A fogalom először 2005-ben jelent meg Taiye Selasi Bye bye Babar c. esszéjében és olyan embereket illet ezzel a kifejezéssel, akiknek mély, sokrétű és képlékeny viszonyuk van Afrikához. Egy olyan mozgalom, amely az afrikai diaszpórákban, szerte a világ nagyvárosaiban élők között jött létre.

https://www.elle.com/fashion/personal-style/a13801/taiye-selasi-profile/

 A világ afrikai polgárai:

"Van legalább egy hely Afrikában, ahova kötődünk: ez lehet egy nemzetállam, egy város, vagy éppen a nagynéni konyhája. Azán van egy G8 országbeli város, amit úgy ismerünk, mint a tenyerünket."

Az afropolitanizmus a kozmopolita hagyományokat is magában foglalja, mint kulcselem, és a közösségi médiaplatformokon válik láthatóvá. Tehát, egyszerűen szólva az afropolinatizmus nem más, mint a kozmopolitizmus egyik, afrikai gyökerekkel bíró változata.

 Ellentmondások

Az Afropolitanizmus megértéséhez a mobilitást fontos idevennünk, amely a kozmopoliták fő ismertető jegyét írja le, vagyis a helyek és kultúrák közötti mozgáshoz való természetes viszonyulást.

A kozmopolita utazásai mindig is valamiféle elit dolognak tűntek, legalábbis összehasonlítva egy átlagos bevándorló helyváltoztatásaival.

Mi különbözteti meg az afropolitát a mezei kozmopolitától?

Selasi ezzel a kolonista hozzáállást igyekszik lebontani és rávilágítani Afrika kulturális sokrétűségére, sokszínűségére és gazdagságára.

https://afropolitangroup.com/wp-content/uploads/2019/03/AfropolitanAllWhiteYachtCruise.jpg

Selasi hivatása, hogy megmutassa Afrikát mélységeiben, kapcsolódik a kenyai író Binyavanga Wainaina ironikus esszéjéhez (How to write about Africa 2008), amelyben Wainaina nem csinál mást, mint sorolja a sztereotípiákat, amelyeken keresztül a popkulturális filmek, könyvek festik meg a kontinenst. Nekünk. A Hogyan írj Afrikáról c. írásban olyan, számunkra. oly ismerős toposzok sorjáznak, amelyek mögé ritkán tekintünk, legyen az például

a karakterek egysíkúsága: éhező, csont és bőr gyerekek, misztikus, törzsi sámánok, korrupt politikusok, ősi bölcs ember, akiknek tam-tam dobok és ritmikus zenére lejtenek a pokolian meleg és koszos, „egzotikus állatok” seregével megáldott 54 országból és 900 millió emberből álló „országban”, Afrikában.

 Azonban az afropolitanizmust is érték hasonló kritikák, vagyis számonkérték az árnyaltság és komolyság hiányát. Eleanor T. Khonje blogger szerint az az Afrika képzet, amit a diaszpórában élő afropoliták kitaláltak maguknak sok esetben popkulturális elemekhez, privilegizált státuszhoz, luxushoz, elitizmushoz kapcsolódik. Hasonló észrevétel az is, hogy Selasi ezzel a fogalommal csupán az afrikai diaszpóra elitista részét képviseli, továbbá áruvá teszi az afrikai kultúrát.

https://afropean.com/wp-content/uploads/2017/01/Afropeanolitan-600x633.jpg

 Ez az afropolita- imázs kétségtelenül nem terjedhetne el ilyen széleskörben a cyber-tér nélkül, ezért ezt tekinthetjük olyan mobilitási formának, amelyen keresztül akadálytalanul áramolhatnak az eszmék, képek és egyfajta ünneplése az Afropolita életmódnak .

Gombamód szaporodni kezdtek az olyan blogok, webshopok és online közösségek, ahol az afropolita életmódra és kultúrára fogékony emberek virtuálisan összegyűlhettek. Közös értékük a mozgás képessége, hogy fenntartások nélkül mozognak helyek és kultúrák között. Dacolnak Afrika lokálpatrióta megjelenítésével, úgy, hogy online térben mutatják be az afrikai művészetet, kultúrát és vívmányokat.

Az Afropolitanizmust hasonlították már a 20. században elindult pán-Afrikai mozgalomhoz, ahogy egy blogkomment megfogalmazta:

"Afropolitanizmus egy fiatal, női, hippibb verziója a pán-Afrikanizmusnak. Viszont az afropolitanizmus inkább gyökerezik kulturális és esztétikai értékekben, mint politikai ambícióban, vezetői blogokat vezetnek, nem politikai pártokat és inkább az afrikai gyökerek újraértelmezését, mint azokhoz való visszatérést szorgalmazzák."

 Kik is az afropoliták?

