Talán az én történetem fényében érthetővé válik, miért állok ki ott és ahol csak tehetem a nőkért, a nők esélyegyenlőségéért és a hátrányos megkülönböztetés ellen. Sajnos a nők elleni erőszak a társadalmunkban és az egyházban is jelen van még mindig, különféle formákban. De nem kell ennek így maradnia, és ez rajtunk múlik! (Lorencz Klára írása)

A mozgalom 2017 októberében futótűzként terjedt el a közösségi médiában, hogy felhívja a figyelmet, milyen széles körben elterjedt a szexuális zaklatás és erőszak, elsősorban a gyereklányok és a nők ellen, de sajnos, tudjuk, hogy a kisfiúk sem kivételek az áldozatok között. Mint tudjuk, a téma sajnos egyházi téma is. Lehet tiltakozni, mindenféle rosszindulatra és összeesküvésre hivatkozni, fejünket a homokba dugni. Sajnos azonban: Me Too = engem is - engem is ért zaklatás, gyermekkoromban, 11 évesen, mégpedig a templomban, a hittanórán, a hittanórát tartó pap részéről. Nekem szerencsém volt, mert őszinte lehettem a szüleimhez, el tudtam mondani nekik, és ők megtették a megfelelő lépéseket. Nem minden gyereknek van ilyen szerencséje, mert megfélemlítik, vagy a szülei nem hisznek neki, és nem tud kitörni az erőszak hálójából, hosszú időn keresztül áldozata marad az erőszaktevőnek.

Némelyek valószínűleg azt, hogy:
A trónbitorló ellenpápa el akarja törölni a Szentlélek által sugallt egyházi tanítást...

És szerinted?

Fotó: Gerhard Mester - www.wir-sind-kirche.at

Ki a hiteles keresztény: Don Corleone vagy Ferenc pápa?

Ezt a cikket válaszcikknek szántam anno Szilvay Gergelynek, a Mandiner újságírójának „A kereszténység, ahogy a balosok elképzelik” c. írásához. Akkor meg is jelent a Mandineren, de mivel ez az írás talán egyfajta ars poetica is lehetne a Felszabtér blogunk számára, ezért most itt is lehozzuk. Számunkra ugyanis nagyon fontos elgondolkodni arról, hogy mit is jelent az autentikus kereszténység, milyennek képzeljük el az egyház és az állam egészséges viszonyát, milyen társadalmi szerepvállalást várnánk el mi keresztény emberek egyházainktól. (Perintfalvi Rita, a Felszabtér blog egyik alapítójának írása).

Szilvay írásából úgy tűnik, mintha a kereszténységnek azok a belső hangjai, szereplői, irányzatai nem is léteznének, akik ugyanezeket a kérdéseket szajkózzák már több, mint ötven éve. Gondoljunk csak a Katolikus Egyház nagy reform-zsinatára, a II. vatikáni zsinatra (1962-65), amikor XXIII. János pápa az egyház lényegét a következőképpen fogalmazta meg: „mindenki egyháza, kiváltképpen azonban a szegények egyháza”. Vagy emlékezzünk arra a 40 püspökre, akik a zsinat vége előtt a Róma melletti Domitilla-katakombában tartottak titkos tanácskozást, ahol aláírtak egy paktumot, melyben önként kötelezték el magukat arra, hogy evangéliumi szegénységben és az ősegyház szellemiségének megfelelően élnek és látják el püspöki szolgálatukat. És most különösen is fontos nekünk Óscar Romero El-Salvadorból származó mártír érsek, akit az idén októberben Ferenc pápa szentté fog avatni és ezzel a gesztussal a felszabadítási teológiát a legmagasabb szinten rehabilitálja. A nép szeretett érseke bátran szembeszállt hazája diktatúrájával és a végsőkig elment a Krisztus-követésben, amikor a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelme miatt egyik miséje alkalmával védtelenül lemészárolták. Hosszú lenne azok névsora, akik keresztény teológusként, papként, lelkészként életük legfontosabb vezérelveként a klasszikusan balosnak számító értékeket választották: a szolidaritást, a társadalmi igazságosság iránti érzékenységet. Csak néhány példa: Gustavo Gutiérrez, Leonardo Boff, Jon Sobrino, a szintén mártírhalált halt jezsuita Ignacio Ellacuría, Hélder Câmara érsek, Carlos Mesters, Ernesto Cardenal pap-költő, Juan Carlos Scannone SJ (Ferenc pápa egykori lelki mestere), Dorothee Sölle feminista, békeharcos evangélikus lelkész stb. stb. Ha Szilvay egy remek baloldali protestáns teológust szeretne megismerni, akkor ajánlom neki olvasásra Fabiny Tamás püspök, Jürgen Moltmann reménységteológiájáról írt szakdolgozatát! Ezek a konkrét példák alátámasztják, hogy Szilvay mennyire leegyszerűsíti a képletet, miszerint, aki keresztény az jobboldali gondolkodású, aki pedig baloldali az csak ateista-agnosztikus-egyházellenes lehet. Hát pedig nem! A két fogalom között: keresztény és baloldali bizony jelentős a metszet! Azt persze én is sajnálatosnak tartom, hogy a hazai politikai baloldal egy része – történelmi okokból kifolyólag – valóban annyira egyházellenes, hogy a létező keresztény baloldalt szinte észre sem veszi, nem is igazán próbálja megszólítani. Pedig ezt a törésvonalat meg lehetne szüntetni.

