Az elmúlt héten a Kossuth Klubban mutatták be Bozóki András új könyvét, mely a Gördülő rendszerváltás: Az értelmiség politikai szerepe Magyarországon, 1977-1994 címet viseli és a L’Harmattan kiadásában jelent meg. A politológus könyvének és témájának bemutatását Rainer M. János és Csunderlik Péter történészek opponenciája követte.
Bozóki azon élcelődött, hogy beszélgetőtársaival együtt mindhárman ellenzéki témát választottak kutatási területként, a tárgyalt könyv sem kapott most állami támogatást. Az értelmiségszociológia kezdte érdekelni szociológushallgatóként a 80-as években, amikor Konrád és Szelényi nevét is csak félve merték kimondani.
Lehet-e már történettudományi módszerekkel vizsgálni a rendszerváltást? – fogalmazódott meg a kérdés, ezért is kérte fel történész kollégáit beszélgetőpartnernek, illetve a jelenkor történetírása kötheti össze a történészeket és a politológusokat.
Bozóki szerint alapvetően nem történettudományi munkáról van szó, módszertani pluralizmus jellemzi, mely az értelmiség rendszerváltó szerepére világít rá.
1997-ben 180 interjút készítettek a szerepelőkkel – oral history módszer keretében hogyan látják az eseményeket a szereplők? A könyv vége kvantitatív összegzés nyújt, kik voltak a szereplők és mit csináltak. 1994-ben az értelmiségi politizálás véget ért, itt zárul a könyv,
Horn Gyula után az értelmiségiek már csak tanácsadók lehettek.
Öt szakaszra osztható ez a majd két évtized:
- 1977-től 1987-ig, a Lakiteleki találkozóig.
- 1988-as év: Hálózat, majd abból az SZDSZ és a FIDESZ megalakulása, az MDF párttá alakulása.
- 1988 után: Az „utcáról” be kell menni a parlamentbe. Mi legyen a médiával, munkásőrséggel? A szakirodalom tézisei alapján az elit kisajátította rendszerváltást.
A forradalmi álláspontot kevesen képviselték – Krassó György Magyar Október Pártján kívül –, nem volt rá társadalmi igény. A nép nem tiltakozott a rendszerváltás menete és szereplői ellen.
- 1990: Egyéni kerületi rendszer jön létre, ahol jelölteket kell állítani. Már nem filozófusok, közgazdászok, dominálják a közéletet, hanem orvosok, mérnökök, postások. Ezért is gördülő rendszerváltás a könyv címe is – nem egy „bolsevik élcsapat” csinálta, gördültek az események, nagy volt a fluktuáció a szereplők között.
- A rendszerváltás lecsengése: A Demokratikus Charta a hattyúdala volt az értelmiségnek, megpróbáltak tükröt tartani a társadalom elé. Az értelmiség ezt követően visszavonul.
Rainer M. János szerint Bozóki könyve alátámasztja, hogy történettudományi téma a rendszerváltás kutatása. A szerző attitűdje és a választott módszer határozza meg, hogy történettudományi munkáról beszélhetünk-e. A szemlélete alapvetően politikatudományi, de benne foglaltatik a politikai rendszerváltás és az aktorok története. Interdiszciplináris megközelítésű a munka, ha történettudományi szempontból nézzük, ez egy kollektív életrajz, prozopográfia, mely kinagyít egy pillanatot a történelemből.
Ha azt nézzük, hogy az intézményi rendszerváltás pillanatok alatt lezajlott, a gazdasági rendszerváltás tíz évig tartott, a gördülő rendszerváltás cím kellően kifejező a témához. 2000 emberről van szó a könyvben, mint aktorról. Ahogy a reformkor szereplőit vizsgálhatjuk, vagy az 1918 előtti értelmiség aktivitását, ugyanúgy tehetünk a rendszerváltás aktoraival is, és a könyv a rendszerváltás forgatókönyvéről is szól. Készült mintegy 200 interjú, mely 10%-a a vizsgált sokaságnak, ami valóban alapja lehet egy prozopográfiának.
