Winston most tudta meg, hogy a Felszabtér elérte az 5000 like-ot...

Winston köszöni nektek!!! ;)

Mennyi időn keresztül maradhatnak titokban az egyházon belüli szexuális visszaélések, kiskorúakkal, nőkkel szembeni erőszak? Miért nem kerülnek az ilyen jellegű bűntények a bírósági eljárás alá? Mire alapozva kellene az egyház szükséges reformjának megvalósulnia? Ezekre a kérdésekre keresi a választ mai bejegyzésünkben Balogh Vilmos Szilárd vendégszerzőnk.

Mára szinte napi hírré vált, hogy valamilyen módon egyházi intézmények, plébániák, közösségek keretei között, de más, világi intézményekben elkövetett szexuális visszaélésekre, kiskorúakkal szembeni erőszakra derül fény. A közzétett esetek rendkívüli száma megdöbbentő. Talán még ijesztőbb azonban az a tény, hogy mennyi időn keresztül maradhattak ezek titokban. Érdemes például megemlíteni, hogy már 1995-ben három szerzetesnővér (a bencés Esther Fangman, az ún. „fehér nővérek missziós rendjéhez” tartozó Marie McDonald, valamint Maura O’Donohue, aki a Medical Missionares of Mary tagja) jelentést küldött a Vatikánnak arról, hogy nővérek papok szexuális áldozatává váltak. Nem elszórt egyedi esetekről van szó, hanem 23 országból gyűjtött adatokról! Erre csak idén reagált Ferenc pápa. Köztudottak azok az amerikai és német nyilvánosságra került (több ezres nagyságrendű) pedofil esetek, amelyek 2010-től (Klaus Mertes SJ, Canisius Kolleg igazgatójának a nyilvánosság elé lépésétől) kezdve egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak

Kép: episcopalcafe.com

Vajon változhat-e a papságról való sok évszázados tanítás? Lehet, hogy a paphiány kényszere fogja a kérdést eldönteni? Lesznek-e nők a katolikus egyházban, akik diakónusként spirituális vezetővé válnak és döntéshozó pozicióba kerülnek? Miért olyan fontos Ferenc pápa számára a lelkipásztori érzékenység? Vajon, honnan jön rendkívüli nyitottsága az ökológiai kérdések irányában? - Péterfi Ferenc interjúja a Civil Rádióban blogunk főszerkesztőjével, Perintfalvi Rita katolikus teológussal.

Péterfi Ferenc: A hírekben hallhattuk, hogy döntött az amazonasi szinódus a Vatikánban: szenteljenek házas férfiakat pappá és még egyéb fontos döntések is születtek, ez egy mérföldkő a katolikus egyház életében. Erről a helyzetről és erről a szinódusról beszélgetünk Perintfalvi Rita katolikus teológussal. Nagyon nagy lépésnek tűnik a laikus szempontjából ez a döntés, hogy látod ezt?

Perintfalvi Rita: Igen, nagyon fontos új dolgok születtek, olyan dolgok, amiket már évszázadok óta, de a legutóbbi évtizedekben biztos, hogy meg kellett volna oldani: hogy nős férfiakat is pappá lehessen szentelni - ezt az intézményt úgy hívják hogy „viri probati” - kipróbált életű, erkölcsös, példamutató férfiakat. Ezzel a témával Ferenc pápa már évekkel ezelőtt elkezdett foglalkozni és most ez az amazóniai szinódus újra adta hozzá az apropót. Az amazóniai régióban olyan mértékű a paphiány, hogy egy közösséghez évente csak egyszer, vagy maximum kétszer jut el egy pap. Tehát ténylegesen a paphiány az, ami bele kényszeríti a katolikus egyházat abba az új pozícióba, hogy átgondolja az eddigi gyakorlatokat és új kérdéseket tegyen fel. Nagyon szép volt megfigyelni, hogy ezen a szinóduson hatalmas többséggel szavazták meg ezt a témát is, ugyanúgy, ahogy a női diakonátusnak  a témáját is. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egész világon mindenütt azonnal lesznek házas férfiak, akiket pappá szentelnek, vagy nők, akiket diakónussá, ez egy lassú folyamat, de most egy nagyon fontos első bástya felépült, precedens teremtődött, ami aztán később világviszonylatban is meghatározóvá tud majd válni.

Nagyon fontos új dolgok születtek, olyan dolgok, amiket már évszázadok óta, de a legutóbbi évtizedekben biztos, hogy meg kellett volna oldani...egy nagyon fontos első bástya felépült, precedens teremtődött, ami aztán később világviszonylatban is meghatározóvá tud majd válni.

Kép: Vatican Media

Rovatunk szemlézi lelkes olvasóink nekünk szánt kedves kommentjeit.
Jó szórakozást kívánunk hozzájuk! ;) 

„Olyanokat ír, hogy Isten nem férfinak és nőnek teremtette az embert, ne olvassátok, ördögi.”

„Mi a fenének nyomjátok ezerrel ezt a bomlasztó ideológiát ide a Mária rádióba? Ez az egész felszabtér az ördög sugallatait propagálja és ellentétet szít.”

„Akik ezt a firkálmányt osztják, azok szolgálják a másik oldalt. Mert a diabolosz, a zavarkeltő van e sorok mögött. Mindenki nem vesz be minden hazugságot, mocskok.”

(Olvasói hozzászólások)

Fotó: popculture.com

A Tilos Rádió Bádogdob c. műsorának vezetői, Bodolai László és Szavuly Aranka beszélgettek Perintfalvi Ritával, aki ebben az évben kezdett el foglalkozni mélyebben az egyházi szexuális abúzussal, miután Ferenc Pápa felvetette, hogy végre legyen szó erről a tabu témáról világegyházi szinten. Megindult a várakozás, hogy Magyarországon is történnek lépések, végre lehet erről beszélni, fel lehet tárni eseteket, ki lehet mondani számokat, de hiába történt meg a pápai felhívás már 2013-ban és az idén a témában rendezett csúcstalálkozó, itt Magyarországon sokáig semmilyen lépést nem tettek. Az egyházi hallgatást megtörve, Rita elkezdett cikkeket írni a témában, melyek megírása után azt tapasztalta, hogy elkezdte őt felkeresni egyre több áldozat. Azóta a Felszabtér nevű blogon folyamatosan kerülnek napvilágra az áldozatokkal készített interjúk. 

kép forrása: The New Republic

A blogról fontos megemlíteni azt, hogy egy teológiai irányzat után kapta a nevét. A felszabadítás teológiája a 70-es évek Latin-Amerikájában alakult ki, egy olyan történelmi helyzetben, amikor katonai diktatúra uralta a térséget. Nagyon nagy nyomorban élt a lakosság nagy része, az egyház beleállt egy fasisztoid irányba, ugyanakkor támogatta az elnyomó rezsimet. A felszabadítás teológiája azt célozza meg, hogy vegyük észre az elnyomás struktúráit magunk körül, ahelyett, hogy az egyén bűneire fókuszálunk. Kiket rekeszt ki, milyen embercsoportokat egy adott társadalmi közeg? 

Itt jön képbe a strukturális bűn fogalma, ami azt jelenti, hogy nem az egyénnek a bűnével foglalkozunk, hanem arra fókuszálunk, hogy vannak elnyomó rendszerek, mint pl. Latin-Amerikában is, és itt az a cél, hogy az embereket felszabadítsák az elnyomás alól, és nem az egyéneket hibáztatjuk, hogy miért élnek szegénységben. Vagy vegyük példának a női felszabadítást, a feminista teológiát, (ami egy ága a felszabadítás teológiának) ami azt veszi észre, hogy a társadalomban, az egyházban a nők el vannak nyomva, és ez a teológia kiáll ezért a csoportért, akit fel kell szabadítani ebből az alárendelt pozícióból. A bűnös társadalmi struktúrát kell megváltoztatni, hogy ne legyen többé elnyomó. Itt el lehet mondani azt, hogy az egyházon belül hol van a nőknek a helye, a szerepe, és hát láthatjuk, hogy sehol. Ez is egy komoly bűn, egy komoly probléma, amivel foglalkozni kellene.  

A keresztény egyház hegemóniája egy olyan rendszert hozott létre, amiben a visszaéléseket nem csak eltussolják, hanem szabad teret is kapnak. Amikor a kereszténység a történelem során elnyomás alatt volt, akkor tudta azt igazán meglépni, hogy ne a hatalom felé törekedjen, ne mindazért, ami ilyen világi hívság. Ebből az elnyomott pozícióból tudott az igazi spiritualitásra odafigyelni.

