ignacio Martín-Baró atya élete

2019. június 14. - Fehér T. Dániel

Hogy néz ki egy pszichológus? Mit csinál? Szemben a sztereotípiával, nem minden pszichológus ül szép fotelben, hogy emberekkel beszélgessen. Azonban Ignacio Martín-Baró több tekintetben sem felel meg ennek a képnek. Martín-Baró egy ellenálló volt. Aki konferenciákra járt, hogy ne robbantsák fel. Aki kereste a nyilvánosságot, hogy ne gyilkolhassák meg. Aki a hidegháború közép-amerikai krízisének közepette az elesettek és a társadalom perifériájára szorultak mellett szólalt fel.  Fehér T. Dániel írása.

martin-b.jpg

Hogy néz ki egy pszichológus? Hogy képzelünk el egy pszichoterapeutát? Inget visel? Egy félig szembefordított fotelben ül, bólogat és meghallgat bennünket? Raffai Gellért és Bugán Antal a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetből készítettek egy érdekes posztert a Magyar Pszichológiai Társaság 24. Nagygyűlésére. Eszerint sokakban három kép él erősen:

a »rideg analitikus«, a »humanisztikus« és a »professzionális tudós«

Belefér-e akármelyikbe egy olyan ember képe, aki egy oldalról egy spanyol származású, jezsuita pap; egy másik oldalról meg egy Chicagóban doktorált pszichológus, aki társadalmi változásról, cselekvésről, osztályokról, elnyomásról beszél. És – akit szakmai tevékenységétől nem elválasztható politikai tevékenysége miatt – 1989. november 16-án fegyveres alakulatok módszeresen kivégeznek.

Ignacio Martín-Baró atya portréját nehéz megrajzolni. Nevét magyar szövegkörnyezetben először talán 2015-ben írja le Máriási Dóra és Vida Katalin, amikor is azt mondják róla:

Ignacio Martín-Baró, a dél-amerikai pszichológus, pedagógus és jezsuita pap a 1970-es években erős kritikával illette a mainstream pszichológiát, hiszen az szerinte nem vette figyelembe, hogy az egyéni szenvedés az elnyomásból fakad. 

Majd hozzáteszik, hogy a "»felszabadítás pszichológiája« számára azt a szakmai viszonyulást jelenítette meg, amelyben a pszichológusnak fontos feladata az elnyomott csoportok tagjaiban az osztályhelyzetük tudatosítása és ebből fakadóan ezen csoportok »empowerment-je« (vagyis hatalommal való felruházása)". Az írás az év decemberében szélesebb közönséghez is eljut, amikor a Kettős Mérce Blog decemberben lehozza. 2016-ban Martin-Baró neve a HVG egyik kiadványában jelenik meg, a "A pszichológia nagykönyve" c. kötetben. Mégpedig egy olyan fejezetben, amelynek a címe: "A traumát az egyén és a társadalom kapcsolatának viszonylatában kell megérteni".

2017-ben egy Esély-fordításban azt is megtudhatjuk róla, hogy szerinte

a szolidáris kapcsolatoknak köszönhetően, mely során nemcsak egymást, hanem az őket körülvevő társadalmat is meg akarják változtatni, mind a segítő, mind a segített átalakul.

Ezt követően jelen cikk szerzőjének publicisztikáiban ([1], [2], [3]) tűnik fel a neve, azonban 2019-ig kell várni, hogy, feltehetően az első, rövid életrajz elérhető legyen róla magyar nyelven.

Ki volt Ignacio Martín-Baró?

1942. november 7. José Ignacio Martín-Baró a spanyol polgárháború lezárulta után három évvel született a francói fasiszta Spanyolországban, a család negyedik gyermekeként. Édesapja helyileg ismert író volt, aki a közösség krónikásaként is működött. Családja hithű, gyakorló katolikus család volt, akik a polgárháború utáni években a jobboldali berendezkedést támogatták. Édesapja szimpatizált a Franco-rezsimmel, még egy ballada-kötetet is megjelentetett, mely Franco katonáinak hősiességének akart emléket állítani. 

martin-baro_csalad.png

Családi körben (c.1951)

1959. szeptember 28. Ignacio 17 évesen, Baszkföldön, megkezdi jezsuita novíciátusát, azaz újoncévét a rendben. Döntése megdöbbentette mind a családot, mind akkori szerelmét, akivel megszakította a kapcsolatot. Ezalatt a két év novíciátus alatt a szerzetesek imádkozni tanulnak valamint közösségben élni. Apostoli munkálkodásuk mellett elvégzik a szemlélődő, ún. 30 napos szent ignáci lelkigyakorlatot. Később szülővárosától nem messze, Villagarcíába tölti ezt a felkészülési időt, majd ezt követően küldi a rend Santa Teclába, Közép-Amerikába. Itt fejezi be a második évét, melynek végén a többiekhez hasonlóan szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat tesz. Apja egy neki írott versében (Levél Amerika fiának) erőt kívánt neki újonnan vállalt kötelességeihez. Nelson Portillo Martin-Baróról szóló cikkében ellentéteik ellenére közelinek nevezi a családtagok viszonyát, akik még a távolból is igyekeztek részt venni egymás mindennapi életében.