Ha hiteles képet akarunk kapni, akkor Selasi családregényében, a Ghana must go-jában megkapjuk. Az afropolita sikersztori alapvető ismertető jegye az elmozdulás motívuma. Ez egyrészt társadalmi aspektusból történik, tehát az afropolita a szüleihez képest felfele lépdel a társadalmi hierarchia ranglétráján, ami például azt jelenti, hogy az illető mondjuk az elsőként szerez diplomát a családjában, magasabb társadalmi presztízzsel járó foglalkozást űz (orvos, ügyvéd, üzletember stb.). Ezenkívül fizikai mobilitás is történik, hiszen afropolitákat szerte a világ nagyvárosaiban találjuk, akik tudatosan magukévá tették az ottani a szemléletmódot és identitást is. A viszonyuk a kontinenshez egyéni, de el lehet azt mondani, hogy nem annyira felszínes. Lehetnek kritikusak, szkeptikusak és szentimentális szálak is fűzik őket a családi, afrikai gyökerekhez.

http://nyuz.elte.hu/?p=4064

 Volt Berlinben egy lakótársam, aki leírható afropolitaként: Az egyik legnagyobb kongói törzs tagjaként szoros kapcsolat fűzi egy afrikai országhoz, azonban szüleit, felmenőit hátrahagyva az egyik legnagyobb európai ország fővárosában él és tanul, miután már szerzett egy diplomát Kínában (lánytestvérei is európai országokban élnek). Tehát emberünk világszerte tanult és élt, noha afrikai gyökereit is őrzi még bizonyos formákban: miközben a zöldbanán sistereg a serpenyőjében és az afrikai módon elkészített marhát darabolja, klisészerűen ringadozik az egész helységet rezegtető ritmusokra. Fehér edzőcipőben és törzsi fagyöngyös nyakláncaival szerintem tökéletesen megtestesítette azt, amiről az afropolitizmus szól:

afrikai gyökerek átértelmezésével, és egy másik kultúra elemeinek elsajátításával egy olyan választott identitást kialakítani, ami kozmopolita életformával jár, és egy bizonyos afrikai kultúrából (itt a kongóiban) gyökerezik.

Érdekes volt hallgatni, hogy  néhány beszélgetés alkalmával egy olyan Kongót festett le, ami egyáltalán nem volt ismerős számomra a nyugati médiából. Az országát a béke szigeteként regélte el, ahol minden a legnagyobb rendben, és szó sincs a fotókon mutogatott szörnyűséges állapotokról, éhínségről, sem a véres leszámolásokról. Ez az ellentmondás persze a sekélyes és sztereotip tudásomnak is betudható a részemről, de mindemellett megdöbbentő, hogy ennyire ellenétes kép élt a fejünkben az országról. Az afrikai diaszpóra afropolita viszonya a származási országhoz újradefiniált, tehát és igyekszenek árnyalni mások számára is a leegyszerűsített országimázst. Ez valamilyen mértékben nagyon jó irányba segíti elő a kontinens országainak megítélését, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy ahány ember, annyi tapasztalat, annyi Kongó és annyi Etiópia.

A berlini lakótárs élményei nyilvánvalóan különbözik a kongói átlagtól, hiszen családja lehetővé tette számára az európai tanulmányokat és az emigrálást. Az afropolitizmust ért kritika, mely szerint ez egy elitista megközelítése Afrikának, szerintem ebben a helyzetben abszolút közrejátszik abban, hogy beszámolói alapján az ő Kongó képe eltér a nagy átlag tapasztalataitól. Nyilván nem tapasztalta soha azt a sorsot, amit az országában oly sokan, hiszen elmondása szerint az akkor esedékes elnökválasztást a nagybátyja nyerte meg, ami arra utal, hogy a család társadalmi-és gazdasági helyzete nem mondható általánosnak.

 Érdemes figyelemmel kísérni az afropoliták mondandóját mert sok értékes gondolatot közvetítenek a kontinensről, amelyek afrika országainak valóságát komplexen és mélységében mutatják nekünk, akiknek az Afrika képe a popkultúra termékein, és a nyugati híroldalak hatásvadász cikkein alapul.

 Források:

Gehrmann, Suzanne (2016): Cosmopolitanism with Africa roots. Afropolitanism’s ambivalent mobilities. In: Journal of African Cultural Studies, Vol. 28, No. 1, 67-72

https://www.youtube.com/watch?v=LYCKzpXEW6E

https://granta.com/how-to-write-about-africa/ 

https://blog.politics.ox.ac.uk/afropolitanism-global-citizenship-with-african-routes/

Frédéric Martel, francia szociológus és újságíró 4 év alatt 41 bíborost, 52 püspököt, 45 apostoli nunciust, számtalan újságírót, szentszéki nagykövetet, több mint 200 papot és szeminaristát keresett fel személyesen több mint 30 országban, és merült el a katolikus egyház legrejtettebb bugyraiban, hogy megfejtse a Vatikán legféltettebb titkát: a katolikus egyházi rendszert a homoszexualitás uralja és a Vatikánban található a világ egyik legnépesebb homoszexuális közössége.