No, de hogy kerül ide Don Corleone?

"Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak házaikban, a betegekben és azokban, akik megannyi fájdalmas körülmény következményeitől szenvednek" (részletek Szent Óscar Romero püspök prédikációjából Rutilio Grande meggyilkolásának évfordulóján, Fehér T. Dániel fordítása)

[...] Reflexióimat az imént olvasott Igére szeretném alapozni, és három gondolatot kiemelni. Azért teszem ezt, hogy mindenki megérthesse, miért tekint az egyház nagy emberként Grande atyára. Nem akarjuk megcsonkítva vagy kiforgatva látni az ő nagyságát, hiszen ő hiteles felszabadulást hirdetett. Azaz azért gyűltünk itt ma össze, hogy magunkhoz öleljük az üzenetét. Grande atyáról mint emberről, mint keresztényről, és mint papról akarok beszélni. [...]

Rutilio Grande – az ember

Az ember!  [...] Ez az ember látta ezt a tájat, melyet most ebben a pillanatban mi is látunk, és mint a gyerekek, akik ma Paisnalban élnek, érezte az utcákon felszálló port, megtapasztalta a szegénység szomorúságát és annak nehézségeit, hogy milyen egy távoli faluban felnőni. Mégis, ez az ember megtapasztalta a nép morális gazdagságát is, egy olyan otthon gazdagságát, ahol megtanult imádkozni, ahol megtanulta, hogyan lássa meg Istent és szeresse felebarátját. [...]

Igen, láthatjuk, testvéreim, hogy az emberi nagyság nem abban rejlik, hogy ki jár nagyvárosba, vagy hogy kinek vannak címei, vagyona vagy pénze. Az emberi nagyság abban rejlik, ahogy egyre emberibbé válunk.

Fotó: www.bookmundi.com

"- Magától értetődik, hogy a Szentatya tévedhetetlen!

  - De a bíborosok, akik őt megválasztották, nem!"

Rajz: © Gerhard Mester

Sokan élnek abban a tudatban, hogyha az életükben válaszút elé kerülnek, akkor a döntésüket ők hozzák meg. Boldogok attól a tudattól, hogy van képességük és szabadságuk arra, hogy olyan döntéseket hozzanak, amilyet csak akarnak. Ám gyakran, évek évtizedek is eltelnek, mire az ember eljut arra a pontra, hogy a korábbi döntését képes felülbírálni. De ilyenkor rádöbbenni, hogy a döntéshozatalkor a tudatunk, ismeretünk igen szűk keretek között mozgott, és valójában nem is volt választási lehetőségünk, bizony igen fájdalmas. Felmerül a kérdés, hogy vajon egy ember miért válik kereszténnyé itt Európa közepén? (Kovács István írása)

