A világvallások egyértelmű strukturális keretet biztosítanak az embereknek: az egyén szenvedéseit transzcendens magyarázatokkal oldják fel, és biztosítják a szenvedéstől való megszabadulást különböző vallási gyakorlatokon keresztül. Egy vallásos csoporthoz tartozás nemcsak a vallási identitást erősíti, hanem a létbizonytalanságot is erősen csökkentheti. A következő írás során azt fogom megvizsgálni, hogy mi történik a vallási identitással, milyen én- és csoportvédő mechanizmusok kapcsolnak be, ha az adott vallást kritika éri. Pontosabban azt veszem szemügyre, hogy az egyházi szexuális abúzus esetek nyilvánosságra kerülése miért is jelent fenyegetettséget egy vallásos egyén identitására nézve. Hipotézisem szerint jelentős szerepet játszik a kollektív nárcizmus és a csoporttal való azonosulás szociálpszichológiai folyamata abban, amikor az adott vallásos csoport tagja tulajdonképpen a szelfjét érzi fenyegetve, ha a vallását kritika éri. Feltételezésem szerint ezért is ütközik nagy ellenállásba vallásos oldalon az egyházi szexuális abúzusokról szóló diskurzus.

A kép Marina Moon illusztrációja

A szociálpszichológia álláspontja szerint az egyén nem redukálható le kizárólag a pszichológiai dimenzióra, a szociális kontextus beemelése az egyén identitásának a vizsgálatába rámutat arra, hogy az individuumok nem egy vákuumban léteznek, hanem az identitásnak és az ön-észlelésnek egyfajta emergens voltáról beszélhetünk, mely a társas és társadalmi szituációkban (is) fejlődik és alakul. Az identitáselemzések során alkalmazott szociálpszichológiai megközelítések közül a szociális identitás elmélet az, amelyre a legtöbben szoktak hivatkozni. Henri Tajfel, az elmélet alkotója szerint (Tajfel & Turner 1986) az egyénnek nemcsak alapvető igénye a csoporthoz való tartozás, hanem a csoporttal való azonosulás során a csoportidentitás felértékelődik más csoportokéhoz képest; az ingrouppal való azonosulás közben a csoport-én nem csak felértékelődik, hanem pozitív színezetet és magasabb státuszt is kap, míg az outgroup, a másik csoport és annak tagjai leértékelődnek.

Erre a "mi" – "ők" szembeállításra két megközelítés is magyarázattal szolgál (Kite & Whitley 2016: 304). Az egyik azt állítja, hogy a csoporttal való azonosulás már magában hordoz egy versengő kategorizációt, mivel alapvetően valamivel szemben, egy másik csoporthoz képest kategorizálja önmagát az egyén. A másik megközelítés szerint az egyén önbecsülése nagyban függ az ingroup kategorizációtól, vagyis a csoport, amelyhez tartozni kíván az egyén, szükséges, hogy pozitív kvalitásokkal bírjon, vagy legalábbis elengedhetetlen, hogy fenntartsák az egyének a csoport pozitív reprezentációjának a látszatát. Azonban amikor kritikának, támadásnak van kitéve az adott csoport (pl. egy vallás vagy nemzet), az egyén nem csak a csoportot, hanem egyszerre saját szelfjét érezheti fenyegetve a csoporttal való azonosulás miatt (Kite & Whitley 2016: 307). 

Tajfel szerint a csoportok ellentétes nézeteiből adódóan megjelenik az egyénekben az előítéletességre való hajlam, hiszen mindenki a saját csoportjának az álláspontját akarja többre értékelni. Például a vallási identitás esetében egy keresztény sokkal jobbnak gondolhatja a saját vallásának a hittételeit, mint a többi vallásét, de ugyanez a mechanizmus működhet, ha például a buddhista vallási identitást vizsgáljuk meg. Ebben az esetben is a saját vallási csoporthoz való tartozás fokozhatja a többi vallással szembeni előítéletességet és az ingroup tulajdonságainak a felértékelését.

A szociális identitás elméletet többek között Michael Hogg (2006) egészítette ki azzal, hogy a csoporttal való identifikációnak egyfajta bizonytalanságcsökkentő szerepe is van. Az embernek, úgy látszik, alapvető igénye van arra, hogy csökkentse a létezés során felmerülő bizonytalanságát, és ezt sokkal könnyebb úgy, ha nem neki kell egyedül szembe néznie a lét elviselhetetlen aspektusaival, hanem egy csoport keretei nyújtanak számára válaszokat; a csoportszabályok és csoportnormák biztosítanak az egyén kérdéseire és bizonytalanságaira megoldásokat.