Rainer szerint, „ami ebben nincs benne, az valószínűleg nem is létezik.”
Csunderlik Péter már azt a generáció képviselte a beszélgetésben, mely akkor találkozott először a politikával, amikor félbeszakították a Kacsameséket, hogy meghalt Antall József.
Rengeteg név és csoport volt jelen a rendszerváltás idején, amelyek változtak, és alapvetően történelmi nevük miatt lehettek ott, mint pl. a Bajcsy-Zsilinszky Társaság.
Megítélése szerint voltak kiemelkedő személyiségek a rendszerváltáskor, Szabó Miklóst idézte, hogy
azért Antall József lett a miniszterelnök, mert olyan személy volt, akinek a munkatársai nem röhögtek a háta mögött.
Szabad György is olyan minőséget képviselt, hogy úgy beszélt, mint 150 évvel korábban Kossuth Lajos.
Hogy az értelmiség szerepe erős lehetett annak idején ilyen szituációban, amiatt volt, mert gyenge volt a középosztály és a civil társadalom.
Krausz Tamásra utalva említette, hogy miként Magyarország strukturális és konjunkturális adottságai tették lehetővé, hogy az ország lefeküdjön a nemzetközi tőkének, ugyanúgy
az, hogy az értelmiség milyen szerepet játszott, előre jelezte, hogyan fog megbukni a rendszerváltás.
Bozóki ezt követően reagált az elhangzott felvetésekre.
Szerinte problémák voltak a 2/3-os törvényekkel már a rendszerváltáskor is, mert megítélése alapján elmossák a felelősséget a kormány és az ellenzék között.
„Nem túl sikeres az a rendszerváltás, amit készen kapnak, mert akkor nincs igazán értéke” - véli a szerző.
Szlovákiában 1998-ban például élet-halál harc volt, hogy le tudják-e győzni Mečiart.
Mindenki azt hangsúlyozta Magyarországon, hogy meg kell őrizni 56 eszméit, de mindenki az erőszakmentességet támogatta.
Ha összességében nézzük, Bozóki szerint sikertörténet a rendszerváltás, mert sosem volt egyben 20 évig liberális demokrácia Magyarországon, és büszke rá, hogy két évtizedet az életéből liberális demokráciában élhetett.
Csunderlik megemlítette a republikánus hagyományt érintve, hogy a koronás címer ötletét az MSZMP dobta be, hogy megossza vele az ellenzéket, mely addig egységesen a történelmileg kontinuus, 56-ban is használt Kossuth-címert támogatta. A többség végül a koronás címerre voksolt – de Szabad György például a Kossuth-címer mellett szavazott.
Feltette a kérdést a szerzőnek, hogy a republikánus érzület kialakulását segítette volna-e a Kossuth-címer?
Bozóki helyeselt, valóban, Kulcsár Kálmán szakértői dobták be a Szent Koronás címert, és a horgot be is kapták a történelmi pártok, ám a jelenlegi autoritárius fordulatnak a Kossuth-címer sem tudott volna ellenállni.
Bozóki azt mondta, könyvének nincs igazi hőse, Rainer viszont Antall jelentőségére mutatott rá. Szerinte a néhai miniszterelnöknek óriási szerepe volt a történelmi pártok pacifikálásában. Bármilyen megszólalását az ezer éves államiságra való hivatkozás hitelesítette. Bozóki szerint Antall azért lehetett sikeres, mert a megszakított magyar történelmi kontinuitás megjelenítőjeként lépett fel, ami bejött, és így válhatott a legerősebb párttá az MDF. Rainer úgy vélte, a vetélytárs SZDSZ bár hangsúlyozta, hogy elődjüknek Kossuth Lajost tekintik, ezt a „területet nem művelték meg”, pedig egy koherens demokratikus hagyomány ígérete volt.
