Felszabadító gondolatok hitről, spiritualitásról, társadalomról. Nyitottan, merészen, kritikusan.

Felszabtér

Kelemennék - Tóth Kinga verse az Isztambuli Egyezmény lesöprése kapcsán

2020. május 28. - LaszloGalambos

 

Kelemennék

angyal szállt el felettünk vagy egy új
kelemenné töri ki a falakat
kávézóban teraszokon színes székek között
repülnek el piros a szájuk szirmos a szárnyuk
káromkodnak vagy szép szavakkal átkoznak meg
hetedíziglen az anyád az apád összes vérét
és leszármazottját
minden téglába amit kitörtek belefájdul egy férfiszív
beleköpnek a munkáskesztyűbe esőt eresztenek a városra
nem lesz több kőműves se aki az árkokat ássa se egy senki
írmagnak se maradjon hírmondónak se
a téglák között a park felett
szállnak a bosszúszomjas a gyilkos kelemennék
ruhájukat csapdossa a szél hajukban gyöngyök
csilingelnek a fonatokban árvalányhaj árvafeleséghaj
a hátramaradt gyerekek csendje
a hátramaradt gyerekek nem sírnak hangot
sem adnak végtagjaik egészen elhalványodnak
mikor ütik őket a hátsó szobában bújnak
megtanulnak belesimulni egészen a lábtörlőbe
a fonatok a szőttek közül nem tudja kiszedni őket senki
nyújtott lábbal fekszenek a küszöbön
lábtörlő a takarójuk lábtörlő a szemfedőjük
amikor a fekvésbe vagy a cipőbe beleroppan a hátuk
amikor már nem mernek sóhajtani sem
amikor apa cipője a gerincen reccsen amikor
apa cipőjéről a szájukba az arcukba hullik a sár
apa dolgozik apa szorgalmas apának az út pora
hullik le a cipőjéről hullik le a földre a bőrre
arra a kérdésre ami a padlóról pattan majd fel
amire amikor úgy van apa egészen süket
aztán amikor reccsen akkor valóban belesüketül
akkor a vér egyetlen sóhajt lehet hallani
egyetlen kitartott hangot
amikor a lábtörlőgyerekből az utolsó hangzik majd fel
anya már a háztetőn köröz körbe-körbe repked
a tízemeletes körül mit egy vészangyal
mint egy figyelmeztetés hagyd kint a cipődet
nézz a lábad elé
az én súlyom könnyebb a legkisebb téglánál
az ő súlya kisebb könnyebb a legkisebb rongynál
kettő lépéssel tűnik el a hang
veszed ki a kályhameleget a házból
ahogy a malter plöttyent rá a téglára úgy mállott
rá szét a pulyahaj a gyerekek arcán a maszat
az ő cipőjüket már a ház előtt tiszttani kellett
a lakásba ilyesmi be nem járhat csak annak
akinek aki dolgozik csak azé aki a dolgot csinálja
aki teszi amit akinek a tenyere is kérges
akinek a tenyere dolgos akinek törve van
a tenyere feltörve mert munka ragadt rá
rengeteg-rengeteg fáradtság és küzdelem
a követ le kell gyűrni a vasat meg kell hajlítani
a tüzet ki kell pattintani a szúró tárgyakat
ki kell élesíteni a szerszámokat bőrrel letisztítani
a késsel a kést tokban tenni es fennifennifenni
a házat megépíteni oda befalazni és elhallgattatni
azt aki kérdez a házat bevakolni a tetőre
antennákat szerelni akadjanak bele oda ezek
a szomjas erek a vérengző csendesen szálló
duruzsolva fenyegető kelemennék
akadjon bele az utolsó ruhájuk a menyasszonyi
amit mégis kétszer vettek fel és mindkétszer
túl korán jól bele tudtak még férni mert nem volt
idő elhízni sem nem volt idő hogy a gombok
elpattanjanak a pulyának sem volt ideje
a térdén kifoltosítani a nadrágot még elesni sem
vagy kipróbálni azt az esőben az első téli fagyok
előtt és ezek az antennák ez az egymásba tekergő
elektromos dzsungel fogja meg a bokájuk a szélét
a ruhájuknak a rokolyájuknak amit
olyan óvatosan kellett felhajtani hogy jó legyen
még később is akkor még nem tudta állni
akkor még nem akart belebújni a ruhába a
a bőrébe kikapni a szívét a máját az igazit a "belit"
kifordítani magára húzni ahogy elernyed -
és tele ment a haja égi virágokkal
ahogy körözött ott a sok-sok kelemenné
hívták őket sókirálylánynak hívták őket sóangyalnak
mert sokat könnyeztek a falak mögött
mert a nedveik megkezdték a maltert
a zománcot mert ahol lefolytak ott lepergett
a biztonsági festés hiába akarták eltakarni
hiába kenték újra húsvétkor hétfőre minden falnál
feltűnt egy-egy nőalak egy-egy sziluett
egy korsószerű amforaalak egy felemelt mutatóujj
és a só kicsípte az arcát a kőműveseknek
és már nem lehetett mit mert örökké átlátszóvá vált
mert beitta a őket a fal a hajuk és a ruhájuk szalagjai
összekeveredtek olyanok voltak az antennára akadt
asszonyok mint a májusfák ott a lakótelepi háztetőkön
talán kezük talán lábuk sem volt akkor már
lengtek-lengtek a szélvészkisasszonyok
áttetsző napvirágfüzérek szélsárkányok
elcsendesedett felkiáltójelek

toth_kinga_ng_hu.jpg

Kép: Arc szobor a Bory vár falában (National Geographic)

A verset a szerző engedélyével közöltük, elsőként a Pesti Hírlapban jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://felszabter.blog.hu/api/trackback/id/tr115722518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása