A mi hitünk milyen Európát épít? Európát építi a mi hitünk? Vagy készen kapott, gyorsfagyasztott kereszténység-értelmezéseket fogyasztunk? Amikor a keresztény identitás megvédéséről gondolkodunk, izgalmas feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban ugyanazokban az értékekben hiszünk-e, mint azok, akik meg akarják védeni ezt az identitást. Fehér T. Dániel írása.
Ez év áprilisábán jelent meg Berend T. Iván új könyve, melynek címe Az európai Integráció ellen, mely alcímében viseli az ismert Freud-könyvre (Rossz közérzet a kultúrában) való utalást: Rossz közérzet az Európai Unióban. A jelenleg a Kaliforniai Egyetemen tanító történész az európai populizmus kérdésköréhez akart hozzászólni a Routledge-nél megjelent összefoglaló könyvében, melyben külön kiemeli a kereszténység kérdését.
A szerző a 2008-as pénzügyi gazdasági világválsághoz megy vissza. Szerinte korábban is jelen volt egyfajta rossz közérzet/elégedetlenkedés az integrációs folyamatban, azonban ez a világesemény berúgta az ajtóit. Az 80-as években Margaret Thatcher ellenzett szinte minden további integrációt sürgető tervet. 2005-ben elbukik a közös EU-alkotmány. 2010-ben David Cameron, akkori brit miniszterelnök, a közös hadsereg ellen szólal fel. Sorolhatnánk, azonban a válságot követően egy minőségileg más elégedetlenkedés jött, amely ellehetetleníti a további egyesítés kiterjesztését.
Egy fontos kijelentése, hogy az európai euroszkeptikus pártok csoportja, az európai populizmus nem egységes. Bár egy kalapba rakják őket a tudósítások, a legfinomabban szólva is ambivalensnek mondhatjuk a viszonyukat a "keresztény identitáshoz". Ahhoz az identitáshoz, melynek a védelmében szólalnak fel. A könyv legalább három álláspontot vázol fel. Az alap közös bennük: a keresztény identitást meg kell védeni.
- Erre van egy olyan válasz, hogy akkor újra kereszténnyé kell tenni a kontinenst. Ez a lengyel populisták válasza.
- De adható egy olyan válasz is, hogy egy hit nélküli keresztény identitás ugyanúgy meg tudja ezt adni, ahogy az olasz Északi Liga vagy az osztrák Szabadságpárt helyezkedik a kérdésben.
- Végül pedig vannak, akik korlátozottan, de bizonyos szekuláris értékeket, állam és egyház szétválasztását is tiszteletben tartva küzdenek a keresztény identitás megerősítésért. Mint a holland Geert Wilders.
Jarosław Kaczyński egyenesen azzal a programmal került hatalomra, hogy
felvegye a harcot Lengyelország kereszténytelenítésével
Az általa kiválasztott Mateusz Morawiecki, Lengyelország Minisztertanácsának elnöke, első televíziós szereplésében pedig már Európa "újrakeresztényesítéséről" beszélt. A kép, ami ellen lázadnak az az üres templomok képe: ahol már nem énekelnek, ahol már múzeumok állnak nem pedig az ima terei. Pedig, ahogy Kaczyński egy beszédében megfogalmazta, ami a lengyeleket mozgatja a hagyomány, a történelemtudat, és hazaszeretet mellett, az a hit Istenben és egy rendes családi életben egy férfi és egy nő között.
De nem feltétlen kell kormányon lenniük, mint Ausztriában is, hogy éreztessék hatásukat. A szerző leírja, hogy hiába vesztették el Wildersék a választást Hollandiában, rivális pártjuk úgy tudott kormányzótöbbséget szerezni, hogy még inkább jobbra tolódott, és Wildersék számos közpolitikai programpontját megvalósították. Franciaországban hasonlóan: ugyan nem Marine Le Penék pártja nyerte a választásokat, mégis programpontjaik megjelentek a francia törvényhozásban, amikor Macron például megvalósította több programjukat.
Azonban, amikor ezek a csoportok a keresztény értékek nevében áll ki, felmerül a kérdés, hogy milyen keresztény értékek mellett.
