„Azok, akik zavarják Jézus tanítványait, legtöbbször a jogtalanok, a minden jogtól megfosztott emberek, a társadalom peremén, vagy a közösségen kívül élők, a nők, a gyerekek. A nem elfogadottak. Akik nincsenek benne a tanítványi körben, sőt, a legtávolabb vannak tőle. Az idegenek. A minden joguktól és lehetőségüktől megfosztott emberek, akik zavarják a politikusok, vagy hatalmaskodók látképét."...
„Jézus nem az egészségesekért, hanem a betegekért, nem a közel levőkért, hanem a távol levőkért jött. A marginalizáltakért, a kitaszítottakért, és ebben a történetben ők hittek neki, bíztak benne, könyörületet kértek tőle. És mind meg is gyógyultak, mert el mertek indulni a bizalom útján." Fogadjátok szeretettel Gyárfás Judit prédikációját.
A mai evangélium: „szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!”
Ez a mondat Lukács evangéliumának 17. fejezetében szerepel, a 11. verstől a 19. versig olvasom:
„Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.”
Először azt szeretném körüljárni a mai textusban, hogy mit jelent „távol megállni”.
Van olyan felosztás, ami szerint ez a történet a befejező része az ún. „úti elbeszélésnek” Lukács evangéliumában, a harmadik samáriai történet. Az első részben Jézus rálép a samáriai útra, hogy Samárián át menjen fel Jeruzsálembe az ünnepre. Lukácsnak különösen fontos ez, hogy a megvetettek országán át haladjon Jézus.
A mózesi törvényekben a tisztulási törvények közt találhatóak a „poklosságra” vonatkozó részek. Ez a szó találó, hogy poklosság, ugyanis valóban maga a pokol lehetett egy ilyen betegségben lenni. Akinek ilyen betegsége volt, az rituális szempontból „szennyezettnek” számított, nem mehetett be a szentélybe, és nem teljesíthetett ott szolgálatot. Ugyanúgy, ahogy egy görnyedt hátú pap sem mehetett be a szentélybe, mert az is testi hibának számított. A törvények szerint az ilyen betegségben szenvedő embernek egyedül kellett laknia, ráadásul a táboron kívül. A további előírások szerint „a ruhája legyen tépett, a haja pedig legyen gondozatlan”. Vagyis tegye azt (szaggassa meg ruháját), és legyen olyan, mint egy gyászoló.
És mivel nem mehetett emberek közé, így nem csak testi, de szellemi értelemben is élőhalott volt, mert kirekesztődött Izrael közösségének életéből. Sőt, nem csak őt rekesztették ki, de saját magát is megbélyegezte, ugyanúgy a törvényben olvassuk: „És kiáltsa ezt, bárhova megy: tisztátalan! tisztátalan!” – hogy mindenki tudja róla, hogy beteg, és nehogy megérintsék. A későbbi időkben állítólag a figyelmeztető kiáltozást csengettyűk váltották fel. Vagyis a leprás nem csak a társadalom által lett megbélyegezve, hanem önmagát is stigmatizálta, olyannak kellett magát tekintenie, mint akire a halál rátette a kezét.
„… szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” „Távol megálltak”. Megszokták, hogy nem mennek közel az emberekhez, mert azok úgyis elfordulnak. Biztos, hogy ezt nem lehet méltósággal elviselni. Milyen állapotban lehetett vajon az önbecsülésük? Milyen állapotban van a hajléktalanok önbecsülése, akik megszokták, hogy mindenki kikerüli őket, vagy elfordítja a fejét, vagy arrébb ül a villamoson, ha ő odaül?
Én nem vagyok korlátozott a mozgásomban, egészséges vagyok, 37 éves, van hol laknom, ezek mind olyan előnyökkel járnak a létezésemben, amiknek nem is vagyok tudatában.