Magyarországi adataink még nincsenek az egyházi szexuális abúzusokról, német példákat lehet említeni. Ezt a kutatást maga a németországi egyház kezdeményezte, amelyben az elkövetők karakter típusait vizsgáltak. Az adatok dióhéjban: 1670 elkövetőnek volt 3677 áldozata. Az elkövetők 28%-a kifejezetten pedofil volt, ez azt jelenti, hogy miután felszentelték őket, már rögtön megkezdték a bántalmazást, amelyek minimum fél évig tartottak. Az áldozataik 13 év alattiak. Ennél a karakternél egyértelműen kimutatható, hogy azért választják ezt a pályát, mert így könnyen hozzáférhetnek fizikailag és érzelmileg is az áldozataikhoz, ráadásul egy olyan bizalmi helyzetben, ami a világon nagyon kevés hivatásban történik meg. A pedagógusnál hasonlóan ott van a bizalmi helyzet, de az egyházi pályán még egy tényező belép a képbe, mégpedig az, hogy a pap az isten képviselője. 

                                                                                                                                             kép forrása: The New Yorker

A tettesek 58%-a pszichoszexuálisan egy rendkívül alacsony fejlettségi szinten van, ezért is vonzó ez a pálya ezeknek az embereknek, mert ha kint lennének a való életben, akkor valószínűleg nem tudnának épkézláb kapcsolatokat fenntartani. Nagyon sokszor a papi hivatás egy menekülési útvonal a világi elvárások elől, illetve egy gyorsan megszerezhető tekintéllyel és hatalmi pozícióval jár. Egy másik kutatásban, amit nem az egyház finanszírozott, már 114.000 áldozatról beszélhetünk, illetve itt protestáns egyházakat is vizsgáltak, amiből kirajzolódik az, hogy nem kizárólag a cölibátus az oka annak, hogy valaki elkövetővé válik. 

Miért nincs szó itt Magyarországon az egyházi abúzusokról, miért ilyen nagy itt az ellenállás a pápai felhívással szemben? Egyrészt nem csak a posztkommunista országokban, hanem világi szinten is nagyon erős kritika éri konzervatív oldalról Ferenc pápa reformtörekvéseit. Másrészt az egyház mindig leképezi azt, hogy az adott társadalomban milyen diskurzusok megengedettek és hát itthon amellett, hogy van egy erős ellenállás a liberalizmussal szemben, feminizmusról, gender és LMBTQ kérdésekről nem nagyon lehet szabadon beszélni. 

Szerencsére mégis jelennek meg itthon a cikkek, és ha kevesen is, de elkezdtek beszélni a témáról. A fenti összefoglaló írás is egy ilyen beszélgetésről készült, amit az alábbi linken meg tudtok hallgatni: https://archive.tilos.hu/c…/tilos-20191022-163000-180000.mp3  

Bodolai László és Perintfalvi Rita

"Nagyon sokszor a sok kérdés az, ahogy a gyerekek a saját gondolataikat helyre tudják rakni. Ezért fontos, hogyha kérdez, akkor valamit mindenképpen mondjunk. Ne utasítsa el a szülő sem [...] Nagyon fontos lenne, hogy a nevén nevezzük. A lovat se hívjuk zebrának. És a halál az halál". Szerkesztőnk, Fehér T. Dániel interjúra Révész Renáta Liliána pszichológussal, gyásztanácsadóval, meseterapeutával.

Van a léleknek olyan fájdalma, amikor reggel felébredsz és őszintén, szinte játékosan rácsodálkozol arra, hogy ma is felkelt a nap, bár a lelked halott, de a tested mégis él ill. nem képes meghalni, bármennyire is vágynál rá. Gyász. Valami vagy valaki elveszett számodra örökre s vele együtt te is elvesztél annak lenni, aki eddig voltál. Minden gyász egy darab halál belőled. Holnap halottak napja. Vajon létezik halál egyáltalán? - Perintfalvi Rita írása.

Azt hiszem a gyász az egyik legkeményebb dolog az életben, belemenni a sűrűjébe, elveszni a reményvesztettség sötétjében, tudni azt, hogy lehet, hogy holnap is felkel a nap, de lehet, hogy ez semmit nem fog már jelenti. Késő. Kétségbeesés. Olyan sokakkal beszélgetek, akik halálvággyal küzdenek, mert annyira mélyen megsebezte őket az élet. Mindig előttem van annak a fiatal nőnek az arca, akit többször megerőszakoltak, köztük a saját papja, sokszor. Még gyermekként. Tárgyként kezelve, egy darab húsként, aminek nincsen jelentősége. Semmi. És ő mégis szerelmes volt. Nem tudta még, hogy mit is jelent a szerelem és talán már soha nem is tudja meg. Vagy eszembe jut sok meleg barátom, akik hosszú évek óta várnak már a szerelemre, de talán, ha eljönne, ha megjelenne életükben ez a pillanat, nem is tudnának vele mit kezdeni, mert nem olyan világban élünk. Meg sem engedhetnék maguknak azt a luxust, hogy felvállalják ezt az ún. kereszténydemokráciában éppen nem-konform boldogságot. Mert valamiből meg is kell élni. Megrekedés a vágyak és a valóság elviselhetetlen kontrasztjának súlya alatt. Kereszt.

Akármerre nézek olyan embereket látok magam körül, hallgatom a történeteiket, akik még élnek, de valahol máris halottak. Figyelek, jelen vagyok, átengedem magamon a szenvedésüket, mert minden szenvedésben van valami nagyon mély emberi, valami nagyon egyetemes, ami összekapcsol minket egymással. De nem csupán kívülálló szemlélő vagyok, hiszen én is tudom, hogy milyen keserű íze van a gyásznak. Én is emberből vagyok. Én is szerettem már úgy, ahogy sokak szerint nem kellett volna. Talán túl sokszor is. Bűn. Mi az?

Hol van a mélye a zuhanásnak, ami a semmibe vezet? Nem felejtem el annak a fiatal lánynak a sírását sem soha, aki elmesélte, hogy nem volt mit tennie, kétségbe volt esve, magára hagyta mindenki és nem tudott mit kezdeni az élettel a testében, ami nem áldásként, hanem átokként mutatkozott. Gyilkosság? Túlélés? Képtelen volt meggyászolni. Képtelen volt megbocsátani önmagának és úgy láttam, hogy ebbe bele pusztul. Nincs mit tenni. Nem tudom megmenteni.

Halottak napja. A halál körülvesz minket. Sokféle formában érint meg a fuvallata nap, mint nap. Néha felfogjuk, néha nem, amikor valaki végleg búcsúzik.

Nadia Bolz-Weber, egy tetkós ex drogos, ex alkoholista lelkész mondta magáról, hogy boldoggá teszi őt az a tudat, hogy a testén látható módon hordja a bűnei jeleit. Hiszen így nem kell szemfényvesztést játszania. Nem kell azt a látszatot erőltetnie, hogy ő tökéletes. Hiszen ő is csak ember. Egy a sok közül. Egy közülünk. Azt hiszem a tökéletesség utáni vágy a legnagyobb kísértés és nem a bűn. Mert a bűn mélyén ott rejlik egy nagyon mély spirituális tapasztalat lehetősége, mégpedig annak a felismerése, hogy én is csak ember vagyok s nem Isten. Ember, aki halandó. Pont úgy, mint bárki más.

Talán ez a felismerés az irgalom és a részvét kapuja. De nagyon hülye szavak. Elidegenítő vallási kifejezések, amiknek mély tartalmuk van, mégsem tudják már megérinteni a mai embert. Talán a gyengédség jobb szó. Sokat gondolkodom azon, hogy mire van szüksége ennek a megtört világnak, hogy mire van szüksége a megtört szívű embernek. Az biztos, hogy nem moralizálásra. Nem okoskodó kioktatásra, újjal mutogatásra, hogy minden szenvedésed a bűneid miatt van! Térj meg! Ugyan már, megtérni, hova? Ez azt jelentené, hogy az ember képes elszakadni az Istenétől. De ez valójában képtelenség! Hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ő olyan, mint a lélegzet, mindennek forrása. Ölelés. Olyan, mint egy gyengéd szerető, aki elviseli azt is, ha észre sem veszed, mert nem tartja magát annyira fontosnak. Isten.

