Nehéz hívőnek lenni egy ilyen korban, amikor ennyire eltorzul az eszmény és a karizma, amiért vérüket adták egykor azok, akik tényleg az igazságot keresték. Szörnyű látni mindazt, ahogy a történelem ismétli önmagát, és hogy a gyűlölet lassan újra fényesre marja a lélek berozsdásodott és már örökre működésképtelennek hitt gyilkoló gépezeteit! Újból ijesztő árnyak gyülekeznek Európa felett, soha nem gondolt szakadások és törésvonalak keletkeznek a vágyott egység helyett... Perintfalvi Rita írása.

Kérdezz meg egy embert, hogy hisz-e Istenben, majd azt, hogy no és ez az Isten milyen!? Ha őszintén válaszol, rögtön megtudtál mindent róla, na nem az Istenről, hanem az emberről, aki belevetítette magát az Istenbe. Ha ilyen emberrel beszélgetsz hát nemigen jutsz közelebb az Égiekhez, sőt, lehet, hogy olyan iszonyat fog el, mikor beszélni hallod, hogy rögtön áldani kezded a napot, amikor ateista, agnosztikus vagy ki tudja mi lettél, csak hogy közöd ne legyen az ilyen képmutató álszent sötétséghez! És neked van igazad!

A rendszeres teológiának sokféle forrása van, mi legutóbb a Wesley János Főiskolán az Egyházfórum folyóirat 2018/4-es számában megjelent Hergell Mónika: "Keresztényi szeretetlenség - avagy a genderszemléletről" cikke kapcsán írtunk reflexiókat. Nekem kihívást jelent maximum 3000 karakterben elmondani a véleményem, de megéri. A reflexiókból most Fehér Emese Borbála írását szeretném megosztani az olvasókkal. Különösen aktuális most, mikor Amerikában a United Methodist Church (Egyesült Metodista Egyház) az LMBTQ+ metodisták helyzetéről - laikusokról és klérusról egyaránt - tartott konferenciát.

„A kelet-közép-európai és a kelet-európai keresztény egyházak, az ortodoxok inkább, a katolikusok talán kevésbé, de valamennyien a nemzetek, a nacionalizmusok fogságában vannak. A történelmi nyomorúság és a tradíció a kereszténységet és a nacionalitást úgy összehozta, összeforrasztotta, hogy még a jelen helyzetben is szétválaszthatatlanok. Ha mégis szét akarja választani elméletileg az ember, akkor gyanúba, a liberalizmus, a kozmopolitizmus gyanújába kerül." Korunk (2000/12)

Online megjelent: https://arcanum.blog.hu/

Fotó: Körkép.sk

"A legmagasabb és legvégsőbb, amit az ember elhagyhat, az az, hogy Istent hagyja el Istenért."; "A szem, amellyel Istent látom, ugyanaz a szem, amelyben Isten engem lát; az én szemem és Isten szeme egy szem, egy látás, egy megismerés és egy szeretet."
Miszticizmus, keresztény nondualitás. Válogatás Eckhart mester prédikációiból.

"Abban a pillanatban, hogy valaki kijelenti, hogy megtalálta az igazságot, megáll. Nem fejlődik tovább. Az igazság nem változhat. Pedig ha úgy érzed, hogy megtaláltad az igazságot, akkor nem történt más, mint hogy találtál valamit, ami neked szimpatikus, és ami valamiért érzelmileg közel áll hozzád. [...] Ez a gondolkodás gőgössé tehet". Sefatias villámreflexióját a szerző engedélyével közöljük. 

"Sokan megfogalmazzák, hogy félnek egy katolikus vagy keresztény kurzustól, egy olyan államhatalommal vagy politikával összefonódott katolikus egyháztól, amely a két világháború között volt. Ezt a keresztény kurzust, ezt a katolikus kurzust minden ízében tagadnunk kell. Nekünk nem kell sem állammal, sem politikával összefonódott hatalom, az egyház nem kíván és nem akar hatalmat, az egyház szabadságot akar hozni." (Új Ember, 1990. június 3.)

Online megjelent: https://arcanum.blog.hu/

Fotó: www.origo.hu

Hűtlenség, megcsalás, bizalomvesztés, megsebzettség. Hogyan tudjuk feldolgozni a minket ért hűtlenséget? Merünk-e elég szabadságot adni a másiknak? Szerelem és ragaszkodás közötti különbség. Kapcsolatok új formái. A tudatos munka és játékosság fontossága a párkapcsolatban. - Perintfalvi Rita írása.