A koncertturnéból befolyt összegből Dromla végre valóra válthatta az álmait. 1998-ban megalapította az apácák jólétét támogató szervezetet (Nuns' Welfare Foundation (NWF). Két évvel később pedig megnyitotta az Arya Tara általános iskolát Kathmanduban, amely ma is legalább 80 fiatal szerzetesnőnek ad otthont, akik főképp szegényebb indiai és nepáli családokból származik. 

Gazda Viktória vendégszerzőnk fordítása. Az első rész ide kattintva elérhető. 

Az iskolát szerzetesnők vezetik. A hitoktatás mellett még angol, nepáli nyelveket, matematikát, tudományt és informatikát is tanítanak, ezzel felkészítve a diákokat a karrierre. Több diák innét folytatta útját felsőbb oktatás felé.„Néhányuk később már nem éli a szerzetesi életmódot,” – meséli. „Őket egy ’világi tanfolyam’ segíti boldogulni a modern életben.”

„Emlékszem, az első turnénk után érkezett egy levél Anitól” – meséli Tibbetts. „Azt mondta, hogy rálátott, hogy a turnéval befolyhat akkora összeg, amellyel valóra válthatja az álmát, és létrehozhat egy iskolát, olyan fiatal lányoknak, akik nehéz családi helyzetből származnak. Ani szeretett volna még több turnét.”

Tibbetts úgy gondolta, hogy „valójában biztos jobb szeretett volna magának egy jeep-et vagy egy lakást Kathmanduban.” Ám Tibbetts tévedett. Dromla épp azt tette, amit mondott, hogy szeretne. Nagyon sok gátat ledöntött; mind vallásit, mind kultúrálisat és mind patriarchálisat is. „Én vagyok az első apáca Nepálban, aki a szerzetesi gúnyában lévő gyerekeket normális főiskolára küldi” – meséli Dromla a CNN-nek. „Sosem kaptak ilyesféle lelkesítést.”

A következő tíz évben nagyjából évenként kiadott egy albumot: 2002-ben pedig Tibbettsel egy nyolcadik századi buddhista szerzetes, Padmasambhava barlangjában vettek fel dalokat. Szerte a világban előadott – beleértve 2016 Húsvétján, Tibetben is, mintegy 20.000 ember előtt – s olyan hírességek, mint Tina Turner és Tracy Chapman is a rajongótáborába tartozik.

Dromla önéletrajza az „Ének a szabadságért” 2008-ban jelent meg először franciául, majd 15 nyelvre fordították le. Kihasználta a helyzetét arra, hogy előnyben, segítségben részesítse azokat, akik nála rosszabb élethelyzetben vannak. 2010-ben az NWF megnyitotta az Aarogya Alapítványt, amely orvosi szolgáltatásokat nyújt a veseproblémákkal küzdőknek, és sikeresen lobbizott a kormánynál, hogy ingyenes dialízist biztosítson a Nepálban élő szegény emberek számára.

"Édesanyámat vesebetegség miatt vesztettem el," - mondja Drolma. "Amikor szenvedett, kétszer is elvittem Indiába, de nem tudtam életben tartani."

2014-ben Drolmát Nepál első UNICEF-országos nagykövetévé tették. Egy olyan országban, ahol a vidéki térségekben a gyermekek több mint 33,9% -a, a városi településeken pedig csaknem 9,1% valamilyen gazdasági munkát végez. Dromla lett megbízva azzal, hogy megvédje a nepáli fiatalokat  az erőszakossággal szemben.

2011-ben az egyházzal szembemenő dolgot cselekedet, mert menedéket biztosított annak a 21 éves apácának, akit csoportosan megerőszakoltak, majd emiatt őt zárták ki a buddhista egyházi közösségéből. (Arra hivatkozva, hogy elvesztette a "tisztaságát".)

"Ő is ugyanolyan emberi lény, mint mindenki más. Ez bárkivel megtörténhetett volna." - mondta akkor Drolma. "Történhetett volna velem is vagy a nővéremmel is. A legfontosabb az, hogy emberként kezeljük őt, majd később megvizsgálhatjuk, hogy vajon még mindig apáca-e."

Arra is megvolt esély arra, hogy Dromlát is kizárják, ha felszólal mellette, de úgy tűnt nem érdekli őt. A konzervatív Nepálban már régóta bírálták, amiért olyan liberális nyugati magazinokban szerepelt, mint a "Marie Claire", a hindi filmek iránti szeretete és globális popkarrierje – úgy vélték mindez nem való egy apácának.

"Apácaként - mondja Drolma - állítólag nagyon korlátozottan kéne élnünk. Az apácáknak nem kéne ezt meg azt tenniük, ide-oda menniük, és amit mondanak annak is korlátozottnak kéne lennie. Még azt is gondolják, hogy egy apácának nem szabadna énekelnie.