Az emberi élet legnagyobb drámája a végesség felismerése. Annak a tudata, hogy meg fogok halni. Én is. Nincsen kivétel. A vallás és az erotika pedig az a vágy, amiben kapcsolódni akarok. Valakihez, aki feloldja a végességem tudatának fájdalmát. A gyönyör feloldja, ha csak néhány pillanatra is. De sok, sok kell belőle. Az egyik ölelésből a másikba. Végtelen számú próbálkozás. Hogy ne fájjon annyira. A másik az Isten. Akiről fogalmam sincsen, hogy kicsoda. Hiszen mindig az, aminek éppen mutatkozik. Néha a közelsége sebez halálra, néha a távolsága. És mégis Ő az egyedüli bizonyosság számomra, hogy az élet nem képes meghalni. Olyan megtapasztalás ez, mint egy véget nem érő szimfónia, együtthangzás, végnélküli együtt rezdülés. Amikor benned megrezdül valami és bennem folytatódik, nem tudni már, hol van a kezdete és hol van a vége, mindent átjár. Pont olyan, mint a gyönyör, benned elindul, belém hatolva tovább vibrál és a tiédet is magaménak érzem, ahogy te az enyémet, mert eltűnnek a határok, nincsen végesség, nincsen elszigeteltség. Nincsen halál.

"Az igazság egy átmeneti dolog, amely végül véget ér; de a lelkiismeret örökkévaló, és soha nem szűnik."

(Luther Márton)

Fotó: scotkinnaman.com

Ezen a héten ünnepli a művelt világ a lutheri reformáció elindulásának 502-ik évfordulóját. Ugyan mivel rukkolhatnánk elő, mi progresszív libbant libernyákok, mint már megint a szivárványos témával? És mert két évvel ezelőtt Perintfalvi Rita, katolikus teológusként elfogadva Bartha István lelkész meghívását, megtisztelte jelenlétével és színvonalas előadásával a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség által szervezett, 2017. október 29-től 31-ig tartó reformációi konferenciát, és az erre az alkalomra készült emlékfüzetben megjelent vele készült interjúban az erre vonatkozó kérdésre is válaszolt, hát nosza, elevenítsük fel!

kép forrása: https://tutiblog.com

B.I.: Milyen boszorkányos magyará­zattal lehet megkérdőjelezni azt az alapvető igazságot, miszerint a buze­ránsok a pokol legmélyebb bugyrába jutnak?

P.R.: A katolikus teológia tanítása szerint csak azt tudjuk bizonyosan állítani, hogy vannak olyan emberek, akik a mennyor­szágba kerültek, őket avatta az egyház szentté. Azt azonban senkiről sem mond­ja ki az egyház, hogy a pokolra jutott, mert ez az ítélet egyedül Istennek van fenntartva. Így önmagában is abszurd bárkiről azt kijelenti, hogy a gyehenna tü­zén fog égni egy örökkévalóságon át. Vannak modern teológusok, akik azt gondolják, hogy a szerető Isten létével nem egyeztethető össze az, hogy bárki is a pokolra kerül. Vagyis, ha van is pokol – mondják – lehet, hogy üres, vagyis senki nincsen benne! Ennek az ellenkezőjéről semmiféle tapasztalat vagy teológiai bi­zonyosság nincsen. Így aki bárkit a pokol tüzén égve képzel el magának, és való­színű, hogy kéjesen vagy spirituális gőg­gel eltelve még élvezi is ezt a fantáziá­lást, az csupán Istent játszik és saját ma­gát vetíti bele olyan dolgokba, amikről semmiféle tudomása nincsen. A melegek­re gondolva sokakban felvetődnek ilyen fantáziaképek, ilyen például a bibliai Szodoma és Gomora történetének kedvelt felemlegetése is. Az apokaliptikus hangu­latú – a közelgő világvégével fenyegető – elgondolások szerint a két város pusztulá­sáért az ott élő homoszexuális emberek voltak a felelősek. Hiszen miat­tuk sújtott le Isten pusztító haragja, ők vonták magukra erkölcstelen-fertő éle­tükkel az isteni bosszút.

Fotó: John Martin: Szodoma és Gomora

Ennek a diskurzusnak a gyökerei a korai zsidó apokaliptikához nyúlnak vissza (például Hénoch könyvei). Később a 2-3. században a korai keresztény apologéták használták ezt a diskurzust azért, hogy a görög isteneket, akik gyakran nyitottak voltak mind heteró- mind pedig homo­szexuális szerelmi kalandokra, megfos­szák hatalmuktól és szembe állítsak őket a keresztény erkölcs elvárásaival. A Szo­doma–Gomora-diskurzus kitartott egé­szen a középkorig, később az angol puri­tánok is átvették és amikor az USA-ba emigráltak, magukkal vitték az új hazába is. Felfogásuk szerint a „szodomiták” (azaz homoszexuálisok) voltak a súlyos természeti katasztrófák, éhség és egyéb csapások, krízisek okozóivá. Ezt a gon­dolatmenetet élesztették újra az amerikai keresztény-neofundamentalista körök az 1970-es években. Ennek egyik sajátos megnyilvánulása volt az is, amikor 2001. szeptember 11-e rettenetes tragédiájáért is a melegeket tették felelőssé.

