Jordánia lakosságának vallásáról mindenkinek az iszlám juthat eszébe. Teljes joggal, mivel a lakosság 95%-a valóban muszlim, de ne feledkezzünk meg a maradék keresztény lakosságról sem. Ebben az írásban szeretném bemutatni az általam tapasztalt kereszténységet Jordániában, valamint a beszélgetőpartnereim kereszténységre vonatkozó meglátásait. Isten nem csak a vallásos emberek számára mutatkozik meg, mindenhol, mindig és mindenki számára elérhető.
Kép forrása: lonelyplanet.com
A mi szállásunk Ammanban kiváló terepmunka helyszínnek tekinthető, amennyiben valakit az itteni vallásosság érdekel. Hozzá tenném, hogy sok helyit nem foglalkoztat a vallás, hajlamosak vagyunk arab, vagy általában muszlim lakosságú országokat úgy tekinteni, mintha mindenki vallási fanatikus lenne. Még a szolidabb fejkendőt sem mondanám Ammanban, vagy máshol Jordániában meghatározó női viseletnek. Igaz, Magyarországhoz, vagy más európai országhoz képest erősebben a hétköznapok része a vallásosság. Láttam megállni az utcán embereket földre borulni, mikor megszólalt a müezzin, és a szállásunkat működtető család is naponta többször félrevonult hasonló okokból.
Jordánia tele van keresztény turista nevezetességekkel, de ezekből a legtöbb inkább múzeum, mint eredeti funkciójában lévő épület. Találunk homokszínű kőtemplomokat, mozaikokat, de földalatti katakombákat is. Ami engem mégis jobban érdekel, az az emberek véleménye erről a vallásról. Egyszer össze is ültünk, az egyik szállásunk eltartóinak családfője, idősebbik fia és egy barátuk, aztán megbeszéltük a Koránt és miegymást. Illetve inkább egyoldalú kommunikáció volt, mint beszélgetés, de így még izgalmasabb volt számomra. Az ő narratívájuk szerint a kereszténység és a judaizmus ugyanúgy Isten igaz vallásai, csak haladni kell a korral, meghaladni azokat és elfogadni a legfrissebb kinyilatkoztatást, a Koránt. A többi vallás természetesen kitaláció, koholmány, hazugság vagy mágia. Ezek alapján Jézust is elfogadják, mint messiást, viszont Istennek szerintük nem lehet fia, így ez az elképzelés nem igaz. Azt is elmondta a család barátja, hogy a görögök azért tűntek el Jordánia területéről, mert melegek, Isten pedig nem szereti a melegeket. Mindenesetre a beszélgetés minden részlete érdekes volt.
Saját fotók, templom külső és belső
Egy percig se gondoljuk ez alapján, hogy a muszlimok ilyenek Jordániában vagy bárhol. Ha leülök kocsmázni Magyarországon egy, az átlagnál kicsit gyűlölködőbb emberrel, aligha örülne a magyar többség, hogy az ő példa alapján ítélem meg a keresztényeket és a magyarokat. Ez a szállás egyébként nagyon családias volt, a többi vendéghez képest pedig relatíve sokat töltöttünk el itt, és a családi baráttal szemben az apuka nagyon nyitott volt és érdeklődő. Utána olvasgattam kicsit mielőtt Sri Lankáról ide repültünk, hogy mi a szitu, és valamilyen törvény is van rá, hogy nem igazán beszélhetsz vallásról helyi muszlimoknak, ami alapján nagyon zárkózottságra számítottam. Így magától nem igazán említettem a vallást, de az apuka mindenbe belekérdezett, amit erről vagy Istenről gondolok. Neki nem volt rossz szava senkire, és intézett nekünk ingyen taxit is Jerashba, elmondták hol kajálnak a helyiek, vettek nekünk édességet és még azt is felajánlották, hogy ott maradhatunk egy plusz éjszakát ingyen.
Így két emberrel való tapasztalatom alapján két féle ammani iszlámot ismertem meg, ha száz emberrel beszélek, akkor valószínű száz lett volna. Nekem kicsit – bár ez lehet az Indiai spirituális „olvasztótégely” hatás miatt – összefolyt Jordániában a kereszténység és az iszlám. Sőt, emlékeztem egy korábbi Izraeli útra, így kiegészült az egész az Judaizmussal. Valahogy érthetővé válik, miért a sivatagos helyeken terjedtek az ábrahámi vallások. Van egy távolba merengős végtelenségérzete az embernek, mintha egy mindent összetartó erő hatná át a tájat.