1970-re, kicsit több, mint 10 évvel később, már diplomát szerez klasszikus bölcsészetből, filozófiából, teológiából és pszichológiából. Pszichológiai szakdolgozata (Lenni és szenvedni) egy egzisztenciális pszichológiai szeminárium eredményeként született meg. Huszonkét évesen már rendszeresen írja publicisztikáit. Kezdeti érdeklődése a humanisztikus pszichológia, az egzisztenciális pszichológia és a pszichoanalízis felé vezeti. Magával a legjelentősebb egzisztencialista pszichológussal, a holokausztot túlélt Viktor Frankllal kezd levelezésbe. Már ekkor tetten érhető későbbi elköteleződése: igyekezett megérteni El Chocó dzsungeleiben szerzett élményeit, melyeket a helyi afro-kolumbiai közösségek papjaként szerzett.

Igyekezett megérteni a sorsra való hivatkozás társadalmi gyökereit, mely oly erősen jelen volt ezekben a jogfosztott közösségekben.

Nem sokkal később már tanít a Közép-Amerikai José Simeón Cañas Egyetemen (UCA). Később ez az egyetem válik a "bázisává", chicagói doktorátusát követően 1981-től az egyetem rektorhelyettesévé nevezik ki, 1986-ban pedig itt alapítja meg az Egyetemi Közvéleménykutató Intézetet. Ez utóbbi az állami propagandával szemben igyekezett valós képet festeni a salvadori emberek hétköznapi szenvedéseiről. Innen írta számos publikációját, és innen járt nemzetközi konferenciákra, lévén azt gondolta, az egyetemi nyilvánosság jelentheti önmaga és kutatótársai számára a védelmet. Hiszen az ellenzéki gondolkodókat a rendszer és a szolgálatában álló gerillák folyamatosan üldözték. Ebben a közegben dolgozza ki az ún. felszabadítás pszichológiáját ([1], [2]]

Amellett, hogy közben ezek a gondolatok nem voltak ismeretlenek Latin-Amerikában. Egyebek között ott van már 1930-tól Marie Langer, pszichoanalitikus, aki Ausztria náci megszállása után szökött Argentínába. Hosszasan érvelhetnénk amellett, hogy a második világháború után viszont a nácik meg “utánaszöktek” Argentínába; és a hetvenes években már az ottani katonai diktatúra üldözi. Már ott van egy Marcelo Viñar Uruguayban, akit bebörtönöznek, mert az elnyomás áldozataival kezd foglalkozni. Alfredo Moffat pedig már megírta az Elnyomottak pszichoterápiája (1974) című művét.

Martín-Baró egy olyan pszichológiáról álmodott, amelynek nem az a célja, hogy pusztán bejósolja az emberi viselkedést. Vagy kontrollálja azt. Pláne nem egy olyan pszichológiáról álmodott amelynek célja, hogy olcsó megoldásokat adjon egzisztenciális dilemmákra (ahogy az a gyakran idézett Popper-Pilinszky beszélgetésben is felsejlik).

Ő egy felszabadító pszichológiáról álmodott, ami nagyobb önrendelkezést ad az embernek. Amely választások valós lehetőségei felé nyitják meg az embert. 

Ehhez pedig segítenie kellett felülkerekedni az elidegenedés szülte viselkedéses mintákon. És hozzá kellett segítenie a tömegeket ahhoz, amit a társadalmi rend megtagadott tőlük.

martin-baro_identitasok.png

Identitások: pszichológiai doktori védésekor (1979) valamint mise közben,
amikor is elítéli a társadalmi igazságtalanságokat (1988)

Elliot Mishler úgy emlékezik meg róla, mint, aki csökönyösen ellenszegült annak, hogy egymástól elszigetelten lássák mindazt, amivel foglalkozott. Munkájának középpontjában egy elköteleződés állt. Pontosabban: mindig ugyanaz az elköteleződés állt, a társadalom többségének szükségletei és érdekei. Ha pszichoterapeuta lett volna, a Raffai-Bugán-féle kategorizálásban valószínűleg egyszerre illett volna rá a humanisztikus és a professzionális tudós címkéje. Elköteleződésének néha papként tett eleget, nyakán kolláréval. De, amikor nem viselte ezt a reverenda nyakrészét erősítő keményített vásznat, akkor is, kutató pszichológusként tette ugyanezt. Mindig ugyanahhoz a kérdéshez tért vissza:

Mit tanulhatok, ami hasznos lehet számomra abban a vállalkozásomban, hogy egy olyan »pszichológiát« hozzak létre, amely a salvadori emberek szabadság és igazságosság iránti küzdelmének szolgálatában áll?