Egy csoporthoz való tartozás vágya kiindulhat az egyén alacsony önértékelési állapotából is (Golec De Zavala & Lantos 2020: 274). A csoporttal való identifikáció feloldja az alacsony önértékelésből fakadó egyéni bizonytalanságot, ám ez egy reflektálatlan állapothoz vezet, hiszen amikor ezt az alulértékelt önbecsülést csak a csoporthoz való tartozás tudja felértékelni, akkor az egyén még inkább azonosul a csoporttal és annak értékeivel, tehát sokkal nehezebben tudja elválasztani önmagát a csoporttól és az azt érő kritikáktól. Ezért is tud túlzottan felértékelődni az ingroup és alulértékelődni az outgroup (Golec De Zavala & Lantos 2020: 276). A másik csoportokkal szembeni előítéletességet fokozhatja, ha a csoportidentitás mellé egyfajta kollektív nárcizmus is társul (Kite & Whitley 2016: 311), amikor az egyén a saját csoportot nem csak jobbnak, de sokkal felsőbbrendűnek is tételezi a többihez képest. Ekkor beszélhetünk például vallási fundamentalizmusról, amikor az ingroup „hibái” a szőnyeg alá lesznek söpörve, és bármiféle kritikával szemben az egyénben egyfajta hiperérzékeny attitűd jelenik meg (Golec De Zavala & Lantos 2020: 274).

A nemzetközi helyzethez képest Magyarországon csak az utóbbi években kezdett el kialakulni egy alternatív diskurzus az egyházi szexuális visszaélésekről. Azért nevezem alternatív diskurzusnak, mert a hazai hivatalos egyházak szinte egyáltalán nem foglalkoznak ezekkel a visszaélésekkel, miközben a nemzetközi színtereken már maga a katolikus egyházfő, Ferenc pápa szólítja fel a keresztény egyházakat az intervenciók bevezetésére. Kiegészítésképpen érdemes megjegyezni, hogy az egyházi szexuális abúzusok nemcsak a keresztény egyház keretein belül történnek meg, hanem a többi világvallás intézményeiben is előfordulnak.

A hazai alternatív diskurzus az, amely egy olyan felületet biztosít, ahol az egyházi szexuális abúzus túlélők történetei mellett a vallási struktúrával szemben megfogalmazott kritikák is megjelenhetnek. Ezek a történetek és kritikák sokszor heves ellenállást váltanak ki az adott valláshoz tartozó egyénekből. Mivel nem állnak rendelkezésemre hazai empirikus kutatások eredményei, így facebookos kommentek bemutatásával elemezném azt a jelenséget, amikor az egyén szelfje fenyegetettséget él meg, ha az egyházi szexuális visszaélésekről nyílt diskurzus folyik. A következő kommenteket egy nyilvános buddhista Facebook csoportból és a Felszabtér blog kommentszekciójából válogattam ki. Az első két komment a Felszabtéren megjelent egyházi szexuális abúzus témakörben megjelent cikkekre érkezett reakcióként:

„Megint egy poszt, ahol ócska, aljas módon kívánnak belerúgni a keresztény egyházakba. A bántalmazások legnagyobb részét az ENSZ gyermekjogi szervezetei követik el, a torz és beteges gender ideológia erőszakos terjesztésével a kiskorúak között.”

„Vajon miért nem foglalkozik a kedves elvtársnő más csoportokkal? A szexuális bántalmazások elenyésző kisebbsége történik a Katolikus Egyházban.”

Mindkét kommentelőnél megjelenik a saját vallási csoport heves védelmezése, illetve egyéb szembenálló csoportok említése, mint a probléma - az egyházi szexuális visszaélések - valódi forrása. Az egyik esetben az ENSZ-et és a gendert teszik felelőssé a gyerekek elleni szexuális visszaélésekért, míg a másik kommentelő csak utalást tesz további csoportokra, ahol feltételezése szerint sokkal több szexuális abúzus történik. A szociális identitás elmélet szerint a csoporttal való azonosulás miatt megjelenik egy dichotóm felállás az in-és az outgroup tagjai között. A csoporthoz tartozó egyének a többi csoportot - a „másokat” -alulértékelhetik. A kollektív nárcizmus pedig csak fokozza ezt a szembeállítást, mivel az egyén szinte szimbiotikus viszonyban van a csoporttal, amely aztán hiperérzékenységhez vezethet, ha az ingroupot kritika éri. Erre is találhatunk példát a fent említett kommentekben, amikor a poszt kritikus tartalma miatt úgy fogalmaz a kommentelő, mintha a kritikus tartalmak egyenlők lennének az egyházgyalázással: „Megint egy poszt, ahol ócska, aljas módon kívánnak belerúgni a keresztény egyházakba.