„Mégis én olyan vagyok, aki élőállt és mindent megtett az emberek sokkolásáért.” Szünetet tart, és enyhén módosítja kommentjeit: "Úgy értem, soha nem énekelek tragikus szerelmes dalokat, ezek mind értelmes, spirituális himnuszok."

Egy patriarchális országban Drolma egyedülálló abban, hogy teljes függetlenséget ért el. Katmanduban a saját lakásában él, saját autóval vezet és sikeres karriert futott be.

"Soha nem bántam meg a döntésemet, hogy apáca lettem" - mondja magabiztosan. "Igen, lemaradtam a bonyolult házaséletről. De úgy tűnik, néhány házas nő sajnálja, hogy nem jutottak el ide, hogy ezt ki tudják mondani (hogy nem bánták meg).”

"Számomra teljesen felszabadító a szabadságom. Valójában hálás vagyok a gyerekkoromért, még az apámért is. – Mindaz áldás volt álruhában.

Cikk forrás: https://edition.cnn.com/2017/06/22/asia/her---ani-choying-drolma-2/index.html

Végigolvastam a Btk. 208. paragrafusát, amiben a kiskorú veszélyeztetése a téma. Azt gondolom, hogy Gulyás Gergely jó nagy politikai blöfföt csinált azzal a kijelentésével, hogy vizsgálni kell azokat az óvodákat, ahol felolvasnak a Meseország mindenkié c. mesekönyvből, mert felmerülhet a kiskorú veszélyeztetésének bűncselekménye. Hangzatos gumicsontjára azonnal ráugorva a csepeli fideszes polgármester rögtön betiltotta az összes csepeli óvodában a könyvet. Számomra ebből három kérdés adódik: 1. a társadalmi kisebbségek iránti érzékenyítés (s nemcsak a melegekről van szó a könyvben, hanem szegénységben élő, bántalmazott/elhanyagolt, roma, idős vagy örökbe fogadott szereplőkről) mióta és milyen értelemben számít a kiskorú veszélyeztetésének? Mennyiben károsítja ez testi, lelki, érzelmi és erkölcsi fejlődésüket? 2. Hogy jön ahhoz egy politikus, hogy saját pártja politikai bullshit-jét tilalom formájában rákényszerítse több óvópedagógia intézményre? Csak azért, mert ő a fenntartó? Milyen módon marad így meg a pedagógiai szakma pártpolitikai függetlensége? Vagy holnap majd, amikor a fanatizmusnak még az eddigieknél is nagyobb teret enged a fidesz, arra is kötelezni fogják az iskolákat, hogy tagadniuk kell az evolúciót és tanítani azt, hogy már pedig a Föld lapos, meg hogy a nő csak másodrangú emberi lény? Mert ez a következő lépés! És a harmadik, a fidesz tényleg ennyire hülyének nézi a saját szavazóit, hogy mivel úgysem értenek a joghoz, bevesznek egy ekkora cumit is? - Perintfalvi Rita írása.

Most persze ne is beszéljünk arról, hogy mindez egy tipikus populista elterelő hadjárat. Mert amíg a fidesz hívők, meg az egész szélsőjobb a gumicsontot rágják, talán nem tűnik fel senkinek, hogy milyen súlyos válságba került a magyar gazdaság ill. hogy egyre ijesztőbbek a számok koronavírus ügyben.

Fotó: hu.euronews.com

Azt hiszem a kiskorú veszélyeztetését éppen Dúró üzenete meríti ki bőségesen. Hiszen egy embercsoport megsemmisítése a lényege. Lehet-e bármi ennél erkölcsileg rombolóbb? Hát nem hiszem. Szóval szerintem éppen Dúró Dóra és a hozzá hasonlóan nyilatkozók vádolhatók most meg azzal, hogy veszélyeztetik a kiskorúakat gyűlöletkeltő magatartásukkal.

Eddig hasonlót gyakran az egyházi prédikációk kapcsán meséltek nekem a hívők. Amikor a vasárnapi mise után darabokban kellett összekaparniuk magukat a papjuk spirituális bántalmazó szavai hallatán. Aki olyan stílusban és hangnemben beszélt a homoszexualitásról, ami köszönőviszonyban sincsen a jézusi szeretet parancsával. Sőt még a Katolikus Katekizmussal sem, amit ebben a témában viszont úgy tűnik, hogy csak Karácsony Gergely képes helyesen értelmezni (lásd szivárványos zászlós beszéd). No, meg Bolgár György, aki megpróbálta kiszedni Osztie Zoltán plébánosból, hogy a nyílt b*zizás milyen értelemben tekinthető keresztényi magatartásnak és hogyan egyeztethető össze azzal, amit a katekizmus tanít, hogy a melegeket

„tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” (KEK 2358). 

A Meseország mindenkié könyvet kinek sikerült „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel fogadnia”? Dúró Dórának? Gulyás Gergelynek? Persze, lehet azzal a maszlaggal játszani, hogy egy kicsi, idehaza szinte eddig is teljesen jogfosztott kisebbségi csoport a többség erkölcsének és életformájának teljes megrontására törekszik. S most mindezzel egy ártatlannak tűnő mesekönyv álarcát magára húzva próbálkozik. Lehet ezzel a politikai blöffel uszítani, lehet vele emberek életét teljesen tönkretenni. Lehet vele még többeket elüldözni az országból. Persze lehet!

Valóban azt gondolom, hogy meg kell védenünk a jövőt. S meg kell védenünk a gyermeinket. De nem azoktól a mesekönyvektől, amelyek ki akarják nyitni a szívüket mások felé, hanem azoktól az etikátlan politikusoktól, akiknek semmi nem elég drága ahhoz, hogy hatalmukat fenntartsák. Akik bármit és bárkit fekáldoznak saját önző hatalommániájuk oltárán. Még az ártatlan gyermekeket is, még a szebb, emberibb és igazságosabb jövő utolsó reményét is. Ezt nem hagyhatjuk! Hagyják békén a gyerekeinket! Itt a vörös vonal! Meseország pedig mindenkié és az is marad!

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök Indexnek adott interjújából közlünk részleteket.

Kép: varosikurir.hu

„Érzékenyíteni kell a jóléti társadalmat! Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom legégetőbb kérdése: meg tudjuk-e fogni végre a leszakadó rétegeket, képesek leszünk-e integrálni a nehéz sorsú embereket? Tudunk-e nekik perspektívát, jövőképet, reményt adni?”

„A nyomor rosszabb a járványnál, mert lélekromboló, aláássa az önbecsülést. és sajnos akaratgyengeséget is szül.”

„Tudatosítani kell a társadalomban, hogy a szegények, a hátrányos helyzetűek is emberek, akik nem tehetnek róla, hogy hova születtek. Nem kérnek segítséget ugyan, de segítségre szorulnak.”

„A katolikus egyház jól megvan az intézményrendszer fenntartásával, nagy hangsúlyt fektetve a struktúrák működtetésére. És csak mellékesen, hobbiszinten akad egy-két kalandor pap, aki foglalkozik a szegényekkel. Közben lassan kicsúszik a kezeink közül az ifjúsággal való foglalkozás. Az iskoláink csillognak-villognak, sok intézményt átvettünk egyházi fenntartásba, csak éppen az oktató-nevelő munkán nem jön át a keresztény értékrend.”

Vasárnap hozták nyilvánosságra Ferenc pápa szociális enciklikáját, melynek célja egy igazságosabb és testvéribb világ felépítése.  Az enciklika címe (Mindnyájan testvérek - Fratelli Tutti)  Assisi Szent Ferenc „Intelmeiből” származik.

Ferenc pápa legújabb enciklikája nyolc fejezetből áll és összegzi a Szentatya eddigi munkásságát.

Előzőleg írtam arról, hogy a svéd kormány miért és milyen módszerekkel igyekszik elősegíteni a nemi egyenlőséget, nem csak a saját országa határain belül, hanem a feminista külpolitika révén szerte a világban is. A hat éve indult kezdeményezés kapcsán azóta sok kérdés és észrevétel merült fel, amelyek, ha építő jellegűen mutatnak rá a visszásságokra, akkor párbeszédek generálásával közelebb juthatunk a kitűzött célokhoz, többek között a nők alapvető emberi jogainak érvényesítéséhez.

Az Ikea katalógus amerikai és szaúd-arábiai 2012-es kiadása

https://cdn.theatlantic.com/thumbor/NAatjCr7dzwHqrzUjqg5ympI6ro=/41x23:978x550/720x405/filters:format(png)/media/old_wire/img/upload/2012/10/01/Screen_Shot_2012-10-01_at_10.29.23_AM/original.png

Egy évekkel ezelőtti eset kapcsán gondolkodtam el azon, hogy milyen sokszor alkotunk a saját világérzékelésünk alapján véleményt a komplex ügyekben, ami leegyszerűsítő kijelentésekhez vezet, érzékeny megközelítés helyett. A svéd kultúra és értékek leghatékonyabb „nagykövetsége”, az Ikea rendesen, mint minden évben, 2012-ben is kiadta A Katalógust.Csakhogy Szaúd-Arábiában nők nélkül. 

A képekről egyszerűen kiretusálták a női szereplőket a szaúd-arábiai verzióból, tehát a végeredmény egy nők nélküli Ikea univerzum lett.

Az ügyről minden nagyobb nyugati média portál beszámolt hiszen köztudott, hogy az Ikea olyan értékeket hirdet világszerte, amelyek lényegében megegyeznek a svéd társadalom és a svéd feminista kormány által is vallott értékekkel (társadalmi egyenlőség, felelősség vállalás társadalmi ügyekben, fenntarthatóság stb.). Az ügy érzékenységét az mutatja, hogy az üzleti szférához tartozó piaci szereplőt nem csupán az internetezők és civil szervezetek felzúdulása érte el, hanem a politika és a diplomácia világából is érkeztek kritikák: Ewa Björling, az akkori kereskedelmi miniszter a svéd Metronak nyilatkozott, miszerint :

„A nőket nem lehet kiretusálni a valóságunkból. Ha Szaúd-Arábia nem enged teret a nőknek, hogy láthatóak legyenek és hallassák a hangjukat, akkor egyszerűen elpazarolják az intellektuális tőkéjük felét”.

Közismert tény, hogy az arab országban meglehetősen korlátoltak a nők jogai, (pl.: 2012-ben még nem vezethettek autót, nem intézhettek ügyeket férfi gyám nélkül) erre reflektált a miniszter is, viszont ebben a konkrét helyzetben az az érdekes, hogy

Viszont mégis az arab országra vetül a rossz fény, annak ellenére, hogy az Ikea áll a katalógusos „eltüntetés” hátterében és nem közvetlenül Szaúd-Arábia. Ezt nem hagyhatta szó nélkül a stockholmi szaúd-arábiai attasé, Taher Khoja sem:

„A nők-kivágása az Ikea értékeit mutatja és nem az országomét!”

A feminista szervezet, a Femen is tiltakozását fejezte ki az ügy kapcsán

https://i.pinimg.com/originals/d8/67/7c/d8677cfd04606342e426ef0f4dc5f0d0.jpg

Az üzlet az üzlet, bármennyire is hangzatosak a kijelentések és társadalmi felelősség felvállalása, egy vállalat legfőbb érdekei gazdaságiak, tehát az eladások növelése volt a cél, akár annak árán is, hogy a szaúd-arábiai vásárlók vélt, vagy valós preferenciái alapján átszabták a katalógusukat. Ezt alátámasztja az Ikea szóvivő Svéd Rádióban elhangzott megjegyzése is, miszerint megpróbálnak alkalmazkodni a helyi kultúrához és törvényhozáshoz. 

Önmagában ez jól hangzik, ha az egyik fél próbálja figyelembe venni a másik eltérő kulturális hátterét. Azonban a jelen helyzetben az kicsit fura, hogy bár az arab ország nőkre vonatkozó kulturális és vallási előírásai miatt, kiveszik őket a képekről, hiszen így eredményképpen látunk egy nyugati kinézetű férfit, aki a gyerekeiről gondoskodik. Ez például klasszikusan nyugati apa kép, aki egyenlően vállal szerepet a gyerekekkel való törődésben és a háztartás vezetésében, ami ritkán fordul elő arab társadalmakban, ahol elsősorban az anya feladata mindez.

Femen aktivisták Németországban

https://www.spiegel.de/fotostrecke/photo-gallery-femen-protests-in-germany-fotostrecke-103064.html

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ki dönti el, hogy mi legyen figyelembe, amikor az egyik fél kulturális érzékenységgel közelít egy másik értékcsoporttal rendelkező közösség felé? Elgondolkodtató, hogy ez esetben a svéd cég egy olyan társadalom kultúrájához „igyekezett idomulni”, amelyben azt, hogy milyen is ez a kultúra, a férfiak döntései határozzák meg. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nagy valószínűséggel a nők nyilvános, kendőtlen megjelenítését maguk a szaúdi nők sem támogatják. Akkor viszont mit gondoljunk a szaúdi nők egyetemes (?) emberi jogairól, amelyek innen Európából nézve igencsak sérülnek? Mit jelentenek a nyugati kultúrkörben alapvetőnek tartott értékek (egyéni szabadság, önrendelkezés, nemi egyenlőség), egy olyan régióban, ahol a társadalom értékei más mintázatot követnek? Egyáltalán meglehet azt mondani, hogy mi a fontosabb :az egyetemes emberi jogok vagy egy másik értékrendszerrel rendelkező kultúra tiszteletben tartása?

Személy szerint úgy látom, hogy ezek a kérdések elképesztően összetett ügyeket érintenek, amiről lehet, sőt kell is sokat gondolkodni és beszélgetni, de a kategorikus és leegyszerűsítő kijelentések biztosan nem visznek előbbre egyetlen párbeszédet sem.

Femen aktivisták egy francia Ikeában

https://www.theguardian.com/world/picture/2012/oct/26/feminism-ikea

 A kultúrák összehasonlításával foglalkozó tudósok felhívják a figyelmet annak a veszélyére, hogy az ember a

„saját kulturális osztályozási rendszerét ráerőszakolja egy másik kulturális csoport viselkedésére”.

Ez pedig megint odavezet, hogy feltegyük a kérdést, hogy hogyan lehet elősegíteni például a nemi egyenlőség ügyét? De úgy, hogy az hatékonyan növelje a marginalizált helyzetben levő nők életlehetőségeit és ne csak fölényes moralizálás legyen?  Szerintem lehetne azzal kezdeni, hogy meghallgatjuk mit gondolnak maguk az érintettek, akkor, ha például kiretusálják őket egy nemi egyenlőséget hirdető áruház katalógusából, a kulturális tiszteletre hivatkozva.

