Ebben a cikkben a szexuális elfojtással, mint a probléma vallási elbagatellizálásával foglalkozom. Fontos, hogy alapvetően nem a szexuális elfojtások pszichológiáját akarom tárgyalni és nem akarok fellépni a cölibátus ellen sem. Ugyanakkor fontosnak tartom a komoly önreflexiót, hogy észrevegyük a késztetéseinket, hogy pontosan mit palástolunk el mivel és miért, ebben pedig a vallás és szexualitás viszonya kulcskérdés. Ez nem csak a cölibátusban élő szerzetesek szempontjából fontos téma, hanem a hétköznapi szexualitás szempontjából is. A helyesen megélt vallásosság úgy gondolom segíthet megérteni a problémáinkat, ha őszinték vagyunk magunkhoz, viszont ahelyett, hogy lebontanánk a meglévő problémákat, újabb rétegekkel is takarhatjuk azokat, így még távolabb kerülünk a probléma gyökerétől. Ez a rosszul értelmezett vallási tanításokkal nagyon könnyen megtörténhet.

Kép forrása: nazareneisrael.org

A szexualitás és a szentség kapcsolta minden világvallás egyik központi témája, így nem csak a kereszténységet érinti. Azt gondolom, érdemes az erről szóló tanításokat és elképzeléseket folyamatosan újraértelmezni és elemezni, mert az egyik fő probléma az, hogy távoli korok vélt értékrendjeit próbáljuk a jelenbe helyezni, ami lehetetlen feladat. Ha megnézzük pl. a buddhista vallástörténetet, jól látható, hogy az idő múlásával hogyan változott a szexualitásról alkotott kép, és azt is, hogy minden befogadó ország hogyan alakította ki a saját kultúrájába beilleszthető buddhizmust, vagyis folyamatosan aktualizálták. Mindig az adott kor adott kulturális környezete szerint változott maga a tanítás, arra viszont törekedtek, hogy annak a végső mondanivalója ne vesszen el. Úgy tűnik, hogy a szexualitáshoz való viszony nem képezte a buddhizmus (vagy bármelyik más vallás) esszenciáját, mivel ez éppen változott. Nyilvánvalóan itt is megmaradtak az alapgondolatok, ami az erkölcsre vonatkozik, de idővel sokkal megengedőbbé vált és a megvilágosodás eléréséhez nem feltétlenül tartozott a cölibátus előírása, ahogyan azt állítólag Buddha maga tanította az akkor még szerzetesi közösségnek.

Ami a szexuális elfojtást illeti, pont ez a veszélye, hogy egy teljesen más közegnek szánt szöveg alapján idealizáljuk azokat az emberi tulajdonságainkat, amik valahol belül szenvedést okozhatnak nekünk, és így az egész problémával való foglalkozás lehetőségét elvágjuk, a problémát lehasítjuk és vallási köntösbe öltöztetjük. Nyilvánvalóan ettől függetlenül lemondhat valaki a világi élet örömeiről, biztosan van, akiből ki is múlik a szexuális vágy, de rengeteg tapasztalat a világ minden táján és minden vallásában azt mutatja, hogy legtöbbször nem úgy működik a dolog, ahogy elképzeljük, vagy ahogy „kellene”.

Ez figyelhető meg a szexualitás másik szélsőséges megnyilvánulásánál is, a szexuális kicsapongásnál, ami sokkal inkább a keleti tanításokból is merítkező New Age, a modern buddhizmus és a modern hinduizmus sajátja, mintsem a kereszténységé. Ennek alapja a sokat vitatott tantra, ami alapvetően titkos beavatásra épülő vallási közösségekre vonatkozó megnevezés volt, illetve tantra szó még az ezeknek a közösségeknek a gyakorlatával foglalkozó szövegek gyűjtőfogalma is. Az egész tantra fejlődéstörténetét, a szó etimológiáját, az indiai kultúrában való jelenlétét, forrását stb. nem fogom kifejteni, a lényeg csak az, hogy ez is teljesen új környezetben kapott olyan magyarázatokat, amelyek inkább a misztikus idegenséghez társított fantázián alapulnak, azóta viszont új valósággá fejlődött, így talán nem csak az átlagos „nyugati” ember, de sok mai indiai is a szexualitáshoz köti. Sajnos a vége a tantrikus történetnek az, hogy több „hagyományos” tibeti buddhista közösségben vallási áldoktrínákkal mentik fel a szexuális erőszak elkövetőket és ezzel indiai és tibeti guruk ugyanúgy visszaélnek, mint a nyugati meseterek.

