Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Felszabtér

Egyházi tiltakozás a Magyarországon megszüntetett Gender-mesterképzés kapcsán

Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyházhoz tartozó Augustana Főiskola tiltakozása

2019. április 05. - Rita Perintfalvi

Állásfoglalás a Magyarországon megszüntetett Gender-mesterképzés kapcsán

2018. október 12-én a magyar kormány mindenféle szakmai véleményezés nélkül kihúzta a társadalmi nemek tudománya (MA) szakot az országban engedélyezett tanulmányok listájából. Mostantól fogva a szakra jelentkezni nem lehetséges.

A hivatalos magyarázat szerint nincsen szükség a munkaerőpiacon ilyen tanulmányi végzettséggel rendelkező fiatalokra. Kövér László, a parlament elnöke pedig egyenesen „egy emberkísérlet szellemi alapjának”  nevezte ezt a tudományt és a nemzeti szocializmus fajnemesítéséhez hasonlította.

A társadalmi nemek tudománya (gender studies) egy olyan nemzetközileg elismert tudományterület, ami a nemek kulturális és társadalmi jelentését vizsgálja. Ez a tudományterület megkérdőjelezi azokat a nemi szerepeket, amelyek úgymond „természettől fogva” adottak és elismeri a társadalmi nemek sokféleségét. A társadalmi nemek tudománya olyan eszközt ad a kutatók kezébe, aminek segítségével meg lehet ragadni és meg lehet érteni a nemek közötti strukturális különbségeket, valamint elemezni lehet a nemek közötti különbözőségeket létrehozó és reprodukáló társadalmi mechanizmusokat.

Egy olyan interdiszciplináris és nemzetközileg elterjedt kutatási területről van szó, amit az Augustana-Főiskola Feminista Teológia és Gender Studies Tanszéke is képvisel. A genderkérdésekben való kompetencia az elmúlt években alapvető képesítéssé vált az egyházi és a társadalmi élet minden területén. A genderérzékenység alapvető feltétele a vezető beosztású munkahelyek betöltésének, legyen szó akár magán, intézményes vagy nyilvános területről.

A Bajorországi Evangélikus-Lutheránus Egyházhoz tartozó Augustana Főiskola ezért nyomatékosan tiltakozik a társadalmi nemek tudománya (gender studies) fent nevezett megítélése ellen, és követeli a társadalmi nemek tudománya mesterképzés megszűntetésének visszavonását. 

Neuendettelsau, 2019. március

 

Prof.in. Dr. Heike Walz, rektor 

Prof.in. Dr. Renate Jost, A Feminista Teológia és Gender Studies Tanszék vezetője

Mirijam Grab, teológia hallgató

gender.png

 

Az állásfoglalás eredeti szövege a következő:

 

Stellungnahme zur Streichung des Master Studiengangs Gender Studies in Ungarn

 

Am 12. Oktober 2018 hat die ungarische Regierung ohne weitergehende wissenschaftliche Begutachtung das Studienfach Gender Studies (MA) aus der Liste der zulässigen Studiengänge des Landes gestrichen. Es darf von nun an keine weiteren Einschreibungen in das Fach geben.

Offiziell heißt es, dass kein Bedarf für Absolventen und Absolventinnen mit diesem Studienabschluss auf dem Arbeitsmarkt bestehe. Des Weiteren hat Parlamentspräsident László Kövér dieses Studium als "geistige Grundlage eines Menschen-Experiments" betitelt und mit der Eugenik des Nationalsozialismus gleichgesetzt.

Das Studium der Gender Studies ist ein international anerkanntes Gebiet der Wissenschaft und geht der Bedeutung der Geschlechter in kulturellen und gesellschaftlichen Bereichen nach. Dieses Forschungsgebiet hinterfragt die sog. "natürlichen" Geschlechterrollen und erkennt die Diversität von Geschlechtern an. Die Gender Studies geben Werkzeuge an die Hand, strukturelle Unterschiede zwischen den Geschlechtern zu fassen, zu verstehen sowie gesellschaftliche Produktions- und Reproduktionsmechanismen der Geschlechterdifferenz zu analysieren.

Dieses interdisziplinär und international ausgerichtete Forschungsgebiet ist auch mit der Professur für Feministische Theologie und Gender Studies an der Augustana-Hochschule vertreten. Die Kompetenz in Genderfragen hat sich in den letzten Jahren zu einer grundlegenden Qualifikation in allen Bereichen kirchlicher und gesellschaftlicher Arbeit entwickelt. Sie ist unverzichtbare Voraussetzung für Leitungsämter in privaten, institutionellen und öffentlichen Bereichen.

Die Augustana Hochschule der evangelisch-lutherischen Kirche in Bayern spricht sich daher strikt gegen die oben genannte Einschätzung von Gender Studies aus und fordert die Rücknahme der Streichung des MA Gender Studies.

 

Neuendettelsau, März 2019

 

Prof.in. Dr. Heike Walz, Rektorin 

Prof.in. Dr. Renate Jost, Lehrstuhlinhaberin Feministische Theologie und Gender Studies

Mirijam Grab, stud. theol.

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr214740775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása