Indokolható-e a hatalom pusztán fizikai (anatómiai vagy biológiai) különbségekkel a férfi és a női test között? A feminista szemléletű Bibliaértelmezés megállapításai különösen fontosak olyan szövegek esetében, melyek a diszkrimináció és az erőszak megnyilvánulásait is hordozzák, és modellként szolgáltak a későbbi korok magatartási normái számára. Dr. Hrotkó Larissza írása.
A rabbinikus felfogás szerint a Tóra a zsidó közösség erkölcsi mércéje. Jákob közösségének tagjai hiszik és tudják, hogy a tórai szöveg a Teremtő viszonyulásáról a teremtményéhez, a világ isteni teremtésének megtapasztalásáról, valamint arról szól, mit kell tennünk, hogy ezt az éltető ismeretet el ne veszítsük. Nem a különleges írásformája teszi a bibliai szöveget szentté, hanem annak erkölcsi és jogi normaként történő elfogadása és áthagyományozása. Ez a megállapítás ugye elég monumentális?
Ám sajnos ellenkezik a feminista teológia és a feminista Bibliakutatás felfogásával.
A feminista teológia nem tekinti a bibliai szöveget normának, hanem észreveszi benne mindenfajta diszkrimináció és erőszak megnyilvánulását. Ugyanakkor a feminista teológia elhatárolja magát a zsidó vallási közösséget ért olyan – gyűlöletet keltő – teológiai támadásoktól, amelyek azt a feltételezést sugallják, hogy csak is a judaizmus felelős a patriarchális viszonyok és a nők diszkriminációjának kialakulásáért (Eva Renate Schmidt, Mieke Korenhof, Renate Jost (ed.) Feministisch gelesen, Zürich 1989. 15-20).
Ami a kutatásaimat illeti, az érdeklődésem a szentírási szövegek szereplőinek interakcióira és kommunikációjára fokuszál. Olyan bibliai szövegek és azok értelmezésének keletkezése és utóélete izgat különösen, amelyek modellként szolgáltak a későbbi korok magatartási normáinak. Elfogadom a tórai szövegek normatív utóéletét – nem is tehetek mást, hiszen a halacha egy történelmi tény – de a kutatásom során a kialakult normákat is kritikusan vizsgálom. Ezt teszik az olyan zsidó feminista vallástudósok, mint például Judith Plaskow (Standing Again at Sinai: Judaism from a Feminist Perspective, 1991).
E rövid bevezetés után induljunk hát a Szentírás ilyen-amolyan útjain!
A „Vájjérá” kezdetű tórai szakasz (Brésit/Teremtés könyvének 18-22. fejezete) már sok értelmezőt késztetett írásra. Az „Akedát”, azaz Izsák feláldozásának történetét most kihagyjuk. Most másról lesz szó. Ha a modern kommentárokat nézzük, van, akit Ábrahám alakja ihletett meg egy átfogó erkölcsi tanításra, egy másik kommentár inkább Ábrahám és Lót erkölcsi összehasonlításával foglalkozott. Ez az utóbbi merészen belemélyült Lót megengedhetetlen szexuális kapcsolatába saját lányaival, amelynek kezdeményezője nem is a nyereség után futó anyagias Lót, hanem annak idősebbik leánya volt. A lány ugyanis az emberiség megmentésével indokolta a tettét.
A fentiekben említett Feministisch gelesen című kötet 1. Mózes 19. fejezetének 31-37. versekből álló részéhez írt kommentárjában (22-28. oldalon) azt javasolta, hogy ezt a szöveget ne külön, hanem a fejezet többi eseményeivel együtt vizsgáljuk. Ekkor válik láthatóvá a szöveg dinamikája: a cselekmény a nők passzivitásától az egyre fokozó aktivitás felé mozog, amennyiben a kommentár írója egyáltalán észreveszi a női szereplőket. Ekkor láthatjuk, hogy miközben a fejezet második, szodomi jelenetében Lót lányai szó nélkül hagyták volna, hogy megerőszakolják őket, a 31-37. versek barlangi jelenetében a lányok veszik át a kezdeményezést, és döntenek nem csak saját, de az utánuk következő nemzedékek sorsáról is.
Pont így – hangsúlyozta a feminista kommentár szerzője – mint a 20. század első és második világháborúja idején, amit mindkét esetben a nők hangjának elnyomásával robbantottak ki férfiakból álló katonai-politikai körök. Ez világméretű katasztrófához vezetett, de a nők háború alatti és utáni erőteljes közbelépése, az átlagos női fizikai erőt felülmúló aktivitásuk mentette meg Európát a végső pusztulástól.
Joszef Cvi Herz (magyar származású angol főrabbi 1913 és 1946 között) a fejezethez írt kommentárjában (Bresit, Budapest 1939. 168-169) mind ezek ellenére szigorúan elítélte Lót lányait, akik szerinte „Szodoma méltó neveltjei” voltak. Lehet, hogy a rabbink nem olvasta az időszámításunk 3. századából származó Bresit Rabba midrás vonatkozó részét? Ajvé córesz!
Ez a midrás rengeteg rabbit gyűjtött össze, hogy megtárgyalják Lóték vérfertőzési skandalumát. Ott volt például R. Tanhuma, aki időnként R. Smuel nevében szólalt fel (úgy kell ezt érteni, mint a mai lábjegyzeteket egy tanulmányban). A rabbikat a részletek érdekelték. Igen – amolyan részletek is, persze. R. Eliezer például felvetette, hogy az első nemi érintkezésből egy nő sohasem lesz terhes. Itt pedig rögtön kettő is teherbe esett! Lehetetlen!
De a fentiekben említett R. Tanhuma kioktatta a kérdezőt, és elmagyarázta, hogy a nők nagyon ügyesek voltak (a részletek Bresit Rabba 51. fejezetében olvashatók). Ám felmerült az is, hogy honnan volt Lótéknak boruk a barlangban. Ugye, hogy erre nem gondoltak? Bölcseink pedig rájöttek (persze Szentírás alapján), hogy a bor az eljövendő világunk (olam haba) jele volt (Joel 4, 18: „És lészen ama napon: musttól csepegnek a hegyek…).
Lucas van Leyden 1509 körül
Így lesz világos, hogy az egész story az ember teremtésének része volt, az emberi beavatkozásokat – hiszen szabad akaratú és maga dönti el, mi a jó és mi a rossz – beleértve. Az Örökkévaló ilyen módon kívánta létrehozni Moab és Ammon népeit, ha már úgy is megtörténik a baj! Lót lányai helyes szándékkal cselekedtek, hiszen ismerték Noé bárkájának és az özönvíz pusztító hatásának történetét, feltételezésük, mely szerint nincs rajtuk kívül más ember a földön – tehát helyen való volt. De a Lót… hát, ő aztán még sem volt kóser. Ugyanis hajlamos volt vérfertőzésre, a bortól nem bágyadt el, ellenkezőleg – felélénkült stb. Erkölcsileg nulla volt a nagy midrás szerint.
És én még kételkedtem a feministák szavában, szemrehányásokat tettem nekik, amiért helyeselték a családi erőszakot. Mert hát valójában, szerintem, a nők részéről mégis erőszak volt ez a közösülés. Vagy nem? Lót szóhoz sem jutott, utólag meg könnyű mondani, hogy úgy is azt akarta!
A „Vajjerához” írt kommentárok többsége ma is férfi szemmel olvassa ezt a szentírási szakaszt, és nem vállalja azon sorai értelmezését, amelyek a nemek korabeli viszonyait ábrázolják. Pedig a „Vájjéra” történetében Ábrahám is erkölcstelenül járt el, amikor ismét áruba bocsátotta Szárát (Sárát) (Bresit 20, 1-14). Lót pedig ugye hajlandó lett volna két lányát is kiszolgáltatni Szodoma hirtelen felgerjedt férfiainak, csak hogy megmentse becsületét (19, 1-8).
Ezt az eseményt Joszef Cvi Herz rabbi nem ítélte el olyan kategorikusan, mint Lót lányainak magatartását. Azzal magyarázta Lót tettét, hogy mai fejjel Európában nem érthetjük meg a korabeli keleti szokást, amely kötelezte a házigazdát a vendég feltétlen megvédésére (Bresit, Budapest 1939. 162-163).
Talán el is fogadnám a magyarázatot, ha az utóbbi időben nem hallottam volna olyan gyakran ezt a „történelmi korrekciót”. Főleg, ha a nők társadalmi helyzetének kritikájáról esik szó.
