Ha arról elmélkedem, hogy mi is a szerelem igazi mélysége, mindig Pilinszky János egyik csodaszép verse jut az eszembe:
"Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan."
(Pilinszky János: Átváltozás) - PERINTFALVI RITA írása.
Ehhez kapcsolódik a francia filozófus Georges Bataille gondolata, aki szerint az ember szüntelenül arra vágyik, hogy át tudja lépni saját végessége határait és ezzel elérje azt, amit lehetetlen: vagyis a halhatatlanságot magát. Ez a vágy a mozgatórugója a szerelemnek és az erotikának. Vagyis az ember azért vágyik a társra, hogy benne feloldja saját elszigeteltségét, létmagányát és azt a fájdalmat, hogy életének napjai meg vannak számlálva. Ahogy a Prédikátor könyve költői módon fogalmazza meg az élet múlékonyságát: „Fuvallat, fuvallat, mondja a prédikátor, fuvallat, fuvallat, minden csak fuvallat” (Préd 1,2).
Ha a lét ilyen súlyos eszmélődéseihez mérjük azt a kérdést, hogy vajon számít-e a szerelemben a korkülönbség, akkor könnyű nemmel felelnünk. Ha viszont gyakorlatiasabb módon gondolkodunk, akkor sok egyéb megfontolás is eszünkbe juthat. Például az, hogy két ember két különböző életszakaszban, aminek mind megvannak a maga kihívásai, tud-e társat találni a másikban? Mi van akkor, ha az egyik még élni szeretne, könnyeden szórakozni, de a másik életében meg elérkezett már a gyerekvállalás ideje? Vajon mit tudnak kezdeni a másik baráti körével, ahol az emberek 20-30 évvel idősebbek vagy éppen fiatalabbak? Lesz-e közös érdeklődési kör? Passzolni fog-e a szexuális élet? És hogyan működhetne egy kapcsolat nagy korkülönbséggel hosszútávon?
Egy adott kor, társadalom, kultúra függvénye is, hogy mekkora életkorkülönbséget tolerál ill. tart ajánlatosnak. Nagyszüleink vagy dédszüleink korában teljesen természetesnek számított, hogy ha a férfi tíz akár húsz évvel is idősebb volt a nőnél. Ez jelentette a biztos egzisztenciát, a stabilitást. Ami akkor elképzelhetetlen volt, de ma már gyakori: a nő is lehet idősebb a párkapcsolatban, akár néhány évtizeddel is. No persze ez utóbbit még mindig kevésbé tolerálja a társadalom, és a nők nagyrészének sincsen bátorsága hozzá, hiszen ebben az esetben neki kellene „normaszegővé” válnia. Tudjuk, hogy a társadalmi normákat és például a nemek közötti viszonyokat a férfiak határozták meg hosszú évszázadokon keresztül. Ezért hát egy nő, akinek jóval fiatalabb a szerelme, az megbontja ezt a bebetonozottnak tűnt társadalmi rendet. És ráadásul mivel az ilyen kapcsolatban valószínűleg nem tud megjelenni az utódnemzés igénye, ezért valamilyen fura „erkölcstelenséget” is látnak benne sokan. Az ilyen határokat átlépő szerelemről már a bibliai Énekek énekében is olvashatunk: „Bár testvérem volnál! (...) Ha az utcán rád lelnék, ott megcsókolnálak, akkor nem vethetne meg érte senki” (Én 8,1).
Kérdés persze az, hogy a szerelemben képesek-e az ésszerű szempontok bármilyen szerepet is játszani vagy az érzelmi „túlfűtöttség” úgyis mindent lángba borít? A szerelem ereje lehengerlő, „olyan erős, mint a halál” mondja az ókori szerelmes dal (Én 8,6), képtelenség neki ellenállni: „Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni” (Én 8,7).
Amikor beleszülettünk a világba, akkor kiszakadtunk abból a boldog egységélményből, amit az édesanyánkkal való éltető közelség adott meg nekünk. Azzal a traumával jövünk a világra, hogy elveszett ez a gyönyörűséges állapot. Ettől a pillanattól kezdve mindig vágyunk arra, hogy valami hasonlót élhessünk meg, hogy valakinek a részévé válhassunk és hogy valaki a részünkké váljon, úgy igazán és egészen. Néha alakulhat úgy, hogy Ámor nyilai úgy találnak el bennünket, hogy jóval idősebb vagy fiatalabb lesz nálunk az, akibe beleszeretünk. Ha az a másik a lelki társunk, akkor bizonyára érdemes kockáztatnunk, még akkor is, ha csak rövid időre szólhat a boldogságunk. Hiszen, ha az igazi szerelem csak egyszer is megadatik az életben, már elégedettek kell, hogy legyünk! Ahogy a Prédikátor is bíztat bennünket: „Rajta hát, edd örömmel a kenyeredet és idd boldog szívvel a borodat. Mert kezdettől fogva tetszését találta Isten abban, ha így teszel. (...) Élvezd az életet a nővel, akit szeretsz a te fuvallat életed minden napján, mely adatott neked a nap alatt, minden napod csupa fuvallat” (Préd 9,7-9).
Szerző: Dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus, egyetemi tanár - Universität Graz, Katholisch-Theologische Fakultät, blogger, publicista, mentálhigiénés szakember, spirituális meditáció oktató.