A szexualitás elfojtása viszont nehezebben vehető észre, ha pedig egy szent aszkéta férfi szerepét ölti magára egy olyan ember, aki a szexuális elfojtások miatt választja a cölibátust, az a maga és a környezete számára is megtévesztő lehet. Azt gondolom, az ilyenfajta elfojtás önmegtagadáshoz is vezethet, mi pedig gyűlölethez egy embercsoport felé. Ez alatt konkrétan vallásos alapon való homofóbiát értek, aminek gyakran lehet az az oka, hogy az önmagát aszkézisbe kényszerítő férfi vallási dogmák miatt elutasítja a saját homoszexualitását. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez egyáltalán nem ritka. Ha itt bármelyik olvasó a pedofíliát is ebbe a problémakörbe sorolná, akkor felhívnám a figyelmet arra a tényre, hogy a pedofíliának semmi köze nincs a homoszexualitáshoz, hiszen az sokkal inkább a hatalomgyakorlásról szól.

A szexuális elfojtás a vallásosság hatására is kialakulhat, így nem csak egy meglévő problémát lehet vallási magyarázatokkal figyelmen kívül hagyni, hanem a félreértelmezett vallási dogmák válhatnak a probléma okává. Még mindig abban a korban élünk, ahol egyáltalán nem ritka az olyan felnőtt ember, akit megszégyenítettek vagy bántalmaztak amiatt, mert maszturbál, és ennek leggyakrabban egy középkori vallás értelmezés az oka. A szégyen abban a szülőben is megjelenik, aki emiatt a gyermekét bántalmazza, így folyamatosan megteremtjük a kultúráját a szexuális elidegenítésnek. Más esetben a szexuális kicsapongással lázad az új generáció egy csoportja és sajnos akkor az említett ezoterikus és „tantrikus” problémakörnél tartunk, ha nem tudatosítjuk és kontextualizáljuk az egész jelenséget. Azért fontos írni róla, hogy a jelenbe állítsunk meg olyan szexuális magatartásokat, amikben áldozatok vagy elkövetőkké válhatunk függetlenül a korunktól, illetve minimalizálhatjuk a veszélyét, hogy akár öntudatlanul káros szokásokat továbbítunk a következő generációnak.

Végül figyelembe kell vennünk azt is, hogy gender szempontból hogyan értelmezhető a kérdés. A természetesnek vélt nemi felosztások vagy ősi dogmák rendszerei szerint jelennek meg, vagy azok modern újraértelmezése szerint. Sajnos ezek a nemi szerepek biológiai eredetűnek tűnnek, ami a természet felbonthatatlan rendje, és így gondolkodunk a párkapcsolatról is. Én azt gondolom, a nemi szerepek jó része társadalmi konstrukció, amik azért tűnnek magától értetődőnek, mert a kultúránkban ez a normális. Érdemes belegondolni, hogy ha a szent iratok kidolgozóira gondolunk, milyen nemű emberek jutnak eszünkbe zsigerből, és valószínűleg nem fogunk tévedni ebben a kérdésben. Ez alapján már meg is kaptuk a választ, hogy kinek a nézőpontjából eredeztethető, amit a szexualitásról gondolunk. Így a társadalmi konstrukció is tovább bontható, vagyis a nemi szerepeket egy mélyen gyökerező férfi nézőpontból határozzuk meg. Ha a felvilágosodás utáni orvosi vagy pszichológiai megközelítést tartjuk szem előtt, akkor is elképzelhetjük azt a szűk elitet, akik erről akár a 19. században értekeztek. És ezek a korai elképzelések a biológiáról egyáltalán nem voltak mentesek a korábbi nemi elképzelésektől, csak épp Isten teremtő szándéka helyett a biológiát hívták segítségül megmagyarázni, hogy a női nemiszerv valójában egy csökevényes pénisz. Bár az orvostudomány már nem itt tart, a hétköznapi szexizmus folyamatosan megteremti ezt a felosztást, csak árnyaltabban. Rengeteg példát lehetne hozni, főleg vallási körökből, ahol a férfiak rendelkeznek azzal a joggal, hogy kinyilatkoztassanak a nők szexualitását illetően is. Ehhez pedig rengeteg szentirat áll rendelkezésükre minden vallásból. Az csak hozzáad a társadalmunkhoz, ha több nézőpontot vonunk be az egyenletbe. Ha figyelembe vesszük a női nézőpontot is, kitekintünk a saját kultúrális látásmódunkból, önreflexiót gyakorlunk és olvasunk a témában amennyit tőlünk telik, akkor már hozzáadtunk a világhoz és közelebb kerültünk a helytelen szexualitásból adódó szenvedések megszűnéséhez. 

-Kovács Endre írása