Indokolható-e a hatalom pusztán fizikai (anatómiai vagy biológiai) különbségekkel a férfi és a női test között? A feminista szemléletű Bibliaértelmezés megállapításai különösen fontosak olyan szövegek esetében, melyek a diszkrimináció és az erőszak megnyilvánulásait is hordozzák, és modellként szolgáltak a későbbi korok magatartási normái számára. Dr. Hrotkó Larissza írása.
A rabbinikus felfogás szerint a Tóra a zsidó közösség erkölcsi mércéje. Jákob közösségének tagjai hiszik és tudják, hogy a tórai szöveg a Teremtő viszonyulásáról a teremtményéhez, a világ isteni teremtésének megtapasztalásáról, valamint arról szól, mit kell tennünk, hogy ezt az éltető ismeretet el ne veszítsük. Nem a különleges írásformája teszi a bibliai szöveget szentté, hanem annak erkölcsi és jogi normaként történő elfogadása és áthagyományozása. Ez a megállapítás ugye elég monumentális?
Ám sajnos ellenkezik a feminista teológia és a feminista Bibliakutatás felfogásával.
A feminista teológia nem tekinti a bibliai szöveget normának, hanem észreveszi benne mindenfajta diszkrimináció és erőszak megnyilvánulását. Ugyanakkor a feminista teológia elhatárolja magát a zsidó vallási közösséget ért olyan – gyűlöletet keltő – teológiai támadásoktól, amelyek azt a feltételezést sugallják, hogy csak is a judaizmus felelős a patriarchális viszonyok és a nők diszkriminációjának kialakulásáért (Eva Renate Schmidt, Mieke Korenhof, Renate Jost (ed.) Feministisch gelesen, Zürich 1989. 15-20).
Ami a kutatásaimat illeti, az érdeklődésem a szentírási szövegek szereplőinek interakcióira és kommunikációjára fokuszál. Olyan bibliai szövegek és azok értelmezésének keletkezése és utóélete izgat különösen, amelyek modellként szolgáltak a későbbi korok magatartási normáinak. Elfogadom a tórai szövegek normatív utóéletét – nem is tehetek mást, hiszen a halacha egy történelmi tény – de a kutatásom során a kialakult normákat is kritikusan vizsgálom. Ezt teszik az olyan zsidó feminista vallástudósok, mint például Judith Plaskow (Standing Again at Sinai: Judaism from a Feminist Perspective, 1991).
E rövid bevezetés után induljunk hát a Szentírás ilyen-amolyan útjain!
A „Vájjérá” kezdetű tórai szakasz (Brésit/Teremtés könyvének 18-22. fejezete) már sok értelmezőt késztetett írásra. Az „Akedát”, azaz Izsák feláldozásának történetét most kihagyjuk. Most másról lesz szó. Ha a modern kommentárokat nézzük, van, akit Ábrahám alakja ihletett meg egy átfogó erkölcsi tanításra, egy másik kommentár inkább Ábrahám és Lót erkölcsi összehasonlításával foglalkozott. Ez az utóbbi merészen belemélyült Lót megengedhetetlen szexuális kapcsolatába saját lányaival, amelynek kezdeményezője nem is a nyereség után futó anyagias Lót, hanem annak idősebbik leánya volt. A lány ugyanis az emberiség megmentésével indokolta a tettét.
A fentiekben említett Feministisch gelesen című kötet 1. Mózes 19. fejezetének 31-37. versekből álló részéhez írt kommentárjában (22-28. oldalon) azt javasolta, hogy ezt a szöveget ne külön, hanem a fejezet többi eseményeivel együtt vizsgáljuk. Ekkor válik láthatóvá a szöveg dinamikája: a cselekmény a nők passzivitásától az egyre fokozó aktivitás felé mozog, amennyiben a kommentár írója egyáltalán észreveszi a női szereplőket. Ekkor láthatjuk, hogy miközben a fejezet második, szodomi jelenetében Lót lányai szó nélkül hagyták volna, hogy megerőszakolják őket, a 31-37. versek barlangi jelenetében a lányok veszik át a kezdeményezést, és döntenek nem csak saját, de az utánuk következő nemzedékek sorsáról is.
Pont így – hangsúlyozta a feminista kommentár szerzője – mint a 20. század első és második világháborúja idején, amit mindkét esetben a nők hangjának elnyomásával robbantottak ki férfiakból álló katonai-politikai körök. Ez világméretű katasztrófához vezetett, de a nők háború alatti és utáni erőteljes közbelépése, az átlagos női fizikai erőt felülmúló aktivitásuk mentette meg Európát a végső pusztulástól.
Joszef Cvi Herz (magyar származású angol főrabbi 1913 és 1946 között) a fejezethez írt kommentárjában (Bresit, Budapest 1939. 168-169) mind ezek ellenére szigorúan elítélte Lót lányait, akik szerinte „Szodoma méltó neveltjei” voltak. Lehet, hogy a rabbink nem olvasta az időszámításunk 3. századából származó Bresit Rabba midrás vonatkozó részét? Ajvé córesz!
Ez a midrás rengeteg rabbit gyűjtött össze, hogy megtárgyalják Lóték vérfertőzési skandalumát. Ott volt például R. Tanhuma, aki időnként R. Smuel nevében szólalt fel (úgy kell ezt érteni, mint a mai lábjegyzeteket egy tanulmányban). A rabbikat a részletek érdekelték. Igen – amolyan részletek is, persze. R. Eliezer például felvetette, hogy az első nemi érintkezésből egy nő sohasem lesz terhes. Itt pedig rögtön kettő is teherbe esett! Lehetetlen!
De a fentiekben említett R. Tanhuma kioktatta a kérdezőt, és elmagyarázta, hogy a nők nagyon ügyesek voltak (a részletek Bresit Rabba 51. fejezetében olvashatók). Ám felmerült az is, hogy honnan volt Lótéknak boruk a barlangban. Ugye, hogy erre nem gondoltak? Bölcseink pedig rájöttek (persze Szentírás alapján), hogy a bor az eljövendő világunk (olam haba) jele volt (Joel 4, 18: „És lészen ama napon: musttól csepegnek a hegyek…).
Lucas van Leyden 1509 körül
