Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Jelentés az erkélyről - A vallás és az orvostudomány viszonyáról

2020. március 25. - LaszloGalambos

Jómagam a rizikócsoporthoz tartozok, tehát bezárkóztam a négy fal közé. Megpróbálom valahogy normalizálni az életemet, persze, kérdés, hogy mi a normalitás. Futok az erkélyen és nézem az utat, amelyen a koronavírus előtti életemben a szigetre jártam. Az utca a ház előtt teljesen néptelen, a távolban néhány élőlényt látok. Talán emberek. Ketten éppen a gyalogos átkelőn mennek át. Egy kicsit balra a másik kettő a buszmegállóhoz igyekszik. Vajon miért mennek és hova? A normalitás jelei szinte futurisztikusnak tűnnek: „Emberek az erkélyen kívül!” Abszurdum. Hrotkó Larissza írása

A ZDF-en (a német második TV-adón) hallottam, hogy a hajléktalanoknak előírták a lakhely elhagyási tilalmat. Igaz, ez a „Heute-Show” című Comedy-műsorban volt, vagyis direkt abszurdum. De nem sokkal abszurdabb, mint az a budapesti plébános, aki az ellenzéki parlamenti képviselőknek ajánlotta gyóntató távszolgálatait, ha gondjuk lenne a koronavírussal.

És az abszurdum kategóriáját súrolja a gondolat, amit egy katolikus püspök közvetített hívei felé, miszerint a „koronavírusnál vannak ártalmasabb betegségek”. Az abortusz, a család intézményét fenyegető szétesés és a „vírusos” világháló a „lelki vírusok”, amelyek a koronavírusnál is veszélyesebbek. Na, ja.

Az igazsághoz tartozik, hogy a végen a püspök úr a kézmosás szükségességét is megemlítette, mert hát Semmelweis Ignác is felismerte a higiénia fontosságát. A „szentelmények” – így a püspök – nem adhatnak abszolút biztonságot a járvány ellen, amint „a frigyláda jelenléte a filiszteusok elleni csatában sem akadályozta meg az izraeliták vereségét.”

Ha egy püspök mondja, akkor biztosan így is van!

Izraelben egy rabbi azt ígérte híveinek, hogy a vírus nem meri átlépni az ország határát. Amikor ez mégis megtörtént, a Gay Pride eseményét tette felelőssé. Három kollégája konstruktívabb volt: egy helikopteren berepülték az ország határát, miközben szüntelenül imádkoztak. Tudjuk most már, hogy ez sem használt.

A Mazsihisz (Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége) az izraeli askenáz főrabbira hivatkozva azt ajánlotta, hogy az emberek ne érintsék ajkukkal a mezuzát:

Ha megoldható, kérjük, hogy ideiglenesen tekintsünk el a mezüzék megpuszilásától, zsinagógáinkban a tóra megcsókolását függesszük fel, rituális fürdőt, a mikvét csak egészséges emberek használják, a péntek esti (szombati) kalács szétosztása során pedig ne kézzel osszuk ki a mocit”.

Ezt követően a zsinagógai istentiszteleteket be is szüntették!

lari1.jpg

 Fotó: Olivier Fitoussi /FLASH90, www.timesofisrael.com

Az orosz pravoszláv egyház szigorú higiéniai utasításokat adott ki, hogy megelőzze a fertőzéseket az áldozás során. Az egyházi illetékesek kitértek arra is, hogy vannak túlbuzgók, akiket nem is a hit, hanem a „komszomol lelkesedés” fűt. Döbbenetes párhuzam a kommunista ifjúsági szervezet és a hívők magatartása között, nemde?

Hivatkozva Márk evangéliumára (Mk 16, 18), ezek a túlbuzgók hirdetik, hogy „nekünk semmi sem tud ártani”. Azt hiszem, hogy a „komszomol” buzgóság ebben az esetben a közösségbe vetett hitet jelenti, az egyformák erejének tudatát. Éppen ezért most talán nemcsak kritizálni, sértegetni, vagy parancsolni kellene, hanem együtt is lehetne érezni a hívekkel. Vagy? 

Egy szentpétervári pap óvatosságból nagyvonalúan lemondott kezének csókolásától, és egyéb biztonsági intézkedésekről is beszélt a nyájnak, amiért modernistának bélyegezték meg. Talán még baja is lesz ebből. Az egyház ugye azért egyház, hogy elhárítsa a modernitás „lelki vírusait.” De néha – úgy tűnik – a lelkeket is képes elhárítani.  

Történeti előzmények   

1893-ban Lőw Immánuel szegedi rabbi, orientalista és művelődéstörténeti író (1854-1944) kiadta apja (Lőw Lipót, ugyancsak szegedi tudós rabbi) németül írt Összes műveit (Gesammelte Werke). Ezt a többkötetes művet akkor találtam meg, amikor a zsidó szülésznőkről és a szülés körülményeiről kerestem kultúrtörténeti adatokat. A III. kötetben ezenkívül megtaláltam egy fejezetet az orvosokról (Zur Medizin und Hygiene, 1860. 367-406.) Az ott olvasható érdekes, olykor kuriózumos példákból ismertetek néhányat szomorú aktualitásunk kapcsán.

Az ősi judaizmus szigorú irányzata nem tartotta helyesnek az orvosi segítséget. Példa erre 2 Krón 16, 12-13, amely arról szól, hogy Júdea királya nem az Úrhoz, hanem orvosért kiáltott betegségében. Bele is halt!

Igen ellentmondásos ebben a vonatkozásban Ben Szira könyve, amelynek 38. fejezetében a szerző többször hangsúlyozta az orvos fontosságát.[1] Minden lelki tisztulás mellett – mondja Ben Szira – szükséges az orvos segítsége igen is (38, 12-13). Egy sorral lejjebb a 15. versben mintha meggondolta volna magát és elkezdett hirtelen fenyegetőzni: aki bűnt követ el a Teremtő ellen, az csak vegye igénybe az orvosi segítséget! Hogy kell ezt értenem? Az orvos lenne a büntetés végrehajtója?

Ezt az ambivalenciát tükrözte a Talmud is. A tannaiták (i. e. 4 – i. sz. 3. század) között például nem volt orvos, se patikus. Amikor R. Cadok majdnem halálra böjtölte magát, az orvosok R. Johannan ben Zakajt hívták hozzá, hogy imával gyógyítsa. Meg is gyógyította! (BT Brachot 5, 5)

A Sabbat traktatus 55a oldala szerint az emberiség összes betegségének, de minden egyes ember bajának is a bűn az oka. Avot 5, 9 is ezt hangsúlyozza. (Szerintem 5, 8 is erről szól, de ezt Lőw Lipót nem említette, ezért csak zárójelben mondom). És hát már Cicero is mondta, hogy ha az embernek meg kell gyógyulnia, akkor mindegy, hogy jön az orvos, vagy sem, magától is meggyógyul: „Si fatum tibi est. ex hoc morbo convalescere, sive medicum adhibueris, sive non, convalesces. Item, si fatum tibi est, ex hoc morbo non convalescere, sive tu medicum adhibueris, sive non, non convalesces. Et alterutrum fatum est, medicum ergo adhibere. nihil attinet.”

A filozófiai fatalisták tehát feleslegesnek, a vallási fatalisták pedig bosszantónak tartották az orvosi beavatkozást.

Ugyanakkor a talmudi szövegekben többféle gyógyszer említését is megtaláljuk. A tannaita korszak végén már két orvos neve is felmerült: Samuel Jahinaj és R. Chanina. Abból, ahogy a kéz- és láb reggeli és esti mosásáról beszél, a későbbi rabbik (például Rappoport) arra következtettek, hogy Samuel Jahinaj alkalmazta a borogatásokat. Az úgy nevezett gáoni korszákban (i. sz. 500 – ca. 1038) R. Nitromaj (Pumbadita 718-738) a kiddus borra azt állította, hogy használ a szembetegség ellen, ezért gyógyszernek tartotta.

Maimonidész (1137-1204) rabbi, orvos, filozófus, az egyiptomi szultán személyes orvosa kritizálta a talmudi gyógymódszereket, ő nemcsak a vallást, de az orvostudományt is képviselte egy tudós személyében.

Az úgy nevezett arab kulturális korszakban (10-12. század) már a rabbik is többet foglalkoztak az orvostudománnyal. Szalonikai R. Slomo ha-Levi 1575-ben kiadott prédikációs kötetben két orvosi iskoláról beszélt. Ennek ellenére a rabbi arra panaszkodott, hogy az orvosi kezelések sok időt vettek el az imádkozástól. Ezért dicsérte a jámbor francia zsidókat, akiknek az ima fontosabb volt.

A francia és a német zsidók körében az orvosok nem részesültek olyan tiszteletben, mint a keleti kultúrában. Rási (Rabbi Slomo Jicchaki, a híres kommentáríró, 1040-1105) is csak a körülmetélés kapcsán említette az orvosokat.

Galíciában és Észak-Magyarországon az orvosoknak napjainkban is – így Lőw Lipót 1860-ban – a praxisukat gyakran „osztaniuk” kell a rabbikkal.

Vajon mi lesz a járvány utáni életben?

Nos, milyen lesz az orvosok megítélése a járvány után? Minden bizonnyal még jobban fogjuk tisztelni őket. Legalábbis egy darabig. És hogyan vizsgáznak a vallások, az egyházak, a vallási közösségek? Fontos lesz az embereknek továbbra is a közösségi ima, a rabbi szava, vagy a pap döntése? Vagy a járvány hozzájárul a vallás értékének csökkenéséhez?

lari2.jpg

[1] Ben Szira, a könyv szerzője valószínűleg i. e. 190-ben élt Jeruzsálemben. Ezt az iratot, amely a bölcsességi irodalomhoz tartozik és amelynek héber eredetijét is megtalálták, nem került a héber kánonba. 

Szerző: Dr. Hrotkó Larissza nyelvész, kultúratörténész, a zsidó vallástudomány doktora. Kutatási területei: feminista elméletek, nőkutatás, zsidó vallás és kultúra.

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr7015555192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.