Eljött a húsvét szent három napja, hamarosan itt a feltámadási körmenet szokásos ideje is és mégis az ürességtől konganak a templomok, amiket nekem emeltetek. Az oltárt megfosztották ruháitól, elhallgattak a harangok is, csupán a mentőautók szirénái egyre hangosabbak szerte a világban. Mert baj van. Hatalom bulimiás politikusaitok szupervédőmaszkokat viselve látogatják a kórházaitokat, ahol a folyosón a falról hullik a csempe és az életeket mentő orvos – az igazi hős – csupán egy rongyot visel a szája előtt, amiből még az orra is kilóg, hogy biztosan ne védje meg semmilyen fertőzéstől. Önimádó lelkészeitek egy része sokáig csak azt hajtogatta, hogy mindez csak hisztéria és hogyha átkot mondanak rá az én nevemben, akkor senkinek nem árthat. Pátriárkáitok meg luxus limuzinban ülve furikáznak körös-körül a városban egy Szűz Mária ikonnal, hogy megvédjen titeket. Erről eszembe jut virágvasárnap, amikor egy szamár hátán vonultam be Jeruzsálembe, akkor már tudtam, hogy meg akartok ölni engem, hiszen semmit nem értettek meg a szeretet üzenetéből. Most, mikor Júdás hamarosan elárul engem, főpapjaitok még mindig csak az újabb milliókat számolják, amiket éppen most, a súlyos krízis idején a kormánytól kapnak betonbiztos hűségükért. Hűség vagy a királyhoz vagy az Evangéliumhoz, senki nem szolgálhat egyszerre két úrnak. De megértem én, nagyon kell az a harminc ezüst, főleg most, amikor elmarad még a húsvéti perselyezés is. Nem is értem, ti valójában hol kerestek engem? - Perintfalvi Rita írása.

Mindig arról beszéltek, hogy én ott vagyok a rideg kőfalak között szinte bezárva, s elzárva a világtól, nehogy rám találjon az, aki engem keres, vagy a giccses aranystukkó-tobzódásban úszó barokk templomaitokban. Amik aligha passzolnak a szegény szőttes ruhámhoz, csak nektek ez nem tűnik fel. Ti még mindig kövekből akartok nekem házat építeni, mert nem értitek, hogy ti vagytok az élő templom, amit soha nem lehet lerombolni, mert nem roskatag kőből épült, hanem az Isten lelkéből, ami bennetek lakik. Most mikor kényszerűen zárva lesznek ezek a kőtemplomok, hol fogtok keresni engem? Hol akartok találkozni velem? Hol lesz a megnyugvás és a vígasz? S hogyan jön el a feltámadás, főleg most, mikor mindenki a halálra gondol...?

„Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. (...) Velem voltál, de én nem voltam veled. (...) Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem"

– mondta Ágoston, aki valóban megtapasztalta a közelségemet, megízlelt engem és végre kinyílt a szeme, tudta, hogy hol keressen.

Tudta Romero is, aki megértette nagypéntek üzenetét, azt, hogy aki igazán szeret, az egyszer úgyis belehal a szeretetbe. Mert a szeretet tesz minket sebezhetővé és aki vállalja ezt, még akkor is, ha nincsen ennél szétszaggatóbb fájdalom, emberré válik. Velem is ez történt, s pont nagypénteken, a szenvedésben vetettem le önmagamról mindent, ami isteni. Kiüresedtem. Tökéletesen. Nem maradt semmim. Csak az, hogy a halálfélelemtől vérrel verítékezem. Mert emberként néztem szembe a halállal, akárcsak ti. Azért vállaltam ezt, hogy végre elhiggyétek: titeket is lehet szeretni! De most mégis, hol kerestek engem?

„Krisztust azokban az emberekben találhatjuk meg, akik a mezőkön alszanak, mert nem alhatnak a házaikban, a betegekben, és azokban, akik megannyi fájdalmas körülmény következményeitől szenvednek. Itt cipeli Krisztus a keresztjét, nem meditációként egy kápolnában, ahogy a kereszt stációin szemlélődünk, hanem élőként az emberek közt. Itt van Krisztus a kereszttel, úton a Kálvária felé”

– mondta Romero a mártír érsek, aki képes volt meghalni is azokért, akiknek az egész életét szentelte.

Ez a Kálvária, ez a nagypéntek most egy kicsit tovább fog tartani, készüljetek! Világotokban, országotokban rengeteg olyan szenvedő ember lesz, akinek a tekintetében megpillanthattok engem. Mert én bennük lakozom, s nem a kőtemplomokban, ahonnan most ki lettetek zárva. A szenvedő ember tekintetében úgy mutatkozom meg, ahogy megcsillan a tó tükrén a reggeli nap fénye, ezért, ha engem keresel, nem kell messzire menned. De meg kell tanulnod a szíveddel látni s akkor, majd akkor tényleg lesz feltámadás!