A Time által közölt cikkben a Dalai Láma azt nyilatkozta, hogy nem elég ha “csak” imádkozunk a mostani időkben. Őszentsége szerint a koronavírust az együttérzés gyakorlásával tudjuk legyőzni. 

Ferenc pápa húsvét vasárnap hozta nyilvánosságra levelét, amelyet a világ társadalmi mozgalmainak címzett, hogy ezzel is kifejezze különleges figyelmét és elismerését azon mozgalmak felé, amelyek az egyre kiszolgáltatottab dolgozókkal törődnek.

Ebben a húsvét vasárnapi bejegyzésben a Heller Ágnes-esszékötet-sorozat harmadik és egyben utolsó darabját szeretnénk bemutatni, mely Jézus zsidó voltának és zsidó vallásának újra felfedezéséről szól keresztény és zsidó oldalról egyaránt, amitől a jobb megértést, a megbékélést s egy igazabb világ eljövetelét reméli.

Eljött a húsvét szent három napja, hamarosan itt a feltámadási körmenet szokásos ideje is és mégis az ürességtől konganak a templomok, amiket nekem emeltetek. Az oltárt megfosztották ruháitól, elhallgattak a harangok is, csupán a mentőautók szirénái egyre hangosabbak szerte a világban. Mert baj van. Hatalom bulimiás politikusaitok szupervédőmaszkokat viselve látogatják a kórházaitokat, ahol a folyosón a falról hullik a csempe és az életeket mentő orvos – az igazi hős – csupán egy rongyot visel a szája előtt, amiből még az orra is kilóg, hogy biztosan ne védje meg semmilyen fertőzéstől. Önimádó lelkészeitek egy része sokáig csak azt hajtogatta, hogy mindez csak hisztéria és hogyha átkot mondanak rá az én nevemben, akkor senkinek nem árthat. Pátriárkáitok meg luxus limuzinban ülve furikáznak körös-körül a városban egy Szűz Mária ikonnal, hogy megvédjen titeket. Erről eszembe jut virágvasárnap, amikor egy szamár hátán vonultam be Jeruzsálembe, akkor már tudtam, hogy meg akartok ölni engem, hiszen semmit nem értettek meg a szeretet üzenetéből. Most, mikor Júdás hamarosan elárul engem, főpapjaitok még mindig csak az újabb milliókat számolják, amiket éppen most, a súlyos krízis idején a kormánytól kapnak betonbiztos hűségükért. Hűség vagy a királyhoz vagy az Evangéliumhoz, senki nem szolgálhat egyszerre két úrnak. De megértem én, nagyon kell az a harminc ezüst, főleg most, amikor elmarad még a húsvéti perselyezés is. Nem is értem, ti valójában hol kerestek engem? - Perintfalvi Rita írása.

Mindig arról beszéltek, hogy én ott vagyok a rideg kőfalak között szinte bezárva, s elzárva a világtól, nehogy rám találjon az, aki engem keres, vagy a giccses aranystukkó-tobzódásban úszó barokk templomaitokban. Amik aligha passzolnak a szegény szőttes ruhámhoz, csak nektek ez nem tűnik fel. Ti még mindig kövekből akartok nekem házat építeni, mert nem értitek, hogy ti vagytok az élő templom, amit soha nem lehet lerombolni, mert nem roskatag kőből épült, hanem az Isten lelkéből, ami bennetek lakik. Most mikor kényszerűen zárva lesznek ezek a kőtemplomok, hol fogtok keresni engem? Hol akartok találkozni velem? Hol lesz a megnyugvás és a vígasz? S hogyan jön el a feltámadás, főleg most, mikor mindenki a halálra gondol...?

Talán megdöbbentő, hogy éppen nagycsütörtökön jelenik meg ez az írásom, de kétszeresen is nagyon aktuálisnak gondolom. Egyrészt azért, mert éppen most kedden mentették fel a pedofília vádjával 2019-ben hat év szabadságvesztésre elítélt ausztrál bíborost, Georg Pellt. Az ő megbüntetésének nagyon fontos üzenete volt az áldozatok felé. Mégpedig az, hogy a gonosz elnyeri büntetését, még akkor is, ha éppen papi vagy bíborosi ruhát húzott magára. Sőt még akkor is, ha a Vatikán egyik legbefolyásosabb embere. Ez a hit most megtört. A téma másik aktualitása pedig éppen a mai ünnep: nagycsütörtök. Ezen a napon arra emlékezik az egyház, hogy a Mester tanítványaival széder estet ünnepelt zsidó szokás szerint. Ezen az utolsó vacsorán legközvetlenebb tanítványai vettek részt, akikre később ráépült az egyház hivatalos szervezete. Éppen egy olyan kilépett szerzetessel beszélgettem, aki éppúgy, mint az apostolok, arra tette fel az életét, hogy Jézus egyházában a szeretet szolgálójává legyen. Egészen addig, ameddig bírta. Egészen addig, ameddig meg nem tapasztalta mindazt a sötétséget és bűnt, aminek láttán csak egy út maradt számára: a menekülés. - Perintfalvi Rita megrázó interjúja