Szodoma és Gomora valódi története azonban egészen másképpen néz ki a mo­dern biblikus tudományok tükrében. Ha intertextuális módszerrel vizsgálódunk, akkor a szövegpárhuzamok feltárják a két város pusztulásának valódi okát. Ezékiel könyve visszautal Szodoma pusztulásá­ra, és felsorolja a bukás oka­it. Innét tudjuk meg, hogy a város lakói nagy jómódban és biztonságban éltek, és így lett volna módjuk segíteni a rászoru­lókon, de ők mégis elfelejtkeztek a szükséget szenve­dőkről, be­zárták előttük a szívüket és megtagad­ták a segítséget:

„Nézd, hú­godnak, Szodomán­ak és leányainak a gőg és a telhe­tetlenség, az önteltség és az el­bizakodottság volt a bűnük. Biztonságban él­tek és nem gyámolították a szegényt és a nyo­morultat” (Ezékiel 16,49).

Vagyis a város bűne a szociális érzéketlenség volt, amelynek egyik megnyilvánulása az ide­gengyűlölet és az az erőszakkísérlet, amit a város lakói Lót két vendégén akarnak elkövetni.

A történet lényege, hogy Lótot, aki egyébként zsidó létére maga is jövevény­ként élt ebben a gazdag városban, meglá­togatja két angyal, mégpedig két férfi alakjában. Lót az ókori vendégszeretet parancsát követve meghívja hajlékába a két idegent. Lót lelkületének fontos ele­me volt az áthagyományozott zsidó ta­pasztalat, miszerint

„apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt ide­genként” (Második Törvénykönyv 26,5).

Izrael számára ez egy meghatározó él­mény volt, amire mindig emlékezni akart:

„A veletek lakó idegen olyan le­gyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hi­szen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén” (Lev 19,33-34).

Pontosan ezért a vendég, a jövevény szeretetteli és gondos befogadása alapértékké vált. Ezért Lót is mindent elkövetett, hogy a két otthonába betért idegen mindent megkapjon, amire csak szüksége lehet. Saját maga készített nekik ízletes vacsorát, amit épphogy csak elfogyasztottak, máris durva és baljós dö­römbölésre lettek figyelmesek. A „város férfijai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig” körbevették a házat és erőszakosan követelték Lóttól, hogy adja ki nekik az otthona oltalma alatt álló a két férfit, hadd „ismerjék meg őket”.

Az óhéber nyelvben a „megismerni” ige gyakran a szexuális értelemben vett együttlétre utal, na most azt azért elég ne­héz lenne elképzelni, hogy az ajtón dö­römbölő sok szodomai férfi vagy ponto­sabban Szodoma egész férfinemű lakossága meleg lett volna és vágyra ger­jedt a két idegen iránt. A történetben nin­csen szó vágyról, csakis az erőszakról. Az ókorban, különösen háborús kontex­tusban a lemeztelenítés, a férfiakon elkö­vetett nemi erőszak az ellenség megalá­zását, a személy integritásának durva megsértését és emberi méltóságának láb­bal tiprását jelentette. Célja egyúttal a megszégyenítés és a fizikai kínzás, akár súlyos sérüléseket is okozva. Jellemző volt például az antik Görögországban vagy Perzsiában háborúk idején, de ha nem akarunk ennyire a messzi múltba visszatekinteni, akkor felhozhatjuk példa­ként a jugoszláv háború idején férfiak el­len elkövetett nemi erőszak eseteket is.

