Naponta újabb és újabb kérdéseket teszem fel magamnak, amelyekre egyelőre nem találok választ. Most a rendkívüli „felhatalmazás” törvénye kapcsán felmerült bennem, hogy beszélhetünk-e a hatalom sérülékenységéről. És ha ez tényleg sérülékeny, miért nevezzük hatalomnak? Már pedig úgy tűnik, hogy valóban kikezdhető annak dacára, hogy a törvény átment a szavazáson. A járvány tette ezt lehetővé. Visszavonhatatlanul? Hrotkó Larissza írása
A járvány megváltoztatja a városok arcát. Néha üres és elhagyatott képe van. Máskor felbolydul, szinte hisztérikussá válik. Ekkor pánik, mindenfajta félelem uralkodik el rajta, ami nem kevésbé fertőző, mint maga a vírus. A bejáratott, törvényes rend a katonai jelenlét ellenére is képes összeomlani. Legalább is ezt mutatják a történeti példák.
Az 1770. évi nagy moszkvai pestis valóban Moszkvában kezdődött. Nem úgy, mint a spanyolnátha, ami nem is Spanyolországból eredt! Moszkvában 1770 körül összesen 23 orvos volt. Egyikük, akit Afanaszij Safonszkijnak hívtak, egy új betegséget fedezett fel kórházában. A betegséget „rosszindulatú láznak” nevezte és elkezdett megfelelően intézkedni.
De az orvost megvádolták, hogy pánikot kelt a lakosságban és az intézkedéseket leállították. Ugyanaz történt vele, mint napjainkban a kínai Vuhanban. Ennek következtében a betegség átterjedt egy közeli üzemre, ahol több száz ezer ember dolgozott. A folyamat kicsúszott a hatóság kezéből. Vagy 130 ezer meghalt, a többiek megszöktek és széthordták a ragályt a városban. Kitört a pánik.
23 orvos nem tudott hatékony harcot vívni a betegséggel, de a lakosság a 18. században még nem is hitt az orvosoknak. Az élelmiszer-ellátás akadozott, még a kocsmák is bezárták, sehol sem lehetett lelki megnyugvást találni.
A városatyák megszöktek magára hagyva a lakosságot. A főváros katonaságot küldött Moszkvába a helyzet normalizálásra. De a városban csak növekedett a káosz, amely végül zendülésben tört ki. A kétségbe esett emberek már csak a csodákban hittek. 1771-ben a tömeg a Bogolubszkaja ikonhoz indult, hogy megcsókolják a csodatevő ikont a megmenekülés reményében. Amvroszij érsek a még nagyobb számú fertőzéstől tartott és meg akarta akadályozni ezt a tömeges zarándoklatot. A feldühödött tömeg félreverte a vészharangot és elindult a Kreml ellen. Amvroszijt darabokra tépték szét, a városi hatalom megszűnt létezni. Sok kutató úgy véli, hogy ez volt az utolsó középkori népzendülés. A zendülés leverése után négy embert kivégeztek, 173 főt száműztek, sokakat megkínoztak, de nem találták meg a felkelés központját. Talán azért, mert ilyen nem is volt: a kétségbeesett emberek spontán szerveződtek (http://mosmuseum.ru/lectures/p/online-besedy).
Kép: hu.pinterest.com
A moszkvai pestis-zendülés csak egy példa a sok közül. A járvány idején megmutatkoznak a hatalom sérülékenységének jelei. A modern hatalom számol ezzel és ideje korán gondoskodik befolyásának erősítéséről, aminek nélkülözhetetlen eszköze a propaganda. A propaganda szókincsének kulcs lexémái a társadalom, a szolidaritás, az összefogás (ennek ellentéte a széthúzás és az árulás).
Pedig a járvány idején nem a társadalom betegszik meg, hanem az emberek. Az állami apparátusnak az a feladata, hogy a valódi emberekről gondoskodjon, és valódi emberekkel kommunikáljon. Ha ezt teszi, kiderül, hogy „mi” semmivel sem vagyunk jobbak (persze nem is rosszabbak), mint „ők” (más országok). „Mi nem eszünk denevért, ezért nem okozhatunk ilyen járványt.” „Mi nem vagyunk olyan könnyelműek, mint az olaszok, ezért nem lesz annyi áldozatunk, mint náluk.”
„Schmarrn!”[1] – mondaná a művelt bajor. A koronavírus már rég nem egy nemzeti kérdést. (Vö. beszélgetés Viktor Wachstein szociológussal In:naukatv.ru).[2] Se nem belügyi – teszem hozzá.
Ami naponta jelenik meg az állami médiában, nem más, mint a megosztó és elszigetelő propaganda. Még akkor is, ha a tényleges elszigetelés a fertőzés időszakában szükséges, a propaganda hatása tartósan károsíthatja a járvány utáni (új) társadalmi viszonyokat. Mi lesz például a (volt) fertőzöttekkel és a meggyógyultakkal? Teljes bizalommal fogadjuk be őket az újonnan alakuló közösségbe? Láttunk példákat – Kínában, Ukrajnában – hogy akinek valamilyen köze volt a fertőzéshez, gyanússá vált a többiek szemében. És a többiek minden eszközzel igyekeztek megszabadulni tőlük. A bizalmatlan, ijedt emberek mindenre képesek. Azt hiszik, nálunk nem?
Vagyis mitől függ a társadalmi szolidaritás? A hatalom úgy véli, hogy a média segítségével irányíthatja az emberek magatartását. Ez persze részben igaz, nyilván sok függ attól, hogyan tálalják az eseményeket. Ám a nagyon heves negatív retorika, amely a „háborús” körülmények között feltétlenül eldurvul, visszájára is elsülhet. Gyanússá válik, mert ingerlő, idegesítő és nem ad konstruktív választ az embereket kínzó köznapi kérdésekre. Így történik, hogy a hatalom megpróbálja az irányítást, de az emberek magatartását valójában nem képes szabályozni. De a független sajtót sem írhatjuk le. Bármilyen nehezen, de működik. (Jó példa erre a honkongi események).
Professzor Viktor Wachstein, „A hatalom szociológiája” folyóirat főszerkesztője szerint három tényező befolyásolja a társadalom szolidaritását: a társadalmi retorika, a politikai intézkedések és a szociális háló ereje.
A rabbik a szociális hálón. Nők nélkül ez sem megy!
Jelenleg a rabbik például nagyon aktívak a szociális hálón, szinte versenyeznek egymással, hogy megőrizzék a közösségi tagok bizalmát. Úgy látszik, hogy itt a hatalom „titka” a vallási közösség tagjainak bizalma saját vallási vezetőjük iránt.
Mert ugye imádkozni mindenki tud egyedül is, és ezt a tagok többsége megteszi, bármilyen nehéz is ezekben a napokban. De a rabbi nem csak imádkozik, hanem megszervezi a tagok fizikai ellátását, készséggel válaszol minden köznapi kérdésre, felhasználja a „kapcsolatait”, hogy gyorsan segítsen a bajba jutott embereknek és még sok mást. Verő Tamás neológ rabbi még esti mesét is olvas a Facebookon, amelyet rengeteg felnőtt is örömmel hallgat!
A zsidó vallásban szokatlan dolgok is történnek most, amelyek néha meghökkentőek, de mégis helyen valók. Ilyen például a zoom-os „kabalat sabat” (sabati fogadás péntek esti liturgiája). Persze, megoldották ezt úgy, hogy a vallási szabályokat meg ne sértsük, de akkor is nagyon váratlan újításnak tűnik). Zoom-os lesz a széder-vacsora is, a pészáchi ünnepek fénypontja. Hogy fog ez kinézni, még nem tudom. Biztosan nem lesz zökkenőmentes, de nagyon sok egyeztetés, vallási és technikai megoldások keresése folyik most. Bizonyára megéri, mert a közösség nyugtázza a rabbik igyekezetét.
A virtuális minjen (tíz imádkozó férfi közössége) kérdése külön említést igényel. Ez a kvorum feltétlenül szükséges bizonyos imák elmondásához. Például a „kádis” elnevezésű imánál, amely az évszázadok során a hallottak utáni imává vált a zsidó vallásban. Szokás, hogy ezt 11 hónapon keresztül naponta mondja el az elhunyt családjának valamelyik férfi tagja a minjenben. De a koronavírussal kapcsolatos hatósági intézkedések nem teszik ezt lehetővé, ezért a „kádis” elmondását ideiglenesen eltörölték. Megtehették, hiszen a vallásjog szerint ez csak egy szokás. Ámde egy olyan szokás, amely – mint mondtam – évszázadokon keresztül hatott a zsidók spirituális életére. Ennél mélyebb nincs is!
És jött a rabbinikus döntés: tekintettel a körülményekre engedélyezett a „kádis” elmondásához szükséges minjen virtuális változata. Egy zoom-os minjén! („Zsidó közösség”-e a zsidó közössége? Darvas István főrabbi és Radnóti Zoltán főrabbi írása „Zolirabi” oldalán).
A virtuális minjén felhívása:
„Legyél Te is velünk!
Imádkozz velünk!
Hidd el, nem bánod meg!
Legyünk zsidó közösség, még azokban az időkben is, amikor ez nem olyan könnyű!
Ne feledd, a Jóisten nincs karanténban!”
Nő a közösség tagjainak bizalma és erősödik az összefogás érzése. Dacára, hogy a hivatalos minjén még mindig csak a férfiakból áll, a nők nagyon közel kerültek hozzá, sőt körülveszik a minjént, sokszor ők a kezdeményezők. És a technikai megvalósításban is helyt állnak, már az ellátási láncok megszervezéséről nem is beszélve.
A rabbik sok mindenről dönthetnek, még arról is, mit egyen az ember (hivatkozás: Dvarim 17, 9). De most a hatalmukat az ember megmentésére használják. Emberséges hatalom? Talán, mert tudatában van saját múlandóságának. Ebben a hatalmi kommunikációban kihallatszik az, hogy: „Ne menj el! Maradj velem, mert szükségem van rád. Mindent megteszek, hogy neked is legyen rám szükséged!”
Egy rövid esszében nem kezdek el diskurálni a hatalom és az állam viszonyáról, illetve felelősségéről. Csak röviden elgondolkodtam erről, valamint a hatalom mindenhatóságának és örökkévalóságának illúziójáról.
[1] Amúgy „császármorzsa”, de átvitt értelemben „marhaság”.
[2] Eredeti cím: «Изменит ли уханьская угроза нашу жизнь и нас самих? Социолог о влиянии эпидемии на общество»
Szerző: Dr. Hrotkó Larissza nyelvész, kultúratörténész, a zsidó vallástudomány doktora. Kutatási területei: feminista elméletek, nőkutatás, zsidó vallás és kultúra.