Tanulmányok azt bizonyítják (Golec De Zavala & Lantos 2020: 276), hogy a kollektív nárcizmus nemcsak, hogy nem növeli az önbecsülést, hanem kifejezetten káros hatással bír az egyénre. Az önbecsülés nem tud fejlődni, ellenben az egyén a frusztrációval terhelt jogosultságtudatát erősíti a kollektív nárcizmus (Golec De Zavala & Lantos 2020. 276). Erre a frusztrált jogosultságtudatra láthatunk példát a következő kommentelőnél:

„Miért nem a saját oldalaitokon terjesztitek ezeket a számotokra fontosnak gondolt, érzett híreket?? Nézzetek tudatotok bugyraiba és keressétek meg az okokat miért ezek a hírek érdekelnek titeket. Amennyiben érintettek és sérültek vagytok, akkor keressétek meg a gyógyulásotok módját.”

„Ismered, ismeritek személyesen a szereplőket, netán ott voltál a történéseknél és igy tudod mi, hogy és miért történt? Nem, szenzációhajhász piti pletykalovasok vagytok, akiknek nem egy buddhista oldalon kéne véleményeznetek, előadva jelmezes szerepeiteket.”

„Zavaros tudattal nem a zavart kéne tovább kavarnotok hanem az értékekre figyelnetek, de erre nem vagytok képesek, hanem okosjancsi képében tetszelegtek. (…) A Kispöcs egy név ami jobban illik hozzád….”

Az utóbbi három komment ugyanattól az embertől származik, buddhista identitását más kommentjeiben jelentősen kihangsúlyozta, pontosan meghatározta, hogy mennyi ideje gyakorolja a buddhizmust. Önértékelése láthatóan nagyban függ attól, hogy milyen régóta gyakorolja már ezt a vallást. Ennél a kommentelőnél nem jelenik meg explicit más csoportokkal való szembehelyezkedés, ellenben tetten lehet érni a saját csoporttal való erős azonosulást, illetve a kollektív nárcizmusból fakadó frusztrált jogosultságtudatot, mikor az egyházi szexuális visszaélésekről szóló cikk megosztóit alacsonyabb tudatállapottal rendelkező egyéneknek címkézi, és ellenséges attitűdje is tetten érhető, amikor Kispöcsnek nevezi a cikk megosztóit: „nézzetek tudatok bugyraiba és keressétek meg az okokat miért ezek a hírek érdekelnek titeket.” „Zavaros tudattal nem a zavart kéne tovább kavarnotok (…)” „A Kispöcs egy név ami jobban illik hozzád….”

Tehát annak ellenére, hogy nem nevez meg a kommentelő egyértelműen más csoportokat, a saját csoporttal való reflektálatlan erős azonosulásból fakadóan önmagát és vallási csoportját szembeállítja az egyházi abúzus cikk megosztóival, akiket alacsonyabb státuszúként jelöl önmagához képest. Így itt is tetten lehet érni egy alá-fölérendelt hierarchizálást, amely pont akkor válik még hangsúlyosabbá, amikor a kommentelő saját magával identifikált csoportját, a buddhista egyházat kritika éri. Itt is megfigyelhető, amikor az egyén szelfje a kollektív nárcizmus miatt összemosódik a csoporttal, és ezért tud olyan heves indulatokat kiváltani az egyénből, ha kritika éri az adott vallási intézményt. Az alacsony önértékelésből és a felsőbbrendűségi tudatból fakadó reflektálatlan azonosulás oda vezethet, hogy minden csoportot érő kritikát a kollektív nárcizmussal átitatott szociális identitás egyfajta személyes támadásként él meg, amely aztán egy ellenséges, bosszúálló viselkedésben tud megnyilvánulni. 

Irodalom

Golec de Zavala, A., Lantos, D. (2020): Collective Narcissism and Its Social Consequences: The Bad and the Ugly. In Psychological Science. 2020, Vol. 29(3) 273-278.

Hogg, M. A. (2006): Self-conceptual uncertainty and the lure of belonging Social Identities: Motivational, Emotional and Cultural Influences Hove, England: Psychology Press/Taylor & Francis (UK); England. 33–49.

Kite, M.E. & Whitley, Jr., B.E. (2016): Psychology of Prejudice and Discrimination. 3rd Edition. Routledge, Taylor & Francis Group, NY & London.

Tajfel, H. & Turner J. (1986): The Social Identity Theory of Intergroup Behaviour.