Rá kellett jönnöm, hogy ez az elhallgatás újabb módszere, hogy a nők ne merjenek hozzányúlni a történeti hagyományhoz, mert ez a férfiak reszortja. Persze, mindez arra szolgál, hogy következtetésképpen ma se kelljen komolyan foglalkozni az állítólag már régen önmagától megoldódott „női kérdéssel”. Hiszen már az Európai Bizottság elnöke is nő!
Helyes, de…
Meggyőződésem, hogy amíg a nők nem lesznek egyenrangúak a vallásban, ami persze elsősorban a női ordinációban nyilvánulna meg, a nők negatív megkülönböztetése a társadalomban legfeljebb enyhül, halkabb lesz, de nem szűnik meg.
A 20. fejezet 1-14. verseinek jelenetéhez, amely azt írja le, hogyan használta ki Ábrahám Avimelech király (vagy talán kormányzó) hirtelen vágyát Sára ősanya iránt, Joszef Cvi Herz több megjegyzést írt. Az elsőben elmagyarázta, hogy Ábrahám nem hazudott, amikor Sárát nővérének mutatta be. Mert Sára valahogy mégis nővére (Terách unokája, tehát Ábrahám unokahúga) volt. Ezt követően Herz idézte Náchmanidészt (RaMBaN, Rabbi Mose ben Nachman, Girona 1194 – Akko 1270), aki viszont szigorúan elítélte ősatya kerítő tevékenységét. Persze, csak azért, mert ismét veszélybe hozta felesége életét. Ne tessék méltatlankodni: Nachmanidész nem csak talmudi bölcs, de orvos is volt. Így ugye érthető az aggodalma!
Kommentárjának végén Herz rabbi elnézően elmosolygott huncut ősatyánkon mondván: „A Szentírás feltárja hőseinek erényeit és vétkeit egyaránt.” (Bresit 1939. 172-173). Ennyit.
A diszkrimináció jelenségét eltusoló kommentárok néha olyan ügyesek, hogy a nők is elhiszik. 1900-ban a szentírási értelmezők még komolyan állították, hogy ősanyaink (Szára, Rivka és Ráchel) helyzete messzemenően jobb volt, mint a többi keleti népcsoportban, akiknek még nem volt működési szabályzatuk. Az egyik ilyen kommentátor egy kis csúsztatással a tíz igére hivatkozott összefoglalva, hogy sehol másutt a nőt nem tisztelték úgy, mint Ábrahám és utódai házában. Pardon, sátrában, hogy történelmi szinten maradjunk (Palágyi Lajos, A bibliai asszonyokról in: Egyenlőség 1900/47, melléklet 3. old.)
A bibliai asszonyok előtt ugyan nem borultak le térdre (de minek is ez a romantikus bálványimádás – így az említett 1990-s cikk), de mindig ügyeltek a női méltóságra. Nos, a bibliai nők adás-vétele mennyire járult hozzá méltóságuk kiemeléséhez? Rivkát tíz tevéért vette meg Ábrahám Itchák (Izsák) fia számára (Bresit 24, 10). Ez az alap? Alkudozhatunk? Miben különbőzik a női méltóság a férfi méltóságtól? Különbözik?
A hatalom, amelyet a férfiak férfiként még ma is gyakorolnak a nők felett, nem indokolható fizikai (anatómiai vagy biológiai) különbségekkel a férfi és a női test között. A mélyen rögzült, de amúgy értelmetlen szokásunk, hogy az emberi testről csak a férfi/női kategóriában gondolkodjunk, teszi lehetővé a hatalmi visszaéléseket, legyen ez megerőszakolás, brutális bántalmazás vagy az önkényes cselekvéskorlátozás (Butler, Judith, Das Unbehagen der Geschlechter, Frankfurt a.M.: Suhrkamp 1991. 8). A hatalom ilyen formájú gyakorlása naponta reprodukálja azt a bináris felfogás, amely széthasítja az ember valódi emberi identitását.
Szerző: Dr. Hrotkó Larissza nyelvész, kultúratörténész, a zsidó vallástudomány doktora. Kutatási területe: feminista elméletek, nőkutatás, zsidó vallás és kultúra.