Egy budapesti kávézóban találkoztunk még a járvány kitörése előtt. Ágostont ismerem már korábbról a Facebook kapcsán, sőt egy nyilvános előadásom révén beszélgettünk is. Ez alapozta meg benne azt a bizalmat, ami ahhoz kellett, hogy megossza velem megrázó történetét. Ágoston most a negyvenes éveiben jár, nagyon jókedélyű, kiegyensúlyozott, mondom is neki már a legelején, hogy elképesztően erős a szerzetesi kisugárzása. Egy igazi mély, lelki ember benyomását kelti, amit beszélgetésünk aztán meg is erősít bennem. Olyan valaki Ágoston, akit nagyon szeretnék akár papként egy templomban látni, tudnék benne bízni, mert hiteles, mentes minden megjátszástól és rendkívül szerény. Mint egy igazi szerzetes. Pedig már nem az, sajnos kilépett, mert nem bírta elviselni a lélekgyilkos közeget és ő hiteles ember akart maradni.

Nagyhéten mi sem aktuálisabb téma, mint a testi szenvedés. Bevallom őszintén, hogy nekem a testi szenvedés nemrégiben katarzist okozott. Szeretnék elhatárolódni mindenféle mazochista, önagresszív cselekedetektől, nem éheztettem vagy ütöttem magam, mint Luther Márton szerzetes korában, nem erről van szó. De vajon válhat a testi szenvedés olyan termékeny erővé, amely képes autentikusabbá tenni a létezést? Én ezt tapasztaltam, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

- Gombkötő Beáta írása

Adott egy szituáció, egy nehéz, komplikált, igazságtalan és kilátástalan konfliktus: amelyben lehetetlen megváltoztatni valakit vagy valamit. Ilyen például egy nehéz családi körülmény, amelyben minden második családtag valamilyen bolondériában szenved, és ugye a családtagjainkat nem igazán tudjuk megválogatni. Ráadásul az ember élete legnagyobb drámáit általában a családjában éli át. De a lényeg, hogy az alapkonfliktus nem nagyon közelít a happy end felé, hanem inkább tragikus a szín.  Esetemben adott volt egy, vagy több ilyen szituáció, amelynek következő pontján…

… A tetőpontján egyszer csak, egy kereszt alakú műtőasztalon találtam magam. Meg is kérdeztem az altatóorvost, hogy ezt már álmodom, vagy tényleg kereszt alakú asztalon fekszem. Megerősítette, hogy ébren vagyok, valóban kereszt alakú az asztal, és ez ráadásul elég elterjedt darab. A történet az onkológián folytatódott, ahol a kemoterápia égési sebeket okozott, majd stigmaszerű jeleket hagyott mindkét karomon. Ez amúgy egy nagyon feszült és megterhelő helyzet volt, de magában hordozta a megoldást. Nemcsak orvosilag.

Sok ateista jogosan - ahogyan mi is ezen a blogon -, erősen kritizálja a keresztény fundamentalizmus értelmezéseit, vagy úgy általában a vallások dogmatikus, gyakran teljesen alapnélküli magyarázatait. E mellet foglalkoztatják őket is azok a káros megnyilvánulások az egyházakban (nem csak keresztény), amik valóban rengeteg emberben hagynak mély és fájdalmas nyomot. Ezzel egyetemben viszont egyre elterjedtebb egy olyan fajta ateizmus, ami a negatív egyházi működést képes felhozni egyetlen érvnek amellett, hogy a vallás miért hülyeség úgy ahogy van. Rengeteg ilyen narratívával találkozom szerte az interneten, és általában úgy tűnik, hogy semmivel sem jobb ez a közeg, mint a vér fundamentalistáké. Emellett rengeteg buddhistával, „krisnással” (pontosabban: gaudiya vaisnavizmus), new age vagy valamilyen alternatív vallást követő emberrel találkoztam, akik ezekhez az ateistákhoz hasonlóan elítélik az egész kereszténységet olyan indítékok alapján, amik egyáltalán nem érintik a kereszténység tanítását, sokkal inkább a történelmének egy részét, illetve bizonyos intézmények működését. Sajnos még lekezelően is véleményezik, mintha a kereszténység alacsonyabb rendű tudatossági szinthez lenne kalibrálva, mint mondjuk a buddhizmus, vagy más, országunkban kisebbségben lévő vallás. Ebben az írásban mégis az ateistákra fókuszálnék jobban.

