Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Felszabtér

„Keresztény vezetők is részesei az amerikai erőszaknak”

James Martin jezsuita atya véleménye

2021. január 07. - Jézsó Tamás

James Martin jezsuita szerzetes véleménye miután Trump hívei tegnap megostromolták a washingtoni Capitóliumot, a zavargások halálos áldozatokat is követeltek.    „A keresztény vezetők, köztük a katolikus püspökök és papok is részesei a tegnapi Capitóliumban tapasztalt erőszaknak. A Katolikus…

Tovább

A szent fitymáját!

Nyugalom, nyugalom, nem káromkodással kezdjük a 2021-es esztendőt, hanem lefitymálás nélkül szeretnénk megemlékezni arról a január elsején tartott egyházi ünnepről, amely Jézus péniszéről származó bőrdarabhoz kapcsolódik.  A szent fityma vagy szent előbőr valójában egy Jézusnak tulajdonított…

Tovább

Minden homofób hangadó mögött áll egy elnyomott meleg férfi

"Rubera úr, én vagyok Ferenc pápa, kétszer is kinyomta a hívásomat, alkalmas időben telefonálok?" – ezzel hívta fel öt évvel ezelőtt a háromgyerekes, azonos nemű házasságban élő Andrea Ruberát a katolikus egyház feje. A hívő melegjogi aktivistával a gyereknevelésről, az őszinteségről és a hazugság…

Tovább

James Martin jezsuita szerzetes a „Szájer-jelenségről”

Mi a gyökere a papok és konzervatív politikusok féktelen gyűlöletének, amit az LMBTQ emberekkel kapcsolatban éreznek? James Martin jezsuita szerzetes a héten kirobbant magyar politikus botránya kapcsán fejti ki véleményét a melegellenes papokról és közéleti szereplőkről legfrissebb posztjában. 

Tovább

Szolidárisan küzdjünk a szegénység, az egyenlőtlenség strukturális okai ellen

Ferenc pápa videó-üzenete

A magántulajdon nem érinthetetlen; a társadalmi igazságosság nem alapulhat egyenlőtlenségen; visszaadni a szegényeknek azt, ami az övék; dolgozzunk a befogadás szellemében; szolidárisan küzdjünk a szegénység, az egyenlőtlenség strukturális okai ellen - Ferenc pápa videóüzenete az afrikai és amerikai…

Tovább

Nyújtsd ki a kezed a szegény felé

Ma tartják a a Szegények világnapját, amire Ferenc pápa üzenet tett közzé. Az üzenetben a pápa a Sirák Fia könyvének segítségével sorra veszi a bibliai bölcsesség kérését és azt konkrétan megfogalmazza a mai világ körülményei között. Ferenc pápa üzenetéből közlünk részleteket. „A szegény felé is…

Tovább

Vatikáni jelentés a gyermekmolesztálás apostoláról

Kérdések a Magyar Katolikus Egyházhoz

A "McCarrick-jelentés" röntgenfelvétel a katolikus egyház jelenlegi állapotáról. A jelentés rendszerszinten is felfedi, hogyan érhet el ilyen magas rangot az egyházi hierarchiában egy gyermekeket megrontó köztörvényes bűnöző.  A Szentszék kedden publikálta jelentését a kiskorúak és felnőttek…

Tovább

„A világon minden a szexről szól, kivéve a szexet. A szex a hatalomról szól. Nincs ez másképpen a Vatikánban sem”

Interjú Frédéric Martellel, A Vatikán kínos titkai írójával

Megjelent Frédéric Martel francia szociológus és újságíró legújabb könyve A Vatikán kínos titkai - Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás  (Sodoma) címmel, melyről a Felszabtér blogon is közöltünk összefoglalót. A Park Könyvkiadó jóvoltából lehetőséget kaptunk egy személyes beszélgetésre a…

Tovább

A homoszexualitás uralja a katolikus egyházi rendszert

A Vatikánban található a világ egyik legnépesebb homoszexuális közössége

Frédéric Martel, francia szociológus és újságíró 4 év alatt 41 bíborost, 52 püspököt, 45 apostoli nunciust, számtalan újságírót, szentszéki nagykövetet, több mint 200 papot és szeminaristát keresett fel személyesen több mint 30 országban, és merült el a katolikus egyház legrejtettebb bugyraiban,…

Tovább
süti beállítások módosítása