"Életünk számtalan pillanatában hozunk döntéseket, melyek következtében élvezhetjük a döntés előnyét vagy szenvedhetjük hátrányát, ám ha dönthettünk, hihetjük-e a szabad akaratot? Tudjuk-e, akarjuk-e vállalni a döntés felelősségét?"A nép hangja: Vörösváczi Anikó és Fenyő Ágnes gondolatfuttatása.
Andy De Emmony filmjét nézem már többedszerre, aminek már a címe is különös: Isten a vádlottak padján, közben egy egyszerűnek még jóindulattal sem mondható kérdésen gondolkodom: van-e szabad akarat?
A filmben 1943-ban Auschwitz egy barakkjában férfiak várják a döntést, hogy a következő szelektáláson a gázkamrába küldik, vagy a még dolgozni tudók közé sorolják őket. Ebben az elkeseredett helyzetben keresik létük és várható haláluk értelmét, azon keresztül próbálnak választ találni arra, milyen is lehet Isten igazi természete. Istent jelképesen a vádlottak padjára ültetik és egy tárgyalás keretében döntenek bűnössége felől. Érvek és ellenérvek hangoznak el, s eközben egy háromgyerekes apa is rákényszerül, hogy elmondja a történetét.
Iker fiai vannak és még egy kisfiú. A nácik kocsira rakták őket a többi gyerekkel együtt, hogy elvigyék. Ő odament az egyik tiszthez, és kérte, adja neki vissza a fiait.
„A tiszt azt mondta, itt van ez a három jóképű fiú, megmondom, mit tehet: Választhat egyet közülük.” Mind a három gyerek felé nyújtogatta a kezét és könyörgött: engem válassz!
„Azt mondja, van szabad akarat! Hol volt az én választásom? A tisztnek volt szabad akarata, de hol volt az én szabad akaratom?”
Majd olvasok egy interjút a Nobel békedíjat kapott kongói orvossal, Nadia Muraddal, aki megerőszakolt nők generációit kezeli. „A golyó pénzbe kerül, a megerőszakolás ingyen van”- mondja. Isten akarata? Az erőszaktevő katonák akarata? Biztos nem az áldozattá váló nőké. Az ő szabad akaratuk hol marad?
Ha Isten mindenható, miért engedi, hogy rossz dolgok történjenek a világban? Ha mindenható, hol van a szabad akarat? Talán az ember csak egy bábu Isten játéktábláján? Hogyan választhatna az ember halálra ítélt gyermekei közül? Hogyan érvényesülhetne a megerőszakolt lányok és asszonyok akarata?
Majd reformátusként eszembe jut a Heidelbergi Káté első kérdése:
„Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?”
... az, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejemről…”
Predesztináció? Minden előre el van döntve? Vagy én, az ember beleszólhatok a saját sorsomba?
„Legyen meg a te akaratod”, imádkozzuk minden nap – ez azt jelenti-e, hogy a magunkéról lemondunk az isteni akarat javára? Szabad-e még az akaratunk, ha önként lemondunk róla? „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26:39) – imádkozza maga Jézus is a Getsemáné kertben. Kié hát az akarat?
Életünk számtalan pillanatában hozunk döntéseket, melyek következtében élvezhetjük a döntés előnyét vagy szenvedhetjük hátrányát, ám ha dönthettünk, hihetjük-e a szabad akaratot? Tudjuk-e, akarjuk-e vállalni a döntés felelősségét? Majd kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy dönthetünk ugyan, de a kimenetről más fog határozni, mert az ő akarata – vagy inkább pozíciója – erősebb. Akkor elveszett a szabad akarat, vagy csak másképp nevezik? Aki kényszer hatására cselekszik, akivel szemben erőszakos tetteket követnek el, annak sérül-e a szabad akarata?
Talán az ember szabad akaratát nem a mindennapok döntéseiben, nem a háborúk és egyéb borzalmak jelenlétében kell keresni. Úgy, ahogy Isten mindenhatóságát sem abban kell számon kérni, hogy miért nem akadályozza meg ezeket. A szabad akarat az, amikor az ember arról dönt, hogy Istennel él, vagy nélküle. Mert ebben valóban megkapta a döntési lehetőséget. És ez határozza meg a további döntéseinek nagy részét.
Legalábbis szabad akaratomból alkotott, saját véleményem szerint. :)
Kép: Thomas C. Rosenthal
