A fogalom először 2005-ben jelent meg Taiye Selasi Bye bye Babar c. esszéjében és olyan embereket illet ezzel a kifejezéssel, akiknek mély, sokrétű és képlékeny viszonyuk van Afrikához. Egy olyan mozgalom, amely az afrikai diaszpórákban, szerte a világ nagyvárosaiban élők között jött létre.
https://www.elle.com/fashion/personal-style/a13801/taiye-selasi-profile/
A világ afrikai polgárai:
"Van legalább egy hely Afrikában, ahova kötődünk: ez lehet egy nemzetállam, egy város, vagy éppen a nagynéni konyhája. Azán van egy G8 országbeli város, amit úgy ismerünk, mint a tenyerünket."
Az afropolitanizmus a kozmopolita hagyományokat is magában foglalja, mint kulcselem, és a közösségi médiaplatformokon válik láthatóvá. Tehát, egyszerűen szólva az afropolinatizmus nem más, mint a kozmopolitizmus egyik, afrikai gyökerekkel bíró változata.
Ellentmondások
Az Afropolitanizmus megértéséhez a mobilitást fontos idevennünk, amely a kozmopoliták fő ismertető jegyét írja le, vagyis a helyek és kultúrák közötti mozgáshoz való természetes viszonyulást.
A kozmopolita utazásai mindig is valamiféle elit dolognak tűntek, legalábbis összehasonlítva egy átlagos bevándorló helyváltoztatásaival.
Mi különbözteti meg az afropolitát a mezei kozmopolitától?
Nos, a tény hogy az afropolita privilegizáltan kötődik Afrikához: hajlandó látni Afrika komplexitását, ami együtt jár a leegyszerűsítés elutasításával, hajlandó elköteleződni, kritizálni és ünnepelni a kontinens azon részeit, amelyhez valamilyen szálak fűzik.
Selasi ezzel a kolonista hozzáállást igyekszik lebontani és rávilágítani Afrika kulturális sokrétűségére, sokszínűségére és gazdagságára.
https://afropolitangroup.com/wp-content/uploads/2019/03/AfropolitanAllWhiteYachtCruise.jpg
Selasi hivatása, hogy megmutassa Afrikát mélységeiben, kapcsolódik a kenyai író Binyavanga Wainaina ironikus esszéjéhez (How to write about Africa 2008), amelyben Wainaina nem csinál mást, mint sorolja a sztereotípiákat, amelyeken keresztül a popkulturális filmek, könyvek festik meg a kontinenst. Nekünk. A Hogyan írj Afrikáról c. írásban olyan, számunkra. oly ismerős toposzok sorjáznak, amelyek mögé ritkán tekintünk, legyen az például
a karakterek egysíkúsága: éhező, csont és bőr gyerekek, misztikus, törzsi sámánok, korrupt politikusok, ősi bölcs ember, akiknek tam-tam dobok és ritmikus zenére lejtenek a pokolian meleg és koszos, „egzotikus állatok” seregével megáldott 54 országból és 900 millió emberből álló „országban”, Afrikában.
Azonban az afropolitanizmust is érték hasonló kritikák, vagyis számonkérték az árnyaltság és komolyság hiányát. Eleanor T. Khonje blogger szerint az az Afrika képzet, amit a diaszpórában élő afropoliták kitaláltak maguknak sok esetben popkulturális elemekhez, privilegizált státuszhoz, luxushoz, elitizmushoz kapcsolódik. Hasonló észrevétel az is, hogy Selasi ezzel a fogalommal csupán az afrikai diaszpóra elitista részét képviseli, továbbá áruvá teszi az afrikai kultúrát.
https://afropean.com/wp-content/uploads/2017/01/Afropeanolitan-600x633.jpg
Ez az afropolita- imázs kétségtelenül nem terjedhetne el ilyen széleskörben a cyber-tér nélkül, ezért ezt tekinthetjük olyan mobilitási formának, amelyen keresztül akadálytalanul áramolhatnak az eszmék, képek és egyfajta ünneplése az Afropolita életmódnak .
Gombamód szaporodni kezdtek az olyan blogok, webshopok és online közösségek, ahol az afropolita életmódra és kultúrára fogékony emberek virtuálisan összegyűlhettek. Közös értékük a mozgás képessége, hogy fenntartások nélkül mozognak helyek és kultúrák között. Dacolnak Afrika lokálpatrióta megjelenítésével, úgy, hogy online térben mutatják be az afrikai művészetet, kultúrát és vívmányokat.
Az Afropolitanizmust hasonlították már a 20. században elindult pán-Afrikai mozgalomhoz, ahogy egy blogkomment megfogalmazta:
"Afropolitanizmus egy fiatal, női, hippibb verziója a pán-Afrikanizmusnak. Viszont az afropolitanizmus inkább gyökerezik kulturális és esztétikai értékekben, mint politikai ambícióban, vezetői blogokat vezetnek, nem politikai pártokat és inkább az afrikai gyökerek újraértelmezését, mint azokhoz való visszatérést szorgalmazzák."
Kik is az afropoliták?
Ha hiteles képet akarunk kapni, akkor Selasi családregényében, a Ghana must go-jában megkapjuk. Az afropolita sikersztori alapvető ismertető jegye az elmozdulás motívuma. Ez egyrészt társadalmi aspektusból történik, tehát az afropolita a szüleihez képest felfele lépdel a társadalmi hierarchia ranglétráján, ami például azt jelenti, hogy az illető mondjuk az elsőként szerez diplomát a családjában, magasabb társadalmi presztízzsel járó foglalkozást űz (orvos, ügyvéd, üzletember stb.). Ezenkívül fizikai mobilitás is történik, hiszen afropolitákat szerte a világ nagyvárosaiban találjuk, akik tudatosan magukévá tették az ottani a szemléletmódot és identitást is. A viszonyuk a kontinenshez egyéni, de el lehet azt mondani, hogy nem annyira felszínes. Lehetnek kritikusak, szkeptikusak és szentimentális szálak is fűzik őket a családi, afrikai gyökerekhez.
Volt Berlinben egy lakótársam, aki leírható afropolitaként: Az egyik legnagyobb kongói törzs tagjaként szoros kapcsolat fűzi egy afrikai országhoz, azonban szüleit, felmenőit hátrahagyva az egyik legnagyobb európai ország fővárosában él és tanul, miután már szerzett egy diplomát Kínában (lánytestvérei is európai országokban élnek). Tehát emberünk világszerte tanult és élt, noha afrikai gyökereit is őrzi még bizonyos formákban: miközben a zöldbanán sistereg a serpenyőjében és az afrikai módon elkészített marhát darabolja, klisészerűen ringadozik az egész helységet rezegtető ritmusokra. Fehér edzőcipőben és törzsi fagyöngyös nyakláncaival szerintem tökéletesen megtestesítette azt, amiről az afropolitizmus szól:
afrikai gyökerek átértelmezésével, és egy másik kultúra elemeinek elsajátításával egy olyan választott identitást kialakítani, ami kozmopolita életformával jár, és egy bizonyos afrikai kultúrából (itt a kongóiban) gyökerezik.
Érdekes volt hallgatni, hogy néhány beszélgetés alkalmával egy olyan Kongót festett le, ami egyáltalán nem volt ismerős számomra a nyugati médiából. Az országát a béke szigeteként regélte el, ahol minden a legnagyobb rendben, és szó sincs a fotókon mutogatott szörnyűséges állapotokról, éhínségről, sem a véres leszámolásokról. Ez az ellentmondás persze a sekélyes és sztereotip tudásomnak is betudható a részemről, de mindemellett megdöbbentő, hogy ennyire ellenétes kép élt a fejünkben az országról. Az afrikai diaszpóra afropolita viszonya a származási országhoz újradefiniált, tehát és igyekszenek árnyalni mások számára is a leegyszerűsített országimázst. Ez valamilyen mértékben nagyon jó irányba segíti elő a kontinens országainak megítélését, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy ahány ember, annyi tapasztalat, annyi Kongó és annyi Etiópia.
A berlini lakótárs élményei nyilvánvalóan különbözik a kongói átlagtól, hiszen családja lehetővé tette számára az európai tanulmányokat és az emigrálást. Az afropolitizmust ért kritika, mely szerint ez egy elitista megközelítése Afrikának, szerintem ebben a helyzetben abszolút közrejátszik abban, hogy beszámolói alapján az ő Kongó képe eltér a nagy átlag tapasztalataitól. Nyilván nem tapasztalta soha azt a sorsot, amit az országában oly sokan, hiszen elmondása szerint az akkor esedékes elnökválasztást a nagybátyja nyerte meg, ami arra utal, hogy a család társadalmi-és gazdasági helyzete nem mondható általánosnak.
Érdemes figyelemmel kísérni az afropoliták mondandóját mert sok értékes gondolatot közvetítenek a kontinensről, amelyek afrika országainak valóságát komplexen és mélységében mutatják nekünk, akiknek az Afrika képe a popkultúra termékein, és a nyugati híroldalak hatásvadász cikkein alapul.
Szerző: Bonifert Rita szociológia hallgató, ELTE TÁTK
Források:
Gehrmann, Suzanne (2016): Cosmopolitanism with Africa roots. Afropolitanism’s ambivalent mobilities. In: Journal of African Cultural Studies, Vol. 28, No. 1, 67-72
https://www.youtube.com/watch?v=LYCKzpXEW6E
https://granta.com/how-to-write-about-africa/
https://blog.politics.ox.ac.uk/afropolitanism-global-citizenship-with-african-routes/
