"[...] de anya azt mondta szenteste, hogy megjött a jézuska, én meg úgy tettem, mintha elhittem volna, mert láttam, hogy nagyon sűrűn pislog, és tiszta piros a szeme, apa is más volt [...]" (Tamási Rebeka írása)

Én már nagy vagyok, és nem hiszek a Jézuskában,  úgyis láttam, hogy az anyuék vették meg a karácsonyfát, de akkor még sima fenyőfa volt, aztán mégis valahogy átváltozott karácsonyfává, szóval ebben lehet valami varázslat, de hogy nem a Jézuska hozza, az tuti, mert akkor nem láttam volna meg a szomszéd kertjében, mikor apa odaállította, és anyu majdnem észre is vette, hogy leskelődtem, de gyorsan úgy tettem, mintha függöny mögé bújósat játszanék, az volt a kedvenc játékunk a bencével, de az régen volt, amikor még játszottunk ilyeneket, mert most már nagy vagyok, és nem játszom dedós játékokat, és már karácsonyra is hiába kaptam meg idén a távirányítós kisautót, mert a bence nem játszik velem, egyedül meg nem jó, és én már különben is nagy vagyok, és ha tényleg a Jézuska hozná az ajándékot, akkor tudta volna, hogy mit kérek idén, de sejtettem, hogy anyuék elolvassák a levelemet, pedig mindig azt mondják, hogy az nem szép dolog, a másét elolvasni, de láttam, hogy apa hozta be a kerítés tetejéről, nem pedig az angyalok viszik el, mert nekem ezt mondták, mert azt hiszik, hogy még dedós vagyok, és mindent beveszek, amit mondanak, tavaly még dedós voltam, és bevettem, mikor azt mondták, hogy nincs semmi baj, bence meg fog gyógyulni, aztán mégse gyógyult meg, azóta nem hiszek nekik,

Karácsony atmoszférája semmivel sem téveszthető össze. A hideg utcák szűkülő érzete, az izzósorok fényében úszó szobák, sütemények és sokfogásos ebédek illata lengi körbe a kis család tagjait, akik sokat készültek erre a pillanatra, hogy szerethessék egymást. (László Dávid írása)

Sokat türelmetlenkedtünk a bevásárlóközpontok kígyózó soraiban, sokszor használtuk cinikus felhanggal nézeteltéréseink lezárására a "Boldog Karácsonyt" köszöntést, és sokszor arra, hogy kifejezzük az ismerőseinknek, munkatársainknak, rokonainknak, idén is gondolunk rájuk. Szenvedtünk a főzéssel, takarítással, fenyődíszítéssel, ajándékvásárlással, üzenetek megírásával, megérdemeljük, hogy közösen, meghitten elénekelhessük a kiskarácsonyt meg a mennyből az angyalt a fa körül egy úri étkezés után. Ott vannak még a karácsonyi zenék is, amiknek teljesen egyedi, összetéveszthetetlen stílusa van. Majd színes csomagolópapírok és mintás papírszatyrok mélyére nézünk, sosem egészen megelégedve avval, amit ott találunk. Kiharcoltuk magunknak a jogot, hogy együtt tölthessünk két napot bensőséges körben, és kérjük a szolgáltatást, aminek mi teremtettük meg a körülményeit. Áhítatos arccal, kissé szégyenlősen feszengünk egymás közt, mert nem könnyű két napra olyan gyorsan átállni az évenkénti duplagondolra, lenyomni ténylegesen a tudattalanba az ellenérzéseinket, problémáinkat, apró réseinket a szocializáltság porcelánmaszkján, amire most pluszba még egy maszkot ráveszünk. A szeretet ünnepének maszkját. A keresztényeknek egy kicsit könnyebb dolga van, ők az adventtel még kényelmesen át tudnak hangolódni erre az ünnepségre.

Karácsony az, amikor Jézus születését avval ünnepeljük, hogy eljátsszuk őt. Sőt, annyira belefér két napig a Zefirelli-féle magasztos és kedves Jézusnak lenni, hogy túl is teljesítjük azt. Karácsony az, amikor csodák történnek, amikor egy tízéves kissrác megkínoz két betörőt, és megtanulja, hogy a család a legfontosabb. Amikor az, akit kiközösítettek a kinézete miatt, és ezért gonosz lett, megjavul egy ártatlan gyermek elfedő szeretetétől, és ez olyan tettekre sarkallja, hogy végül a közösség tiszteletben álló tagja lesz. Amikor egy gazdag fukar öregembernek rémálma van három szellemmel, és másnap új emberként ébred, aki nem tétlenkedik, amikor a szegények szükséget szenvednek. Mind rólunk szólnak ezek a történetek. Boldogtalanok voltunk, telhetetlenek, de boldogság költözött a szívünkbe, mert ennek az ünnepnek varázsereje van.

Mindezektől épp eléggé el tudunk érzékenyülni ahhoz, hogy elégedettek legyünk a karácsonnyal. Végtére is ez egy olyan ünnep, amikor csak nagyon súlyos dolog miatt kérnénk a panaszkönyvet. Mindeközben persze akadnak olyanok is, akik másféle Jézus-képre hasonlítva ilyenkor kimennek pokrócot és meleg ételt vinni azoknak, akiknek már nincs joga igényelni a panaszkönyvet sehol, csak az Úristennél. Igazán hálásak lehetünk nekik, noha tévesen hisszük, hogy helyettünk is teljesítik a felebaráti szeretet parancsát.

Rabszolgaságban akartok élni vagy szabadságban?

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” (Iz 9,1). „Megjelent a pásztorok előtt az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket” (Lk 2,9). Karácsony szent éjszakájának liturgiája úgy mutatja be a Megváltó születését mint egy fény, amely behatol és szétoszlatja a legsűrűbb sötétséget. Az Úr jelenléte népe körében felszabadít a vereség terhétől, a rabszolgaság szomorúságából, és megalapozza az örömet és a boldogságot.

Az egyszerű emberek látják meg ezt a fényt, azok, akik készek befogadni Isten ajándékát. Azonban nem látják meg a gőgösek, a felfuvalkodottak, akik személyes szempontjaik szerint alakítják a törvényeket, és akik elzárkóznak embertársaik elől.

Nem szabad, hogy a fáradtság erőt vegyen rajtunk, nem tölthet el bennünket a félelem, még ha okunk is adódna rá az emberiséget érő rengeteg gond és sokféle erőszak miatt. Azonban az Úr eljövetele örömmel kell, hogy eltöltse szívünket. A próféta, aki üzenetét saját nevében is hordozza – Szofoniás - „Isten védelmezi” népét –, megnyitja szívünket a bizalomra. Egy olyan történelmi korban szólt ő, amely tele volt igazságtalansággal és erőszakkal, főleg a hatalmat képviselő emberek tetteinek következményeként, Isten közli népével, hogy Ő maga fog uralkodni népe felett, nem hagyja többé gőgös vezetői elnyomásában, és minden szorongatás alól felszabadítja. Ma azt várja tőlünk a próféta, hogy „ne lankadjon kezünk” (vö. Szof 3,16) a kétely, a türelmetlenség vagy a szenvedés miatt.

Miként S. Parkes Cadman mondá: "a Föld a Naprendszer elmegyógyintézete"...

Boldog Karácsonyt! ;)

"A szűzi fogantatásban tudok hinni, de hogy találnánk három férfi bölcset?"

A Műv-Házban lírai szövegeket, szépírásokat olvashattok. Felszabadító gondolatokat hitről, spiritualitásról és társadalomról az irodalom eszköztárát segítségül hívva.

Ima-Ház: milyen a felszabadító spiritualitás? Milyen a felszabadító prédikáció, ami feltölt, nem bűntudatot kelt, nem elnyom, hanem új energiákat éleszt fel benned? Spiritualitás minden vallásban van és mind egyformán értékes! Sőt, spiritualitásra sokszor még a szekuláris módon gondolkodó emberek is vágynak. Ez a rovat a felszabadító meditációk, imák, spirituális impulzusok helye. Nemcsak keresztényeknek és nemcsak hívőknek!

"Mit történik valójában akkor, amikor a lélek egyesül Istennel - a megszabadulás és a gyógyulás tekintetében? Nem másról van szó, mint Isten látásmódjának begyakorlásáról, ez a kicsinyek, a jelentéktelenek észrevételét jelenti, az Isten gyermekei kiáltásának meghallását, akik Egyiptomban szolgaságban sínylődnek. Isten felhívja a lelket arra, hogy adja oda a saját füleit és szemeit, és ajándékozza oda magát Isten fülének és szemének. Csak az, aki más fülekkel hall, tud Isten szájával beszélni. Isten látja azt, ami egyébként láthatatlan és semmi jelentősége nincsen. Ki az, aki látja a szegényeket, hallja a kiáltásukat? "Isten érzékeivé" válni nem csupán egyfajta befelé fordulást jelent, hanem szabaddá válást egy másik életmódra: "Lássátok, amit Isten lát! Halljátok, amit Isten hall! Nevess, amikor Isten nevet! Sírj, amikor Isten sír!"