Hiszen meglátása szerint a pszichológia kérdéseit nagyon sokszor felülről lefelé teszi fel, azaz a hatalomban levők perspektívájából. Miközben 

felépíthető egy alulról felfelé jövő pszichológia, az elnyomottak szükségleteiből, céljaiból és élményeiből.

Az akadémiai világon kívül úgy ismerték, mint Padre Nacho, azaz Nacho atya. Kiváltképp saját plébániáján, a falusi Jayaque-ban. Sok minden emberit el lehetne még mondani erről az emberről. Hogy sokan úgy ismerték, mint a zene és Európa szerelmese, aki remekül játszott azon a gitáron, melyet 2500 pesetáért vett, fordításokból összerakott mellékállások segítségével. Vagy, hogy gyermekkori bűvészkedése után tagja volt a nemzeti bűvészegyesületnek. Vagy, hogy chicagói éveit alatt tanulmányai mellett hétvégenként ugyanúgy lelkipásztori teendőket látott el. Érdekes magyar vonatkozás, hogy posztgraduális tanulóévei alatt mentorai közt találjuk a híres magyar pozitív pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt is. Bár sokan bíztatták maradásra, alig várta, hogy "hazatérhessen" San Salvadorba, hogy hasznosíthassa az elsajátítottakat.

Bár később folyamatos fenyegetések közepette élt. Arról az időről beszélünk, amikor az Óscar Romero püspököt is meggyilkoló paramilitáris csoportok a "Légy hazafi, ölj meg egy papot" mottó alatt vonultak.  Meggyilkolásának estéjén épp a lánytestvérével beszélt telefonon. Testvére azt kérdezte tőle, mikor fog végre véget érni a polgárháború. Martín-Baró atya válasza szerint:

Sokaknak kell még meghalniuk. Sokaknak kell még meghalniuk.

Mint kiderült, az a sok 8 embert jelentett. Hat tudós jezsuita papot és két másik embert, akik velük tartózkodtak az UCA kampuszán. Az áldozatok nevét érdemes itt megemlítenünk, még akkor is, ha róluk most nem ejtünk bővebben szót, hiszen ezek az emberek mártírok, akik az életüket adták a "korán kelők országáért", az elhagyott népek gondjaiért, a dolgozók kiszolgáltatottságáért, a munkavállalókért, a szegénységben élőkért: Ignacio Ellacuría, Ignacio Martín-Baró, Segundo Montes, Juan Ramón Moreno, Joaquín López y López, Amando López. És velük együtt halt Elba Ramos, házvezetőjük, és 16 éves kislánya, Celina Ramos. Az Ellacuria mellett hasonlóan ismert teológus, Jon Sobrino csak azért úszhatta meg a mártíromságot, mert éppen Bankokban adott elő a felszabadítás teológiájáról.

megemlekezes.jpg

Egy 2013-as megemlékezés az áldozatok egyetemén (Edgar Romero/AP felvétele)

Az eset azonban nemzetközi felháborodást váltott ki. A salvadori emlékezetben ma úgy él, mint egy fordulópont, mely hozzásegítette a feleket, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek, és megkezdjék az egyeztetéseket a háború végéről. Az Amerikai Egyesült Államok imperialista jelenléte a térségben hozzájárult, hogy kiképezzék és felfegyverezzék az akciót végrehajtó csoporthoz hasonló alakulatokat. Ugyan mind az amerikai mind helyi erők gyors és alapos vizsgálatokat rendeltek el, azonban a korábbi szélsőjobboldali alakulatokkal kapcsolatot ápoló politikusok miatt az események a békét ugyan elhozták, ám a társadalmi megbékélést nem. Zárásként a hosszú feldolgozás maradt a salvadoriak osztályrészéül. Számunkra zárásként így talán hasonló önismereti munkát végezhetünk Martín-Baró, vértanúságával hamar lezárult, életművén. Tehetjük ezt olyan mondások közepette mint

Ameddig az embereknek nincs társadalmi hatalmuk, addig igényeiket figyelmen kívül fogják hagyni, szavukat pedig el fogják némítani; a (szociál)pszichológusoknak tehát hozzá kell járulniuk azokat a csoportfolyamatoknak a megerősítéséhez, melyeknek a célja, hogy megjelenítsék és elősegítsék a többségi osztály érdekeit"

De talán első körben olyan kérdéseket tehetünk fel magunknak, mint

Mi magunk mi mellett kötelezzük el magunkat, és meddig megyünk el? És legfőképp: elmegyünk-e a falig?

 

Felhasznált irodalom:

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr1914893388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.