Tisztelt és Kedves Rita!
Csodálattal követem a munkásságát. Nekem is van egy történetem, ami nem annyira a bántalmazásról szól, de nagyon jellemző az álszent papokra.
Még Kadarkúton tanítottam, amikor Erdélyből odaköltözött egy református lelkész két gyerekével és feleségével. Rögtön kaptak állást, lakást, autót, de ezzel nincs is semmi bajom. A fia osztályfőnöke voltam, amikor az iskolánkban egy új projekt indult. Az év során irodalom, történelem s ének tantárgyak keretében 6-6 órán a romák történelmével, művészetével, kultúrájával, hagyományaival ismerkedhettek a gyerekek. Ahhoz, hogy ez beindulhasson, a szülők beleegyezését kellett kérni. Az osztályomban minden szülő hozzájárult, kivéve a tiszteletest.
Nagyon felháborított, de nem szóltam neki. Pedig megkérdeztem volna, hogy ő elmenekült a kisebbségi létből a jobb körülmények közé, de itt az ugyancsak kisebbségben élőkért már ennyit sem tesz meg? Pedig nagy szükség van rá, hogy megismerjük és megértsük, elfogadjuk őket. Persze ettől még a projekt elindult.
Szívesen elmondtam volna neki – amit valahol olvastam –, „A legrosszabb pásztornál is rosszabb az a pásztor, amelyik elhagyja a nyáját. A rosszul őrzött nyáj is együtt marad, de a gazdátlan nyáj szétszéled.” Ennyit a felebaráti szeretetről, megértésről, az elesettek gyámolításáról.
Olvasónk, Molnár László gondolatai
Fotó: chchurches.org