/Dorothee Sölle/

(F)egy-Ház: Ez a "valláskárosultakról" szóló rovatunk. Az egyház sokak számára kellemetlen emlékeket ébreszt, traumatizációt jelent. Sokan elfordultak, elmenekültek tőle. És bizony joggal. Mi komolyan vesszük az ilyen negatív tapasztalatokat, teret adunk a lélek mélyéig rombolóan ható élmények megszólaltatására, azért, hogy másoknak is segítsünk oldani azt a feszültséget és fájdalmat, amiket hasonló traumák okoztak. Kimondjuk, ami rettenetes. Megtörjük az elhallgatást, hogy gyógyító csatornákat nyissunk.

"Nem ritkán még az is előfordul, hogy azok, akiknek az egyház képviselői kimondhatatlan szenvedéseket okoztak, és ezt szóvá akarják tenni, és meghallgatást keresnek, csak elutasítást találnak, vagy a szemükre vetik, hogy csupán nyugtalanságot akarnak kelteni, és jobban tennék, ha inkább eltűnnének. Éppen ezért is olyan rendkívül nagy a spirituális trauma veszélye, a lelki és a testi trauma „mellett”. Úgy tűnik, hogy az egyházban sok ember, sőt még a felelősséget hordozók számára sem világos ennek jelentősége. Jóllehet feltételezni kellene, hogy különösen azok, akik hivatalból hirdetik és értelmezik az evangéliumot, elsőként gondolnak arra, hogyan érintik és terhelik meg bizonyos élettörténések – ebben az esetben egy súlyos trauma – a hívő ember spirituális lényegét."

/Hans Zollner SJ: „Istenem, miért hagytál el engem?“ Spiritualitás és a szexuális bántalmazások kezelése, Mérleg Online, 2018. 08. 05./

Al-Ház: kritika (egyház, vallás, társadalom) és görbe tükör. Józan ész vagy fundamentalizmus? Mikor válik a vallási fundamentalizmus (társadalmilag is) veszélyessé? Hová vezet, amikor a politikai autoritarizmussal és a populizmussal egymásra találnak? Jelige: adunk a fundiságnak.

"A fundamentalizmus egy minden vallásban meglévő betegség. Nekünk katolikusoknak van belőlük néhány, mit néhány, sok: akik azt hiszik, hogy náluk van az abszolút igazság, és mennek előre, bemocskolva másokat rágalmazással, megszólással, és ártanak, ártanak. És ezt azért mondom, mert az én egyházamról van szó, rólunk is, mindnyájunkról! Küzdeni kell ellene. A vallási fundamentalizmus nem vallásos. Miért? Mert hiányzik belőle Isten. Bálványimádó, miként bálványimádás a pénzhajhászás."

/Ferenc pápa/

Milyen egyházat szeretnénk? Milyen lenne az az egy Ház, ami kell nekünk? Mikor lenne számunkra az egyház valóban otthon? Mikor lenne az egyház felszabadító a hívek, de akár az outsiderek számára is? Milyennek látjuk az egyház és a társadalom, ill. az egyház és a politika egészséges viszonyát? Milyen lenne az az egyház, aminek legfőbb küldetése a megtört világ sebeinek gyógyítása, a kicsinyek, jogfosztottak, arctalanok felkarolása?

„Ha az egyház képes arra ösztönözni a hívőket, hogy minden nap forduljanak önmagukba, és keressék a kérdésekre a válaszokat, ha arra tanítja a híveket és abban segíti őket, hogy ne hunyják be a szemüket – mert a problémákat nehéz állandóan figyelni, az ember fáradt, az ember nem akar tudni a világ problémáiról, ha az egyház képes arra, hogy meggyőzze az embereket, hogy igenis nem az elfordulás, nem a feledés és feledékenység, hanem az odafigyelés a kötelessége egy keresztény embernek, akkor az egyház többet tehet egy ilyen zaklatott korszakban, mint egy békésebb, oldottabb korszakban. Ha erre a szándék és képesség megvan, minden nap újra kell gondolni a kérdéseket. Minden nap keresni kell önmagunkban, a Bibliában, a hitünkben a válaszokat. Én nagyon remélem, hogy a következő években az egyház is a bátor kérdéseknek a kérdező egyháza lesz, segítve abban a hívőket, hogy keressék és találjanak válaszokat.”  

/Hankiss Elemér/