-Kovács Endre írása

Az Unorthodox című minisorozat annak a Deborah Feldmannak a könyve alapján készült el, aki még fiatal lányként menekült el a williamsburgi ultraortodox zsidó közösségtől. A sorozat nem követi mindenben a könyvet, sok helyen eltér attól, például a sorozatban megjelenő berlini szál teljesen kitalált, ám a bostoni, magyar alapítókkal rendelkező zsidó szektához tartozó lány szenvedéseit megdöbbentően valósághűen meséli el.

Krízishelyzetekben megnő az emberek igénye a spiritualitásra, a vallási megerősítésre. Ez önmagában természetes és jó dolog, viszont a visszájára is fordulhat, a babonaság, a fundamentalista, fanatikus vallásosság súlyos veszélyforrássá is válhat, mégpedig az egész társadalomra nézve. Ilyenkor a vallás és annak intézményei nem erősítik, hanem gyengítik a koronavírus ellen való védekezést, sőt sokszor maguk a hitéleti rendezvények válnak a fertőzés gócpontjaivá. Ezt sajnos igazolják az elmúlt hónapok tragikus történései. Így mostanra már a vallásokat világviszonylatban is óriási kritika éri: valóban hozzájárulnak az egyházak a koronavírus elterjedéséhez? Csökkentik a járvány lelki és szociális következményeit, hiszen maguk is egyfajta spirituális intenzívosztályként funkcionálnak? Vagy éppenséggel ők a krízishelyzet nyertesei, hiszen jó kis üzletet csinálnak a vészhelyzetben hozzájuk forduló, lelki menedéket kereső emberekből? - Perintfalvi Rita írása.

Tudjuk, hogy számos vallási közösség ésszerűen reagált a helyzetre: az európai papok az interneten keresztül prédikálnak, Ferenc pápa élőben streamel-i a reggeli misét. Elindultak az online istentiszteletek, imák, a zsidó közösségek legnagyobb közelgő ünnepeiket is online szervezik az idén. Még az iszlám szent városai: Mekka és Medina is tabuvá váltak. Ezek a jó példák. A rossz és veszélyes példák azonban azt mutatják, hogy ha a vallásosság nem találja meg a józan ésszel való párbeszédet, akkor ilyen krízishelyzetben egészen konkrétan is életveszélyessé válhat, csak két rövid példa bevezetésként.

Naponta újabb és újabb kérdéseket teszem fel magamnak, amelyekre egyelőre nem találok választ. Most a rendkívüli „felhatalmazás” törvénye kapcsán felmerült bennem, hogy beszélhetünk-e a hatalom sérülékenységéről. És ha ez tényleg sérülékeny, miért nevezzük hatalomnak? Már pedig úgy tűnik, hogy valóban kikezdhető annak dacára, hogy a törvény átment a szavazáson. A járvány tette ezt lehetővé. Visszavonhatatlanul? Hrotkó Larissza írása

A járvány megváltoztatja a városok arcát. Néha üres és elhagyatott képe van. Máskor felbolydul, szinte hisztérikussá válik. Ekkor pánik, mindenfajta félelem uralkodik el rajta, ami nem kevésbé fertőző, mint maga a vírus. A bejáratott, törvényes rend a katonai jelenlét ellenére is képes összeomlani. Legalább is ezt mutatják a történeti példák.

Az 1770. évi nagy moszkvai pestis valóban Moszkvában kezdődött. Nem úgy, mint a spanyolnátha, ami nem is Spanyolországból eredt!  Moszkvában 1770 körül összesen 23 orvos volt. Egyikük, akit Afanaszij Safonszkijnak hívtak, egy új betegséget fedezett fel kórházában. A betegséget „rosszindulatú láznak” nevezte és elkezdett megfelelően intézkedni.

23 orvos nem tudott hatékony harcot vívni a betegséggel, de a lakosság a 18. században még nem is hitt az orvosoknak. Az élelmiszer-ellátás akadozott, még a kocsmák is bezárták, sehol sem lehetett lelki megnyugvást találni.      

A városatyák megszöktek magára hagyva a lakosságot. A főváros katonaságot küldött Moszkvába a helyzet normalizálásra. De a városban csak növekedett a káosz, amely végül zendülésben tört ki. A kétségbe esett emberek már csak a csodákban hittek. 1771-ben a tömeg a Bogolubszkaja ikonhoz indult, hogy megcsókolják a csodatevő ikont a megmenekülés reményében. Amvroszij érsek a még nagyobb számú fertőzéstől tartott és meg akarta akadályozni ezt a tömeges zarándoklatot. A feldühödött tömeg félreverte a vészharangot és elindult a Kreml ellen. Amvroszijt darabokra tépték szét, a városi hatalom megszűnt létezni. Sok kutató úgy véli, hogy ez volt az utolsó középkori népzendülés. A zendülés leverése után négy embert kivégeztek, 173 főt száműztek, sokakat megkínoztak, de nem találták meg a felkelés központját. Talán azért, mert ilyen nem is volt: a kétségbeesett emberek spontán szerveződtek (http://mosmuseum.ru/lectures/p/online-besedy).