Sokan úgy tartják, hogy a hűtlenség az egyik legnagyobb árulás az életben. Legyen szó akár szerelmi, párkapcsolati, házasságon belüli vagy akár barátok közötti hűtlenségről. Hiszen van valaki, akivel a világ ellen szövetkezem, akiben bízom, akire rábízom magam és ő váratlanul elárul engem. Megcsal. Megszegi a kettőnk közötti szövetséget, megtörik a bizalom. Ez olyan törést, traumát tud okozni, amit sokan hosszú ideig képtelenek aztán feldolgozni.

Az ember a gyermekkor évei alatt elidegenedik saját érzelmi világától abban a tekintélyen alapuló szülő-gyerek viszonyrendszerben, amiben a szülőkhöz totális tévedhetetlenség, mindentudás és abszolút hatalom van társítva. Ebben a kötődési mintában kialakul az a belső dinamika, hogy a saját érzelmeket és igényeket el kell nyomni a tekintélyszemély elvárásaihoz képest. Tokai Zsófia írása.

A trauma utóhatásaként kialakult pszichológiai állapotot PTSD-nek, vagyis poszttraumás stressz zavarnak nevezi a szakirodalom (Herman, 1992). A PTSD-s tünetek egyike a disszociáció. A traumás disszociáció (eltávolodás, lehasítás) a trauma pillanatában jelenik meg. Az emberek képesek trauma nélkül is disszociálni, vegyük csak példának azt a helyzetet, amikor kifelé bambulunk az ablakon. Ilyenkor is megfigyelhető egy minimális eltávolodás a saját testünktől, érzéseinktől és a külvilág történéseitől. A trauma pillanatában az egyén mentális és testi épsége érdekében a test egy olyan védelmi funkciót kapcsol be, amivel képes az ember eltávolodni a fájdalmas, vagy akár életveszélyes helyzetektől. Az elviselhetetlen így valamennyire elviselhetővé válik. Így képesek sokan a természeti katasztrófa vagy közúti baleset után akár törött csontokkal nulla fájdalommal szeretteik megmentésére sietni. Más esetekben az áldozatok képtelenek megmozdulni és cselekedni, mivel lefagyással, bénulással is reagálhat a test egy traumatikus eseményre.  

A krónikus (hosszabb ideig fennálló) bántalmazásnak kitett áldozatok test szinten megtanulnak a trauma elmúltával is spontán disszociálni, annak érdekében, hogy ne kelljen megélniük az elkövető által okozott fájdalmat, szégyent vagy félelmet. Nem érzik az érzéseiket, a testüket, önmagukat (deperszonalizáció) a környezetüket (derealizáció). Vannak, akik lebegő érzést, üresség érzetet, az idő belassulását, vallásos nyugalmat, vagy akár transzállapotokat is képesek megélni. Például az áldozatok úgy élhetik meg a történéseket bántalmazásnál, mintha a szoba egy távoli pontjából figyelnék az eseményeket. Lehasítodik vagy töredezetté válik az érzékelésük. A traumás emlékezetük úgy emlékszik az erőszakos esetekre, hogy vagy látnak képeket, de nem társulnak ahhoz érzések, vagy éreznek a testük bizonyos részein érzéseket, de nincs hozzá vizuális emlékképük. A vallási hagyományokban se kell sokáig kutakodnunk, amíg nem találunk példát arra, hogyan érnek el transzállapotokat fájdalom okozással. Víz alá nyomás, bőr átszúrása, megégetése, étel és alvás megvonás.  

"Az egyház maga is igyekszik, hogy ott lehessen a hatalom közelében. — Jézus és egyháza között sokszor valóban éppen ezért támad szakadék. Pedig nekünk nem az intézményrendszerünk biztosításán kellene fáradoznunk, hanem vállalni prófétai küldetésünket, ha szükséges a kisebbségi sorsot, vagy akár az üldöztetést is. Vállalni Jézus példája nyomán a szolidaritást a szegényekkel, a kisemmizettekkel, a társadalmi lét perifériájára szorultakkal. Ha ezt egyházunk — isteni Mesterével szembesülve — elfogadja, akkor lesz hitele az emberek előtt is." (Magyarország, 1989. augusztus 18.)

Online megjelent: https://arcanum.blog.hu/

Fotó: https://civilhetes.net/

Régóta és sokat gondolkodom azon, hogy vajon létezik-e a gonosz és ha igen, akkor mit tehet az ember, amikor vele találkozik? Vajon lesz-e ereje bármit is tenni? Sajnos a családon belüli erőszak áldozatai azok, akik sokáig fel sem fogják azt, ami velük történik, aztán pedig évekbe telhet, amíg végre tudnak beszélni róla.... Perintfalvi Rita írása.