Gyermekkorunk óta a kereszténység csöpög belénk. A Jézuska születése, a déli harangszó, húsvét, a történelem, a hagyományaink, a temetők keresztjei, a templomok mind a kereszténységet hirdetik számunkra. A legtöbb gyermek számára, aki Magyarországon nő fel, már a kezdetektől a kereszténység az egyetlen alternatíva, amelyből választhat. És legtöbb esetben a „szabad” választás csupán abból áll, hogy a kereszténység valamelyik ágát választja. De azt is attól függően, hogy a baráti társasága, családja milyen felekezetbe jár. Bár minden egyháznál van valamilyen tanfolyam a keresztelkedés, konfirmálás, bérmálás előtt, ezek a tanfolyamok csupán az aktuális egyház alaptanításainak megismeréséről szólnak. Magyarán a vallást választani kívánó személy csupán egyből választhat, azt, amelyiket elé teszik. Nem terítik ki elé a vallási paletta összes kártyáját, nézetét, rendszerét. Csupán azt az egyet. Természetesen a választás után a „szabadon” választott egyház mindent megtesz, hogy folyamatosan bizonyítsa, hogy a választás a lehető legjobb volt, és igyekszik az elitizmus táplálásával elhitetni a hívővel, hogy ennél jobb döntést nem is hozhatott volna.

De az igazság az, hogy akkor, amikor valaki vallást választ, valójában semmilyen rálátása nincs arra, hogy mi alapján hozza meg a döntését, és a legalapvetőbb ismeretei sincsenek meg arról, amit választani fog. Valójában csupán egy csőben fut előre abban a hiszemben, hogy a leghelyesebb úton halad. Ahogy Nagy Feró fogalmazta meg nagy bölcsen: „Egy út van előttem, melyiket válasszam?”

Bibliaórára készülvén éppen Joachim Gnilka kommentárját olvastam Márk evangéliumának 16. szakaszához, mikor ebbe a mondatba futottam bele: „a hallgató asszonyok modellje az olvasót, az evangélium hallgatóját, hitét szólítja meg”. Márk evangéliumának egyik lehetséges végződése, hogy az asszonyok, akik a sírhoz mentek, „senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek”. Ez a hallgatással való, hangsúlyos befejezés pedig megnyitja az olvasó felé a kérdést: 

"Történt, hogy éppen arrafelé keresett hajlékot egy hajléktalan házaspár. A fiatalasszony, mit ad Isten, karján egy kisdeddel, a férfi a szokásos túlélő cókmókkal, összegöngyölt laticellel. A gyereksereg ujjongott, tapsolt, lelkendezett. Ezen felbátorodva a hajléktalanok elfoglalták a barlangistállót." (Kamarás István OJD írása)

Idén karácsonykor is felállították a parlament előtt a betlehemi barlangistállót, ahogyan az előző években: igazi ökörrel és szamárral, már csak a Szentcsaládot várta a hatalmas gyereksereg és az angyaloknak öltözött ének-zeneiskolások. Ebben az évben egy fiatal színész-házaspárt választották ki a kecskeméti Katona József színházból Mária és József szerepére, méghozzá saját kisfiúkkal, aki ugyan már elmúlt két éves, de vérbeli színészgyerek lévén pompásan el tudta játszani a mennyei kisdedet.

Történt, hogy éppen arrafelé keresett hajlékot egy hajléktalan házaspár. A fiatalasszony, mit ad Isten, karján egy kisdeddel, a férfi a szokásos túlélő cókmókkal, összegöngyölt laticellel. A gyereksereg ujjongott, tapsolt, lelkendezett. Ezen felbátorodva a hajléktalanok elfoglalták a barlangistállót. „Mert nem jutott hely nekik a szálláson”, magyarázta egy hittanos kislány erkölcstanos osztálytársának, szó szerint idézve a Lukács evangéliumból. Az angyaloknak öltözött ének-zeneiskolások legszívesebben rázendítettek volna, de a főangyalnak öltözött karmester észrevette, hogy két rendőr közeledik a barlangistállóhoz. Többen őket is megtapsolták, csak egy nagyobbacska hittanos fiúcska kiabálta kivörösödött képpel, hogy „heródesek!”. Ám ekkor, láss csodát, az egyik rendőr odalépett hozzá, megsimogatta a fejét, és azt mondta:
- Ne félj! Mi szolgálunk és védünk, még a határon is ott vagyunk, a gonosz heródesek ide be nem tehetik mocskos lábukat. 

(kép: Erdős Virág)