Források: 

Nguyen Luu Lan Anh, Fülöp Mária (2006): Kultúra és pszichológia. Osiris.Budapest (151. old)

https://www.lunduniversity.lu.se/article/how-ikeas-founder-exported-certain-image-sweden-frugality-fika

https://thesocietypages.org/socimages/2012/12/29/ikea-erases-women-for-saudi-audience/

https://theweek.com/articles/471878/why-ikea-erasing-women-from-saudi-arabian-catalog

https://www.independent.co.uk/news/world/middle-east/ikea-airbrushes-women-its-saudi-catalogue-8193204.html 

https://www.ikea.com/hu/hu/this-is-ikea/work-with-us/sokszinuseg-es-befogadas-pub86a2cb59

https://www.government.se/government-policy/feminist-foreign-policy/

 https://sverigesradio.se/artikel/5290840 

https://www.theatlantic.com/international/archive/2012/10/women-dont-exist-saudi-arabias-ikea/323040/

 https://www.thelocal.se/20121001/43554

 https://www.tagesspiegel.de/wirtschaft/katalog-ohne-frauenbilder-saudis-erteilen-ikea-nachhilfe-in-sachen-gleichberechtigung/7216242.html

Any Choying Dromla Nepálban született, Tibetből menekült szülőktől. Dromla életútja buddhista szerzetesként kezdődött, majd a mesés hangja miatt nemzetközileg is ismerté vállt. Az odaadó emberbaráti munkája miatt sokan Teréz anyához hasonlítják. Ő lett az első nepáli UNICEF nagykövet, melyet az emberiség felé tanúsított „szerető-kedvesség” munkája miatt nyert el. Jelenleg már 12 albuma van, a többnyire szokatlan életúton járó „pop” énekesnőnek. A dalai főleg buddhista mantrák, imák zenei aláfestéssel. „Én voltam az egyik legnagyobb lázadó a saját társadalmam szempontjából” – nyilatkozza Dromla a CNN interjúban. És nem túloz. Gazda Viktória vendégszerzőnk fordítása.

kép forrása: http://www.chuabuuda.org/en/video/print/430/ani-choying-drolma-with-monks-great-compassion-mantra.html

Nehéz kezdetek

Dromlát gyerekkorában bántalmazta az apja. „Bármilyen kisebb dolog miatt feldühödött, és mindig anyámon és rajtam töltötte ki a mérgét. Ma már egy betegségként tekintek arra, amiben szenvedett. De akkoriban mindannyian szenvedtünk tőle.” A 10 éves Dromla tele haraggal és félelemmel úgy döntött, hogy buddhista apáca lesz. Nepálban az apácáknak nem engedélyezett a házasság és a gyerekvállalás.

„Úgy gondoltam, hogy ha felnővök és megházasodok, az a férfi ugyanúgy fog bánni velem, ahogyan az apám. A családon belüli erőszak egy nagy problémája a társadalmunknak.”

A szülei beleegyeztek Dromla döntésébe – „a kultúránk szerint, ha valaki szerzetes vagy apáca lesz, az az életét sokkal pozitívabban fogja élni.” Dromla hezitálás nélkül leborotválta a haját és feladta a hétköznapi ruháit majd a születési nevét is maga után hagyta.

„Amikor először leborotválták a hajamat, annyira szabadnak éreztem magam, a szellőt is érzékeltem.”

A Nagi Gompa kolostor a Kathmandu völgy hegyvidékén található és Dromla számára ez volt maga a „paradicsom”. „Az egész környezet csodás volt. Mindenki nagyon kedves volt, itt soha nem ütöttek meg és nem kellett a két idősebb fiútestvéremet többé a "hátamon vinnem", vagy kötelező házimunkát végeznem. Visszakaptam a gyermekkorom.”

A Human Rights Watch adatai szerint Nepálban a fiatalkorú lányok 37%-át férjhez adják, mielőtt még betöltik a 18. életévüket. Dromla a kolostorba vonulással megszabadulhatott ettől a társadalmi kényszertől.

Külső hatások

A spirituális fejlődésért a külföldiek gyakran ellátogattak a Nagi Gompa kolostorhoz. 1993-ban az amerikai hangproducer, Steve Tibbetts is felkereste a kolostort feleségével, hogy megtanuljanak meditálni Tulku Urgyentől. Ő volt Dromla egyik tanára is. Az ottlétük utolsó estéjén az egyik kolostori fordító megkérte őket, hogy vegyék fel ahogyan  –  az akkor 22 éves - Dromla énekel.

Dromla kicsit közömbösen kérdezte, hogy ki ez a férfi a magnójával? Majd vett egy nagy levegőt és énekelt pár sort a „Leymon Tendrel”-ből.