„Kiáltozva kérték”. A hangosan kiáltozók nagyon sokszor zavarják Jézus környezetét, a tanítványokat. A kánaáni asszony is kiáltozott. Azok, akik zavarják Jézus tanítványait, legtöbbször a jogtalanok, a minden jogtól megfosztott emberek, a társadalom peremén, vagy a közösségen kívül élők, a nők, a gyerekek. A nem elfogadottak. Akik nincsenek benne a tanítványi körben, sőt, a legtávolabb vannak tőle. Az idegenek. A minden joguktól és lehetőségüktől megfosztott emberek, akik zavarják a politikusok, vagy hatalmaskodók látképét. Most olvastam, hogy zárható, rácsos aluljárókat szeretnének Budapesten, és ezzel szeretnék kirekeszteni a hajléktalanokat az életből, a látókörükből, ezt gondolják megoldásnak.
Mi történik később az elbeszélésben? Működésbe lép a hit, és a bizalom. „Mester, könyörülj rajtunk!” Először is, a tíz férfi „Mesternek” szólítja Jézust, tehát hittek benne, hogy ő segíteni fog rajtuk, hogy tanulhatnak tőle. Ez volt a hit első jele. Aztán a másik jel, és meglepő dolog, hogy nem a figyelmeztetés (tisztátalan vagyok!) kiáltásával szólnak, hanem a könyörgés szavaival. Pedig minden okuk meg lehetett rá, hogy ne higgyenek senkiben és semmiben, ne bízzanak, és ne kérjenek.
Mi a válasz? „Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak!” Jézus válasza nem biztos, hogy az, amire ez a tíz férfi számított. Ő csak visszautal a mózesi törvényekre. Nem mond újat, nem mond mást. És ezzel gyakorlatilag elküldi őket, máshoz küldi őket, ahelyett, hogy csodát tenne velük ott helyben. Jézus tovább passzolja a megvetetteteket, akiket eddig is mindenki továbbpasszolt, máshoz.
Ebben a helyzetben talán azért is nehéz elfogadni Jézus válaszát, mert nem elég, hogy a leprásoknak így is mérhetetlen szégyenben kell élniük, és mindenki kerüli őket, ezután még mutassák is meg magukat másoknak? Mikor a Fűtött utca kapcsán beszélgettem valakivel, először nem értettem, hogy miért nem akarnak a hajléktalanok orvoshoz menni, akkor sem, ha van rá lehetőség, és nagyon nagy szükség lenne rá. Aztán megértettem: a méltóság, és a szabad döntés, a szabadság egy borzasztóan korlátozott és jogfosztott helyzetben mennyire fontos egy maradék önbecsüléshez. Sokan nem szeretnek orvoshoz járni, mert miért lássa más a beteg, gyenge, sebes és kiszolgáltatott testem.
Jézus nem tett csodát helyben. Mi is sokszor kapunk olyan választ, amire nem számítunk. Mert a csodát várjuk, a csodás gyógyulást. De a kérdés valójában az, hogy mennyire vagyunk hajlandók a saját elképzeléseinkből, elvárásainkból engedni? Ha hajlandóak vagyunk, akkor néha ennyi elég is, az úton már meggyógyulunk. Még egy kis erő kell hozzá, még egy kis energia, hit, hogy ne adjam fel, hogy lazítsak az elképzeléseimen, hogy még menjek egy métert. Ezeknek az embereknek csodálatos hitük volt, ami segítette őket abban, hogy továbbmenjenek. „ És amíg odaértek, megtisztultak.”
Jézus nem az egészségesekért, hanem a betegekért, nem a közel levőkért, hanem a távol levőkért jött. A marginalizáltakért, a kitaszítottakért, és ebben a történetben ők hittek neki, bíztak benne, könyörületet kértek tőle. És mind meg is gyógyultak, mert el mertek indulni a bizalom útján.
A következő próba, hogy mi lesz a gyógyulás után? A 10-ből 1 ember ment vissza. Beszélgettem valakivel, és azon gondolkoztunk el a történet kapcsán, hogy vajon miért nem ment vissza a többi ember? Lehet, hogy jó okuk volt rá. Mi történt a gyógyulás után velük? Ami nem került bele az Írásba, arról nem tudunk, azok a szereplők és történetek láthatatlanok maradnak, azok a szöveg hiányai, amiket mi egészíthetünk ki, gondolhatunk tovább.
Itt és most csak ezt a kérdésnek látszó állítást olvassuk: „nem akadt más, csak ez az idegen?” Az idegen görögül ἀλλογενὴς (allogenész), azt is jelenti, hogy „másik törzsből származó, külföldi”. A más.
A 10-ből 1, aki visszajött, nem csak hogy leprás volt, de samáriai is. Valószínű, hogy még messzebbről és még mélyebbről jött, mint a többiek. Ezzel a samáriai történettel is hangsúlyozni akarja Lukács, hogy az örömhír a leginkább kitaszítottaknak, a marginalizáltaknak szól!
És aki duplán megbélyegzett, más, mint a többség, ő érezheti igazán, hogy a hitnek, és a könyörületnek milyen megtartó ereje van. Az irgalmasságnak milyen gyógyító ereje van! Annak, ha megáll mellette valaki, túllát a sebein, sőt, a sebeivel együtt szereti! Mert mondjuk, tudja, hogy neki is ugyanolyan sebei vannak. Így állt meg Jézus az emmausi tanítványok mellett is, és így sétált velük együtt a gyászban.
A samáriai leprásnak minden oka meglett volna rá, hogy ne higgyen semmiben és senkiben. Szemben a tanítványokkal, akik Jézus közvetlen közelében tapasztalhatták Jézus csodáit, erejét, és ebből a kényelmes pozícióból várták el tőle, hogy növelje a hitüket. És Jézus rámutat arra, hogy nincs hitük. A tanítványoknak. A lévitának, aki nem állt meg. Aki benn van a körben, a privilegizáltak közt, az hajlamos elfelejtkezni hitről, háláról, dicsőítésről. Annak rutinná válik a könyörület, az irgalom, ezek jelentés nélküli szavak lesznek, a mindennapok részei. Aki „kívülről”, messzebbről, távolról jön, az sokszor jobban át tudja élni a kegyelem, a csoda megváltó, mindent felforgató, és megtartó erejét.
Ez a samáriai ember mélyebbről indult, és Jézus visszaadja a méltóságát. Arcra borul, ehhez már hozzászokott, de Jézus nem túltekint rajta, és nem átnéz felette, hanem felemeli. Azt mondja: „kelj fel”, vagy másik fordításban: „állj föl”. Visszaállítja a méltóságát, amivel minden teremtett ember indul. A 145. zsoltárban olvassuk, hogy „Támogat az ÚR minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt.” „Minden okod megvan rá, hogy ugyanolyan értékes embernek tartsd magad, mint mindenki más, és amennyire én annak tartalak!” - ezt mondja Jézus. Még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva, ne féljetek! - mondja a Lukács evangélium egy másik helyen. És nem azért vagy értékes ember, mert meggyógyultál, hanem azért, mert a hited tartott meg. A 19. vers, „kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.” megvilágítja a titkot, a hit titkát. Hogy belülről hat. Képes voltál visszajönni, ebből a kétszer is megvetett, kétszeresen is lenézett helyzetedből. Hogy nem felejtetted el, hogy mi történt, kitartottál a próbákon át. Ez a hit, ez az erő megmentett téged, és meg fog tartani bármilyen ínséges időkben. Ez egy mentálhigiénés faktor: a hit, ami életben tart. Háromszor is átmentél a próbán. El mertél indulni a bizalom útján, sőt, továbbmentél, sőt, visszajöttél dicsérni az Istent és hálát adni Neki.
Imádkozzunk! Istenem, olyan sokszor vagyunk távol tőled, és olyan sokszor nincs erőnk továbbmenni. Kérlek, adj erőt és kitartást nekünk, hogy minden napot végig tudjunk csinálni. Hogyha később adsz választ, gyógyulást, akkor adj nekünk türelmet és bátorságot, hogy szembe tudjunk nézni azzal is, hogy nincs válasz, és hogy el kell indulnunk az úton. Az úton, kérlek, adj kitartást, és köszönöm, hogy megtartasz és megtartottál mindannyiunkat, hogy életben vagyunk, hogy őrzöl minket, hogy felegyenesíted a hajlott hátunkat, és a tenyereden hordozol, hogy egyen-egyenként fontosak vagyunk Neked. Ámen.
Gyárfás Judit