Erről eszembe is jutott Izraelben a ramadán vége, amikor egy nagy arab család akart minket megvendégelni egy elhagyatott lakótelepen. Azóta is sajnálom, hogy visszautasítottuk az ajánlatott, de túl elhagyatott helyen volt, és mivel korábban többször megpróbáltak lopni minket, nehezen bíztunk bárkiben. A tengerparton aludtunk és konkrétan megfogták a hátamon lévő táskát, amire a fejemet raktam és elkezdték húzni, nem is értem mit gondoltak. Pedig a nagy család valószínű jószándékú volt, de bízom benne, hogy lesz legközelebb.
Saját fotó, régi mecset
Mecsetbe sajnos nem igazán látogattunk el, csak mikor üresek voltak, így nehéz összehasonlítani az itteni rítust a kereszténnyel, viszont egy keresztény liturgiát elkaptunk. A templom tele volt és folyt a rítus, közben viszont nagyon barátságos, szinte bazári hangulat volt. Egészen kis gyerekek is nézelődtek, sírdogáltak az anyukájuk ölében, az emberek pedig sutyorgás nélkül beszélgettek, mosolyogtak, nevetgéltek, megtöltötték élettel a templomot. Úgy mászkáltunk, hogy senkinek nem keltettük fel a figyelmét. Az egyik hatalmas és híres mecset üresen olyan volt, mintha szét lenne meditálva a tér, rezgett a levegő a hatalmas letisztult térben, amit geometriai minták öleltek körbe. Nagyon más a térhasználat a kereszténytemplomhoz képest, de ha azt kérdezni valaki, hol tapasztaltam meg Istent, akkor azt mondanám, Isten két arcát mutatta meg a keresztény templomban és a mecsetben és legalább egy harmadikat még Jeruzsálemben.
A másik szent tér, amitől nehéz lenne elvonatkoztatni, a már említett katakombák. Érdekes belegondolni ez alapján, hogyan formálhatja a tér a közösséget. Ezek a katakombák, bár nem a klasszikus általános suliban tanult hatalmas földalatti rendsz, mégis átélhető milyen lehet egy csoport, így a korai kereszténység tagjának lenni ilyen körülmények között.
A nyílt sivatag végtelensége, a mecset misztikus légtere, a helyi keresztény templomok, mint „gyülekező központok” (az első bazilikális elrendezést valóban nagy vásárcsarnokokban alakították ki Rómában) és az otthon megélt vallásosság mellett a katakomba az, amelyben a figyelem önkénytelenül befele irányul, legalább is az én esetemben. Ha minden szenté tett - és ezáltal azzá vált - tér valamilyen módon összekapcsol Istennel, akkor számomra csak az maradt kérdés, miért akarjuk megmondani ezekből melyik a hamis. Én nem vagyok keresztény, sőt nem mondom magam feltétlenül vallásosnak, de kibővíteném a feljebbi sorokat, a kérdést, hogy én hol tapasztalom Istent, akkor nem csak két arcát érinteném. A bazilikában az emberekben látnám, a sivatagban a végtelenségben, a mecsetben a levegőben és a formákban, a katakombákban pedig önmagamban, az otthonban a beszélgetésekben. Szóval elcsépelt frázis, meg kicsit nyálasak az előbbi sorok, de igaziból mindenhol mindenben Istent látni, ami a szentséget jelenti nekem, de ha ez nem megy, akkor mindenhol akad valami, ami erre emlékeztet. Lehet, hogy ez a fajta térhasználat tudatos, de fordítva is igaz lehet, amilyen helyzetbe kényszerül az ember a körülmények hatására, úgy formálódik mindennel együtt a hite is, az izgalmas benne talán az, hogy megmarad. Az már részletkérdés, hogy hogyan.
Kovács Endre a Tan Kapuja Buddhista főiskolán szerezte meg BA diplomáját. Mesterfokú tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi Karon folytatja kulturális antropológia szakon.
