A fejlett modernitásban tudományosan és technikailag előállított kockázatokat termelünk társadalmilag, amelyek a manapság tapasztalható legnagyobb problémák és konfliktusok forrásai. Ulrich Beck német szociológus által javasolt kockázat-társadalom paradigma segítségével közelebb kerülhetünk az olyan komplex jelenségek értelmezéséhez, amilyen például a hónapok óta tartó járványhelyzet. Az mindenképpen figyelemfelkeltő, hogy Beck a kockázat-társadalmáról írt munkája három évtizede született, a csernobili atomkatasztrófára reagálva, de megállapításai máig nagyon aktuálisak és érvényesek.
https://designyoutrust.com/2016/06/artist-joe-webb-creates-cynical-and-shocking-collages-that-tell-the-uncomfortable-truth-about-our-modern-world/
Kockázatok
A fejlett, gazdag jóléti államokban a termelés olyannyira felpörgött, hogy egyre ijesztőbb, romboló erőket tapasztalunk elszabadulni ennek következtében, amelyek nem csak az élővilágot, hanem a benne élő emberek egészségét, életét is veszélyezteti.
A modernizációs kockázatok abban újak, hogy a társadalom nem valaminek a hiányában szenved , hogy a korábbi évszázadokban (élelem, higiénia stb.), hanem pont a túltermelés okoz károkat, nem csupán egy bizonyos helyen, ahol keletkezett, hanem globálisan, nem helyhez kötötten fenyeget minden élőlényt.
A legfejlettebb technológiáknak köszönhetően olyan veszélyek alakulnak ki, amelyek sok esetben nem is annyira látványosak, mint mondjuk a középkori városok bűzlő, minden higiéniát nélkülöző utcái. Egyre több az olyan veszély, amelyet az érintettek se nem érzékelnek, se nem vesznek észre. Gondolhatunk itt például a radioaktív anyagokra, atomhulladékokra, élelmiszerekben található méreganyagokra, fertőzésekre, szmogra. Ezek láthatatlanul okoznak súlyos károkat az élő szervezetben, a láthatóvá tételükben fontos szerepet játszik a tudomány és a média. A megbízható hírforrásoknak nagy szerepük van abban, hogy hiteles információt nyújtsanak a tudományos közegben feltárt tudásról, mindenki számára, így lehetővé téve a kockázat elkerülő cselekvést.
Amint nyilvánosságra jut egy iparág, vállalat romboló hatású tevékenysége, arra „lecsap az ökológiai morál”, és nő a társadalmi nyomás a változás irányába, ami persze nem garancia arra, hogy a gazdasági szereplők radikálisan változtatnának az üzleti modelljükön, de elindulhatnak pozitív törekvések.
A kockázati hatásokról folyó viták a köznyilvánosságban és az okságot magyarázó tudományos érvek nem mindig vannak összhangban, sokféle értelmezés kialakul a társadalomban. Legaktuálisabb példa erre a koronavírus eredete, kezelése és óvintézkedések körül folyó véleménycsatározások a közösségi médiában, ahol bizonyos vélekedéseknek abszolút nincsen semmiféle tudományos igazságtartalma.
További jellemző ezekre a kockázatokra, hogy nem lehet egyértelmű felelősöket előállítani.
Nem igazán tudjuk megmondani, hogy konkrétan ki a felelős az atomkatasztrófákért, a járványokért, az élelmiszermérgezésekért stb., pedig a károk óriásiak mindenféle szempontból, viszont a törvény- és szabályozásrengeteg olyan sűrű rendszert alkot, amelyben a felelősség szétaprózódik.
A kockázat nem egyenlően oszlik el a társadalomban, sőt ráerősít a már meglévő társadalmi ellentétekre: jellemzően a szegényebbeknél összpontosulnak a kockázatok, bár előbb-vagy utóbb, mint egy bumeráng a gazdasági és politikai hatalommal bírókat is elérik, például a járványok, vagy egy esetleges atomkatasztrófa. Addig viszont a magasabb társadalmi státuszúak képesek arra, hogy „biztonságot vásároljanak”, ami jelentheti azt, hogy például szabadságra mennek (#stayhome), vagy visszavonulnak a hétvégi házukba (#mégtöbbbalaton: a buda(pest)i elit tavaszi levonulása Balaton-felvidékre). A jelenlegi járványhelyzet is rendkívül más mértékben érinti a különböző társadalmi csoportokat nemek, generációk, vagyon stb. megoszlása szerint.
Az egyenlőtlenség nemzetközi szinten is megfigyelhető, tehát már most vannak területek, amelyeket jobban sújtanak például a globális klímaválság okozta károk, viszont a például a sivatagosodásnak kevésbé kitett zöldellő skót mezők fűszálainak élete is függ a bizonyos nemzetközi egyezmények betartásától. Így az egyenlőtlenségek ellenére globális jelenségről beszélhetünk. Fontos kiemelni a még „nem-már” jelentőségét, hiszen így a kockázatok egyszerre valósak és nemvalósak, a jövőre vetített előrejelzések fényében igyekszünk cselekedni a jelenben, tehát a jövő határozza meg a jelent. Továbbá az időbeliség azt is jelenti, hogy bár nem ugyanúgy, de ezek a kockázatok mindenkit elérnek.
https://i.pinimg.com/564x/83/7e/fc/837efccdb3510658fbaf4538b53648ab.jpg
Eddig a nyugati térségben az egyéni szabad választási lehetőségek lehetővé tétele volt a legfontosabb elv, most egy világméretű veszélyeztetettség-ráutaltság alakult ki, leszűkül az egyén döntési tere, korábban elképzelhetetlen mértékben korlátozódnak az egyén szabadságjogai.
Beck szerint a kockázat-társadalomban a kockázat kezelése során újfajta érdekellentétek alakulnak ki, erősödnek fel, sőt újfajta egyenlőtlenségek alakulnak ki például az érintettek és a „hasznot” húzók között. Ugyanakkor a fokozódó civilizációs önveszélyeztetés mégiscsak egy egységes helyzetbe kényszerít mindenkit, a vírus, szmog, felmelegedés nem ismer határokat. Valaminek az elérése helyett a bizonytalanság lesz a fő meghatározó elv a kockázat-társadalomban, a legrosszabb forgatókönyv elkerülésére törekszünk, törekszik a politikai vezetés, a közös szükség (Éhes vagyok!) helyett a közös szorongás (Félek!) válik alapélménnyé.
Beck 30 éves írásának aktualitása arra mutat rá, hogy nagyon sok folyamat, jelenség előrejelezhető, mérhető, feltérképezhető, fogalmakkal leírható, tehát nagyon megérné odafigyelni azokra a szakértő hangokra, amelyek folyamatosan emlékeztetnek a túltermelés és a túlfogyasztás pusztító hatásaira. És nem csak akkor, amikor már beüt a krach.
Szerző: Bonifert Rita szociológia szakos hallgató, ELTE TÁTK
Szöveg forrása: Beck, Ulrich (2003): A kockázat társadalom: Út egy másik modernitásba. Budapest, Századvég.