„Levoltam nyűgözve és megdöbbenve egyszerre” – meséli Tibbetts. Annyira megdöbbenve, hogy Tibbetts elfelejtette megnyomni a felvétel gombot. „Az énekének van egy olyan hatása, amitől az emberi létezés érzése a szívéig hatol.” mondja. „Az a tónus, az a kvalitás, amely egyenesen beüt az ember mellkasába.”

Tibbetts néhány nap múlva visszatért és felvette Dromla énekét. Amerikába visszatérve gitárra zenésítette a felvett buddhista himnuszokat, majd elküldte Nepálba azzal a javaslattal, hogy működjenek együtt egy album létrehozásában. „Gondolkodás nélkül belevágtam” – meséli Dromla, „és ez később valamiféle varázslatot hozott az életembe.”

Míg Dromla Tibbettshez köti a sikerét, a férfi az ellenkezőjét vallja. „Csak hogy tisztázzuk, őt nem hagyták volna figyelmen kívül,” meséli a CNN-nek, e-mailen Amerikából.  „ha nem én találkozom vele, biztos, hogy más is felfedezi a tehetségét.”

Az éneklő apáca

Az első album címe a Cho volt. Az ének a nepáli kolostorban lett felvéve, karöltve a híres amerikai slágergyáras Je Boyd-dal, aki a Pink Floyd-dal is együtt dolgozott.

A Cho albumnak jók voltak az eladásai, ám Drolma nem vonta bele magát a részletekbe „Nem érdekelnek a számok” – mondja, és már az amerikai turnéja szervezés alatt volt. Abba az országba, ahova roppant nehéz vízumot kapni és a nepáli útlevél sincs túl jóra értékelve – Dromla viszont megkapta az engedélyt az amerikai 22 állomásos turnéra.

„Két másik apáca volt velem a színpadon Steve-vel és még egy hangosító sráccal együtt. Hatalmas turnébuszunk volt” emlékszik. „New Yorkban a Knitting Factory-ban léptünk fel. A rajongók mind amerikaiak voltak, egy nepáli arcot sem láttam”.

A gyors kajákkal egyetemben, az amerikai nők szabadsága egy kultúrsokk volt számára. „Meglepett az amerikai nők függetlensége és magabiztossága. Mind tudtak vezetni és iskolázottak voltak. Nagyon inspirált.”

Visszatérve Nepálba, Dromla vett egy számítógépet és internetet a kolostorba, majd nyitott egy saját bankszámlát.

Folytatás következik egy hét múlva.

Cikk forrás: https://edition.cnn.com/2017/06/22/asia/her---ani-choying-drolma-2/index.html

Rajtunk – és kifejezetten a politikusainkon – múlik, hogy megmentsük a Földünket. 

A Dalai Láma köszönetet mondott Greta Thunbergnek, amiért annyi erőfeszítést tett, hogy felhívja a világ figyelmét a klímaváltozás sürgető problémájára. Annak ellenére, hogy Thunberg ilyen fiatal, a Dalai Láma szerint lenyűgöző, hogy mennyire él benne egy egyetemes felelősségérzet. 

Őszentsége arról is beszélt, hogy ha Buddha látná mi történik most a bolygónkon, biztosan ő is részt venne egy olyan mozgalomban, amely a Földünk megmentéséért küzdene. 

Felhívta arra is a figyelmet, hogy az imádkozás és a jóságos gondolatok nem elégségesek. Felelősséget kell vállalnunk és az aktív cselekvés mellett kell elköteleződnünk. Például figyeljünk arra kire tesszük le a voksunkat a választásoknál, mert a világon több politikus is ignorálja a klímakatasztrófa problémáját. 

Melyik a rosszabb: a lelki vagy a fizikai vakság? Mi az oka, hogy nem vagyunk képesek úgy látni a minket ért történéseket, a világban zajló eseményeket ahogyan azok vannak? Miért gondoljuk a jót jónak, s rossznak a rosszat? Miért akarunk a részből az abszolútra következtetni? S hogyan kapcsolódik be a spiritualitás ezen kérdéskörbe? - Fogadjátok szeretettel Domoszlai János Ferenc olvasónk írását, aki születése óta teljesen vakként éli meg a spiritualitást az érzékelhető világon keresztül.

Ezen dilemmákra hivatott választ adni ez a dráma, melyben szeretném közelebb hozni az emberiséget a lelkivilágomhoz. Szeretném, hogy minél többen ráébredjenek arra, hogy a fizikai vakság nem jelent boldogtalanságot, valamint, hogy megismerjék, mint látássérült ember miként vélekedem a spiritualitásról. Minthogy sokfélék vagyunk, éppúgy a gondolkodásunk is változatos. Egyikünk sem rosszabb, vagy jobb a másiknál. Csupán más szemszögből látjuk a világot, s a világban történteket.