Mit jelent a keresztény Európa melletti kiállás?
A szerző megemlíti, hogy amit ma Európaként emlegetünk, azt a 11. század környékétől mint Christianitas emlegették. De mi ez a keresztény Európa? És legfőképpen, ahogy a szerző kérdezi: ez érinti-e a tudományt, az üzleti életet, a politikát vagy a gazdaságot? Nem mindegy, hogy a keresztény hagyományból mit akarunk megvédeni.
A könyv felveti, hogy nem csak hivatkozni lehet a keresztény értékek melletti kiállásra, hanem a gyakorlatban egyfajta új közeledés is látható. A szerző azon az állásponton van, hogy Putyinnak és Orbánnak korábban semmi köze nem volt a kereszténységhez, mielőtt politikai célokra nem kezdték volna használni azt. A párhuzamos építkezés példájának hozza azt, ami Oroszországban történt.
Az orosz ortodox egyháznak 1988-ban 6674 papja volt. 2016-ra ez a szám 35.000
Az egyházmegyék száma hasonlóan nőni kezdett. A szerző elismeri, hogy ennek előzménye az államilag szétvert egyház, azonban most az államilag újjáépített egyház idejét éljük. Kérdés azonban, hogy más-e ha a politika építi újra az egyházat, és más-e, ha a hívők közössége. Azt látjuk, hogy az egyház ilyen úton való újjáépítése kapcsolódik Putyin politikájának támogatásához beleértve a Krím elfoglalását is. A párhuzamos építkezés (új állam és új egyház építése) tehát továbbra is, bár a szót nem használja, a trón és az oltár (új) szövetségét valósítja meg. A szerző meglátása szerint továbbá a többi volt tagköztársaság ortodox egyházaival való kapcsolat révén az egyház, az állami segítséggel újraszervezett egyház, a birodalmi törekvéseket is kiszolgálja. A korábbi birodalom újjáalakítását.
A szerző tehát egyéb fejezetek mellett azt a kérdést teszi fel, hogy mit is jelent a keresztény értékek megvédése. Végül ezt a fajta politikai kereszténységet Ferenc pápával állítja szembe, akit a közösségről gondolkodván a következőképp idéz:
A keresztények azzal tudnak hozzájárulni Európa jövőjéhez, hogy segítik visszaadni a közösséghez tartozás érzését. Nem véletlen, hogy az európai projekt kezdeményezői, hogy pont ezzel a szóval azonosítják ezt az új politikai szereplőt. [...] Ez egy olyan gondolkodásra hív bennünket, hogy elmerengjünk azon a, mind pozitív, mind negatív, hatáson, melyet a vallás a társadalomban kifejt
Ilyen téren izgalmas a könyv hetedik fejezete, amely ezt a ferenci befogadó, inkluzív közösségképet veti össze a politikai kereszténység közösségképével.
A könyv alapján magunknak is ugyanezeket a kérdéseket tehetjük fel. Amikor valamilyen oknál fogva, rosszul érzem magam az Európai Unióban, az minek köszönhető? Milyen rendszerszintű hibájának? A könyv foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy mennyire tekinthető egy neoliberális projektnek az "európai vállalkozás".
De ugyanúgy az is kérdés lehet számunkra, hogy mi mit gondolunk saját keresztény identitásunkról. Mit jelent nekünk az, hogy keresztény Európa? Mert számos csatornán érkeznek "gyorsfagyasztott" kereszténység-értelmezések. Amiket nincs mindig időnk megvizsgálni. Mert csak előmelegíti bennünk az iszony (hogy a gyorsan változó környezetünkben már nem érezzük otthon magunkat), és ez az iszony már rögtön tálalja is nekünk. Minden, ami személyes, politikai is, mondják. Így a mi személyes hitünknek is vannak politikai következményei. Akkor tehát, mit gondolunk ezekről, ha ránézünk? Azaz:
a mi hitünk milyen Európát épít?
Kép forrása:
- Pixel2013/pixabay
- Munch: A sikoly (litográfia)