Ebben a történetben azonban nincsen szó háborús kontextusról. A szodomai férfiak cselekedetének egyetlen oka az idegen­gyűlölet. Ez látszik abból is, mikor Lót megpróbálja megmenteni a vendégeit – hiszen ez kötelessége is – rögtön meg­kapja, hogy ő is csak egy idegen, és ne akarjon bírót játszani az ügyben, mert úgy elbánnak vele, hogy még jobban megbánja, mint azok. A szörnyűséges tet­tet végül egy csoda akadályozza meg, mert a két angyal megvakítja az ajtó előtt tomboló férfiak tömegét, apraját és nagyját, akik így nem találják meg a be­járatot, és nem tudnak betörni. Ezután a két angyal Lót tudtára adja, hogy azért jöttek el hozzá, mert Isten elpusztítja Szodomát és Gomorát. És bizony ez ha­marosan meg is történik, kén- és tűzeső hull az égből és elpusztul az egész vidék, a városok minden lakója és a mező egész növényzete.

A mai modern biblikus tudományban tel­jes konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy Szodoma pusztulásának oka a szo­ciális érzéketlenség, igazságtalanság volt, amelynek egy konkrét megnyilvánulása az idegengyűlölet, a befogadásra való képtelenség. Mégis milyen erősen tartja magát az ókorban létrejött félreértelme­zés. Persze ezen sem kell annyira csodálkozni, hiszen ha például a mai USA-ban élő katolikusok 43%-a el­utasítja az evolúció-elméletet és szó sze­rinti értelmezi a 6 napos teremtéstörténe­tet, akkor ez sokkal kisebb tévedés és rá­adásul közkeletű, évszázadok támasztják alá. Sőt még egy elképesztő példa: újab­ban reneszánszát éli az ún. lapos föld el­mélet is, ami szerint az emberiség durva összeesküvés áldozata, hiszen elhitették vele, hogy a Föld gömbölyű, pedig ugye­bár már a Bibliában is meg van írva, hogy lapos. No, az ilyen sületlenségek miatt örvendek nagyon azon, hogy a Ka­tolikus Egyház Pápai Biblikus Bizottsága 1993-ben kiadott egy dokumentumot a Szentírásmagyarázat az egyházban címmel, amely egyértelműen elveti a szó szerinti (fundamentalista) bibliaolvasatot és teret ad a szövegek tudományos vizs­gálatának, amely feltárja a szövegek kul­túrtörténeti hátterét, keletkezési körül­ményeit, műfaját, az akkori emberek gon­dolkodását stb. és úgy próbálja értel­mezni azokat.

És az is örömteli, hogy Ferenc pápa egé­szen újszerű módon – lelkipásztori érzé­kenységgel – nyúl a homoszexualitás té­májához is. A múlt nyáron például arról beszélt, hogy bocsánatot kellene kérni a melegektől azokért a bűnökért, amelyeket ellenük elkövetett az egyház. Gondolt itt a rengeteg gyűlölködésre, kirekesztésre, megvetésre, megbélyegzésre, ami a me­leg embereket érte az évszázadok alatt. A homofóbia, a bántalmazás, a szexuális ki­sebbségekkel szembeni lelki és fizikai erőszak, történjen az akár a keresztény egyházakban, akár azon kívül, teológiai­lag nem igazolható és egyházpolitikailag elfogadhatatlan. Mindez ellentmond a ke­resztény hit alapüzenetének, ami az em­beri méltóság és minden egyes ember személyi integritásának tiszteletéből in­dul ki, aminek alapja az ember istenképű­sége. Az istenképmásságot pedig minden egyes ember egyformán hordozza, füg­getlenül saját teljesítményétől és te­kintet nélkül bőre színére, származására, nemére, életkorára vagy éppen a szexuá­lis orientációjára. Ezt nem szabadna soha elfelejtenünk.

Fotó: 2016. Pride - Budapest, Perintfalvi Rita és a Keresztények a melegekért csoport.

Nézzétek meg a következő izgalmas autós videót is, amit Bartha István lelkész készített Perintfalvi Rita katolikus teológussal!

https://www.youtube.com/watch?v=vCb_sQSeEcQ&t=6s

Mérföldkőhöz érkezett a katolikus egyház a Vatikánban tartott amazonasi szinódussal. A legfontosabb kérdések a házas férfiak pappá szentelése, az állandó női diakonátus, egy új amazóniai rítus bevezetése és az ökológiai válság voltak. 

Most vasárnap véget ért az amazóniai szinódus a Vatikánban. A szinódus záródokumentumának 120 pontját a püspökök kétharmados többséggel elfogadták. A három hétig tartó ülések sorozata négy dimenziót érintett: kulturális, ökológiai, társadalmi és lelkipásztori területen.